Lendületben az ország
- a Gyurcsány-kormány programja

2004.09.24. 18:19
Hétfőn kapják meg a parlamenti képviselők a jövő héten megalakuló Gyurcsány-kabinet elképzeléseit tartalmazó kormányprogramot. Az Index megszerezte a Lendületben az ország című dokumentum 30 oldalas összefoglalójának pénteki délutáni verzióját, amely a „kötelező” általánosságokon kívül konkrétumokat is tartalmaz. A tervezetet még a párttestületek is átnézik, ezért az még az utolsó pillanatban is módosulhat.
A gazdaságról

A kormányprogram-tervezet gazdasággal foglalkozó része számos általános közhely mellett, mint például, „fontos cél, hogy a magyar gazdaság erős, stabil és növekvő pályán maradjon”, konkrét adójavaslatokat is tartalmaz. Kiemeli a munkához jutásban segítséget, autópályát ígér Nyíregyházának, Debrecennek, Szegednek, Dunaújvárosnak és a Dél-Balatonnak.

Támogatják
„Az új kormány programja jó szívvel képviselhető” – mondta Kovács László, az MSZP elnöke pénteken Budapesten, miután a párt vezető testületei megvitatták a dokumentumot. A kormányprogramból kiderül, hogy az MSZP számára nem a hatalmi harc, hanem az értékek érvényesítése fontos, jelentette ki a pártelnök. Lendvai Ildikó frakcióvezető azt mondta, a képviselőcsoport baloldali programot akart, és azt is látott viszont, a programban ugyanis visszaköszönnek a javaslatai. Jánosi György, az országos választmány elnöke közölte, a dokumentum esélyteremtő, felzárkóztató kormányprogram, amelyben markánsan szerepelnek a baloldali, szociáldemokrata értékek.
Forrás: MTI

Az adóprogramban megemlítik, hogy a vállalkozások jövőre a helyi iparűzési adó ötven százalékát levonhatják a társasági adó alapjából. Az új gépek esetén lehetőség lesz „50 százalékos értékcsökkenési leírás alkalmazására”. A családokról a gazdasági fejezet végén szól a program; a dokumentum szerint a családos fiatalokat segíti, hogy ötvenszázalékos járulékkedvezményt kapnak azok a munkáltatók, amelyek gyesről vagy gyedről visszatérő édesanyákat foglalkoztatnak. Ezen felül fejlesztik az állásközvetítési rendszert, az ötven éven felülieket foglalkoztatók járulékkedvezményre számíthatnak.

A program a szigorú és takarékos költségvetési politikát kíván „fenntartani”. Számokat nem említ akkor sem, amikor az államháztartás hiányának csökkentését említi, csak annyit, hogy a kormány „minél gyorsabban” teljesíteni akarja a maastrichti kritériumokat. A gazdasági növekedést évi négy százalékot meghaladó egyensúlymegőrzés mellett képzelik el, 2010-re bevezetik az eurót.

Budapest támogatása

A programtervezet hangsúlyos eleme Budapest. A fővárosnak a 4-es metróhoz és – más városokkal együtt – tömegközlekedéséhez támogatást ígér, és rögzíti, Budapest „minden támogatást” megkap a kormánytól. A program szerint folytatják a Vásárhelyi-terv megvalósítását, viszont az agrárgazdaság modernizációjára csupán néhány sor jut, konkrétumok nélkül.

Egy mondat erejéig a vasúti törzshálózat modernizálására is kitér a tervezet: az összes pálya egyötödét javítják fel. Folytatódik, sőt a kormány „befejezi” az állami vállalatok magánkézbe adását. Ígérik az állami túlköltekezés és a bürokrácia karcsúsítását is, megemlítve azt is hogy nem növelik, a kormány célja az államadósság csökkentése.

Kollégiumfejlesztés, ezer új rendőrautó, ötszáz szolgálati lakás

Az MSZP-frakció támogatja a kormányprogramot
Az MSZP-frakció támogatásáról biztosította az új kormány programját, mondta Gyurcsány Ferenc, a koalíció miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten újságíróknak, miután a képviselőcsoport megvitatta a dokumentumot.

„A vártnál gyorsabban sikerült a frakcióval a következő kormány programjáról szóló konzultációt befejeznünk. Ennek elsősorban az az oka, hogy a frakció nagy támogatásáról biztosította a kormányt az elmúlt négy hétben követett magatartása és politikája tekintetében” – fogalmazott a politikus.

