Lados: Zuschlag bombariadót is rendelt

2008.11.07. 13:13
Zuschlag János despotaként viselkedett, az emberek és a társadalom fölé helyezte magát, büszke volt arra, hogy olyan dolgokat is elintézett, amit mások nem tudtak. Ezt vallotta a bíróság előtt a Zuschlag-per másodrendű vádlottja. Lados István szerint a szocialista politikus egy alkalommal még bombariadót is „rendelt”, mert egy tisztújításon nem az ő embere állt nyerésre.

Zuschlag János bombariadót rendelt egyszer, hogy elhalasszák a Gyermek és Ifjúsági Konferencia vezetőválasztó gyűlését, mondta a Zuschlag-per másodrendű vádlottja, Lados István a pénteki tárgyaláson. A másodrendű vádlott a kilencedrendű vádlott védőjének kérdésére elmondta, erre azért volt szükség, mert Prácser László vádlott "nem jól állt" az ifjúsági szervezeteket tömörítő Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) vezetőválasztó gyűlése előtt.

A bombariadó meg is volt, majd az elhalasztott és megismételt választáson már Prácser Lászlót választották meg a tömörülés elnökévé. Lados István vallomásában elmondta, hogy erről Zuschlag beszélt neki még 2003-ban, amikor Prácser László Zuschlagot meghívta az ifjúsági szervezeteket tömörítő GYIK vezetőválasztó gyűlésére. A másodrendű vádlott azt nem tudta, hogy konkrétan ki telefonált a bombariadó miatt, de nem tartotta valószínűnek, hogy Zuschlag tette, mert "az túlságosan kockázatos lett volna".

Széles eszközrendszerrel rendelkezett

Lados István másodrendű vádlott a bombariadós történetet azért említette, mert ezzel akarta bizonyítani, hogy Zuschlag Jánosnak széles "eszközrendszere volt" érdekei érvényesítéséhez. Prácser László kilencedrendű vádlott védőjének kérdéseire válaszolva Lados István részletesen beszélt a 2003 óta folyó pályázati tevékenységről, valamint Zuschlag Jánosnak a többi vádlotthoz fűződő viszonyáról is.

Lados beszámolt arról: Zuschlag és Prácser együttműködött abban, hogy az érdekeltségeikbe tartozó egyesületek pályázatai eredményesek legyenek. Lados szerint Prácser László egy nagyon jó pályázatíró csapatot működtetett. Prácser "csapata" Zuschlaghoz köthető civil szervezetek NCA-hoz beadott pályázatait is elkészítette, ezekért 35 százalék "sikerdíjat" kapott.

Édesanyja is megdöbben Lados memóriáján

A tizedrendű vádlott védője megkérdezte Ladostól, "öröklött tulajdonsága-e" hogy a nyomozati és a bírósági eljárásban is meglepő részletességgel és pontossággal emlékezett vissza az eseményekre. "Édesanyám mindig megdöbbenéssel konstatálja, hogy visszaemlékezek gyermekkorom eseményeire" - közölte a vádlott.

Lados a védő kérdésére beszámolt arról az időszakról, amikor Zuschlag javaslatára és anyagi támogatásával Erdélyben bujkált. Lados, miután világossá vált számára, hogy nem válnak valóra Zuschlag elképzelései az eljárás megszüntetéséről, visszajött Magyarországra, és feladta magát a hatóságoknál. Zuschlag despota volt, másokkal üvöltözött, büszke volt arra, hogy embereket kénye-kedve szerint rángat, és azokat a dolgokat is el tudta intézni, amelyeket más már nem tudott, mondta Lados.

Zuschlag és a „halasi parasztok”

"Az emberek és a társadalom fölé helyzete magát, kifejezte, hogy neki a feudális társadalom a tetsző" - emlékezett vissza Zuschlagra a védő kérdéseire válaszolva Lados. Ennek alátámasztására szó szerint idézte Zuschlag több alkalommal ismételt mondatát: "na, megyek le a parasztjaimhoz, Halasra".

A bíró bejelentette: Zuschlag János kihallgatása kedden kezdődik.

A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében közreműködtek.

Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának tagja is volt, 2007. szeptember 21-től előzetes letartóztatásban van. Lados Istvánt már korábban házi őrizetbe helyezték, mert minden vádpontra kiterjedő, részletes vallomást tett.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.

1 órája

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Törvényjavaslattal tiltaná ki a középületekről a szivárványos zászlókat Novák Előd

Törvényjavaslattal tiltaná ki a középületekről a szivárványos zászlókat Novák Előd

A Mi Hazánk Mozgalom korábbi próbálkozása nem járt sikerrel.

20 perce

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.

március 19., 11:52