A kormányfőjelölt azt mondta, hogy a tervezetnek egyetlen érdemi pontjával kapcsolatban sem merült fel „kétség és vita”, viszont sok pontosítás, kiegészítés, szóhasználati javaslat hangzott el, amelyeket megfogadtak, és be fognak építeni a dokumentumba.

A tervezet pénteken az MSZP illetékes testületei vitatták meg, az SZDSZ országos tanácsa szombaton foglalkozik a dokumentummal, amelyet Gyurcsány Ferenc hétfőn nyújt be a parlamentnek.

A kormányprogram „Modern és Demokratikus Köztársaság”-ot vizionál. Ennek érdekében a kabinet az európai normarendszer szerint átjárhatóvá tenné a felsőoktatást, és a Medgyessy-kormány ígéreteihez híven 2006 végére több ezer új kollégiumi férőhelyet biztosítana. Gyurcsány kormánya is látható rendőrséget ígér, a felszerelésfejlesztés jegyében 2005-ben ezer új rendőrautóval erősítené meg a rendőrséget. A hivatásos haderőre való átállást ötszáz új szolgálati lakás építésével és ezerötszáz laktanyai férőhely felújításával könnyítenék meg. Ebből a kormányprogramból sem maradhatott ki az egyablakos hivatali ügyintézésre vonatkozó ígéret.

Igazságos köztársaság

„Magyarország ma szabad, de igazságtalan” – ez az alcíme a kormányprogram-tervezet Igazságos Köztársaság című fejezetnek. A szövegtervezetből kiderül, hogy a kabinet célja a társadalmi igazságtalanságok felszámolása. „Támaszt adunk a szükségben élőknek, segítjük a ma még gondokkal küzdők felzárkóztatást, erősítjük a középosztályt és bővítjük öngondoskodásuk lehetőségeit, a jómódúaktól pedig – miközben az adók csökkentésével nagyobb lehetőséget biztosítunk – nagyobb felelősséget várunk el.”

Az ígéretek között szerepel az eva továbbfejlesztése, a vállalkozások terheinek folyamatos csökkentése, többlettámogatás juttatása a legnehezebb körülmények között élő gyermekeknek, és vállalkoznak az iskolák stresszmentesítésére is. Az adócsökkentésről szóló fejezetben célként határozzák meg, hogy az átlagfizetésnek ne legyen olyan része, amely a legmagasabb kulcsban adózik.

A tervezetben szerepel az a kulcsmondat is, hogy „megszüntetjük azt az igazságtalanságot, hogy a családi adókedvezményt ma csak a magasabb adóköteles jövedelemmel rendelkező családok tudják teljes egészében igénybe venni”.

Lakástámogatások

Az anyag azt ígéri, segíti az új kormány azoknak a harminc év alatti fiatal házasoknak az első lakásukhoz jutását, akik nem tudják az önrészt biztosítani, bár a hiteltörlesztésre képesek lennének. Az állam hitelgaranciát nyújt nekik, így már minimális önerővel lakáshoz juthatnának. A legnehezebb helyzetben élőknek új lakbértámogatási rendszert dolgoznak ki, az önkormányzatok szociálisbérlakás-állományát azzal igyekeznek növelni, hogy jelentős kedvezményeket ígérnek azoknak, akik önkormányzatoknak adják bérbe lakásaikat.

„Adósai vagyunk a nyugdíjasoknak” címmel megígérik, folytatják a 13. havi nyugdíj kifizetését, nyugdíj-kiegészítést adnak (az erről szóló döntést szerdai ülésén már meghozta a kormány). A Valódi esélyegyenlőség a nőknek címet viselő alfejezet azt tűzi célul: ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetést kaphassanak a nők is, és „ne utasíthassák vissza a hölgyeket, mert még nincs vagy mert már van gyermekük”.

Ismerős mondatok a romakérdés rendezéséről

Kovács: az Index bármit meg tud szerezni
Kovács László MSZP-elnök pénteken este egy televíziós nyilatkozatában a riporter kérdésére, hogy miként szivároghatott ki a kormányprogram, azt mondta: "Úgy látszik, az Index bármit meg tud szerezni." A Magyar Televízió Az Este című műsorában közölte azt is, hogy Draskovics Tibor pénzügyminiszter szombaton közli, megvan-e az új kormányprogram fedezete.

„Hiszünk abban, hogy a romák számára az esélyek egyenlőségét a tanuláson és a munkalehetőség biztosításán keresztül teremtjük meg” –így kezdődik a romákról szóló fejezet, ami kísértetiesen hasonlít Orbán Viktor egyik Vigadó-beli beszédére, amikor a volt kormányfő még miniszterelnökként azt mondta: „A romák felemelkedése a tanuláson és a munkán át vezet.”

Környezetvédelem, egészségügy

Az Élhető és otthonos köztársaság című fejezetbe az egészségügy és a környezetvédelem fért bele. Az egészségügyi rész a következő megállapítással indul: „Az egészségügyben további gyökeres változásokra van szükség. 2006-ig ugyanakkor nincs lehetőség az egészségügy átfogó modernizációjának végrehajtására.” Az új kormány „közmegegyezést fog kialakítani” a hálapénz megszüntetéséről, mert az megalázó mind a betegnek, mind az orvosnak. Kiterjesztik a betegszámlát, erősítik a betegjogokat, és kiemelt feladatnak tekintik a rák gyógyítását. Szívesen javítanák a járóbeteg-ellátás színvonalát, komfortosítanák a kórházakat. Nagyobb falatnak tűnik, hogy az új kormány elvállalja a szakorvosi képzés megújítását.

A környezetvédelmi krédóban csak a hulladék mennyiségének csökkentése, a szelektív gyűjtés, a háztartások kétharmadának csatornára kötése és a „múlt súlyos szennyezési örökségének” a „fokozatos” felszámolása szerepel.

Nyolcezer milliárd 2007-2013-ra

A kormány külpolitikájában ezután is tartja a transzatlanti irányt; elkötelezett a terrorizmus elleni harc és a szomszédok uniós csatlakozásának segítése mellett; továbbá szándéka a magyar nemzet egyesítése az európai közösségen belül – összegezhető az Európai Köztársaság című fejezet.

A tervezet leszögezi, hogy teljesültek a rendszerváltás külpolitikai céljai, vagyis a NATO- és az EU-csatlakozás, ezért új prioritásokat állít fel, többek között az európai uniós tagságból származó előnyök kihasználására. A tervezet nyolcezermilliárd forintot ígér uniós és saját forrásokból 2007-2013-re, amivel új növekedési pályára állítja az országot 2015-ben.

Rászorultsági elv

A többnyire általánosságokat tartalmazó Cselekvő kormányzás című fejezetből kiderül, hogy a kormány a következő tíz év formálása is része a terveknek. Ebben a fejezetben a rászorultsági elv érvényesítését rögzítik, és leszögezik: „Annak kell többet segíteni, akinek erre nagyobb szüksége van, és annak kell nagyobb felelősséget vállalnia, akinek a lehetőségei ezt megengedik. [...] A cselekvő kormányzás egyik feltétele a tiszta és világos beszéd”.

„Azt mondjuk: több lehetőséget a nélkülözőknek, több felelősséget a tehetőseknek. A cselekvő kormány nem érzi az állam feladatának, hogy a közösből egyformán adjon mindenkinek.”

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Főleg az, hogy mit esznek.

március 22., 15:52

  • Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.

március 22., 18:45

  • Belföld
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.

tegnap, 21:01

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.

március 22., 15:07

  • Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.

március 22., 19:42

  • Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora

Kovács Csaba lett a MOME új rektora

A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.

március 22., 15:18

  • Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.

március 23., 06:10

  • Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.

március 22., 05:49

  • Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Videó is készült az elfogás pillanatairól.

március 22., 13:22

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Belföld
Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend

Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend

Egy vágányon folyamatosan fenntartják a vonatközlekedést Herceghalom és Bicske között is.

március 22., 21:06

  • Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.

március 22., 07:22

  • Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

március 22., 07:11

  • Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.

március 22., 12:10

  • Belföld
Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő egy csodafegyverre vár.

március 22., 10:56

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.

március 22., 11:53

  • Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.

március 22., 08:18

  • Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.

március 22., 11:21

  • Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.

március 22., 08:44

  • Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.

március 22., 07:42

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

tegnap, 20:26

  • Belföld
Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt

Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt

A nyomozás jelenleg is folyamatban van.

március 22., 19:05

  • Belföld
Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.

március 22., 20:42

  • Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.

tegnap, 20:59