Puntigámon túl roma skanzen

2005.10.05. 22:55
Hiába írta egy Krúdy-imitátor lokálpatrióta a győri pályázatot, azért néhány konkrétumra is futotta. Felújítanának mindent, és kandellábervilágítással integrálnák a győri romákat.
Győr "Magyarország hatodik legnagyobb városa", "az ország legdinamikusabban fejlődő megyéjének székhelye", "a külföldi tőke kedvelt állomása" - ez a vonatablakból úgy néz ki, hogy percekig megy a vonat a várost övező ipariparkgyűrűn keresztül. Utána persze jön a szocializmusból itt maradt kistelekövezet, majd lerobbantabb gyárépületek között beér az állomásra, ami 2010-ben már nem így néz ki, de most még csak 2005 ősze van.

Ha viszont a látogató átküzdi magát a Városházával szemben álló nyomasztó téren, és a sétáló utca elején álló információs pavilonban beszerez egy ingyenes belvárostérképet meg egy Győri estet, attól kezdve minden rendben a jelenben is. De azért én jövőbe vezető útikönyvként hónom alá vágtam a város pályázatát is.

A címe: "Világok talákozása"; és persze generációké, kultúráké, vallásoké, keleté és nyugaté, minden találkozik benne, amit csak a pályázati kiírás elvár. Szlogenje: "Technika, kultúra és környezet - A jövő harmóniája". És vannak benne tömegével olyan szavak, hogy régió, tudásközpont, innováció, versenyképesség, közösségi tér.

A pályázati nyelvben a dokumentum nem hoz forradalmit, de a kitartó olvasó elnyeri a jutalmát. "Az európai jövő záloga, hogy miként leszünk képesek a technika kihívásait fogadni... Hogyan tudunk a kultúra eszközeivel választ találni a felgyorsult világ sokdimenziós kérdéseire". Nehéz ügy, de semmi vész. Győr, Európa "boomrégiója", "Centrope" potenciális "nagykövete" már most "megtestesíti, hordozza a 21. század második évtizedében meghatározóvá váló európai eszméket."

Egy másfajta kulturális minőség bölcsője

A Széchenyi Egyetem mellett például új épületet emelnének, mely akár Győr "új jelképévé is válhat, a későbbi időkben is emléket állítva a kulturális fővárosi címnek". Lenne benne neotechnológiai múzeum, a város ipari értékeinek bemutatására, konferenciaközpont és kutatóbázis, az egyetemen regionális könyvtár és klub. Generációk Háza épülne, extrémsport-park, lenne digitális város, bővítenék a parkolási rendszert, folyó- és vízpart rekonstrukciót végeznének.


A színháztéren vakmerő gyalogosok vágnak át

Félnapos kirándulásom alatt én a turisztikai vonzerőfejlesztésre és a városrehabilitációra összpontosítottam. Győr "kalmárváros", ugyanakkor "Magyarország műemlékekben harmadik leggazdagabb városa", áll bédekkeremben. És pontosan ilyen a belváros. Rengeteg barokk kori épület, a földszint mindenhol a konzumálásra berendezve. De két napot azért simán el lehet múzeumokban tölteni.

Koncepciójuk lenyűgözően egyszerű. Kigondoltak egy sétaútvonalat a Nemzeti Színháztól a Rába túlpartján elterülő Kossuth Lajos utca harmadáig, a két végpont között pedig felújítanának mindent, amivel egyébként is illene valamit kezdeni.

A kiindulópont a Nemzeti Színház előtti tér, melyet jelenleg a gördeszkás srácokon kívül szinte senki sem használ. Negyedóránként ha akad egy ember, akiben van lelkierő, hogy átvágjon e lépcsőkkel nehezített sivárságon. Útikönyvem szerint itt 2010-ben aszfalt helyett az "1000 színű Európa mozaikja" lesz, betonvirágtartók helyett utcabútorok, új világítás, és nem lenne a betonoszlopokra szerelt Nemzeti felirat sem.


Akácfák árnyékában jobb lesz

A Czuczor Gergely utcán haladva a Széchenyi térre jut a sétáló. 2010-ben itt is új burkolat utcabútorokkal, meg akácfák, mint a régi képeslapokon, amikor piacok, gyűlések, vásárok helyszíne volt. Napjainkban 20-25 rendezvénynap és 30-40 vásári nap "visz pezsgést a térre", a fennmaradó napokon jórészt a családi galambetetők mekkája.

Napóleon 1809. augusztus 31-én egy éjszakát töltött Győrben. Az ún. Napóleon házban a város Európa Követséget rendezne be, hogy az unió országai kulturálisan bemutatkozhassanak, a földszinten Európa Kávéház lenne, melynek "asztalainál Európa napisajtója olvasható és a környező országok cukrászati remekei kóstolhatók meg".

Úgy általában pedig a "műemléképület rekonstrukciója folytatja azt a hagyományos magas minőséget, amelyért Győr az Európa Díjat kapta 1989-ben, és egy másfajta magas kulturális minőség bölcsőjét hozhatja létre".


Itt ringhat a magas minőség bölcsője

A sétaútvonal felénél, a Bécsi Kapu téren áll a használaton kívüli Taverna, melyben 2010-re kétszintes galéria, kávéház, információs központ lesz, és persze üzletek. Megnyílna a kazamatarendszer, a Káptalandomb alatti püspökségi járatokkal. "Itt, mivel régen börtönként üzemelt, alár börtönmúzeum is kialakítható."

A városrehabilitáció magasretorikája

A városban évek óta folyik a zsidó hitközség 1868-70-ben épült zsinagógájának felújítása. A leendő koncetteremmel egy nagy baj van: a Kossuth Lajos utca elején áll, melynek "18. századi utcaképét éppen a mellőzés mentette át a 21. századra".

"... bedeszkázva várnak a régi üzletek, a Kék golyó, az Aranybárány és a Puntigám is rég bezárt, nem hallani a Lakatos gyerekek Bécsig híres hegedűjátékát, Gül baba kertészetében elhervadtak a rózsák, a rác templom harangját elnémította a fogyatkozó idő, megcsendesedtek a zajos műhelyek, rég nem kacagnak az újvárosi lányok"

Nem, továbbra sem egy Krúdy-imitátor lokálpatrióta novellájából idézek, hanem bédekkeremből, de ez a rész annyira megtetszett a pályázatíróknak, hogy a Kossuth Lajos utca rehabilitációjának megvalósíthatósági tanulmányába is betették.

A régi Kossuth utca "Európa kapuja", "a háború előtti időkig kereskedelmi, iparos- és kulturális központ, Európa vallási, etnikai kisebbségeinek közös otthona. A várfalon kívül rekedt másság lakóhelye."


A kívülrekedt mások otthonuk előtt

Ma viszont a "közbiztonság hiánya egyre lehetetlenebbé teszi a győri közélet kihelyezését", a roma népesség aránya a településrészen meghaladja a 10 százalékot, magas a bűnözés, alacsony az iskolázottság, nagy a szegénység, erősen leromlott a környezet.

"Szép jó napot! Hallott arról, hogy felújítanák az utcát?" - kérdezem az egyik kapuban üldögélő öreg cigányasszonytól. "Beszélik, de ki tudja, mi az igazság?" - válaszolja a lakonikusan. "Egyszerűbb lebontani, mint felújítani" - vélekedik az udvaron üldögélő két harminc körüli munkanélküli férfi.

Ilyen épületből több tucatot láttam a Városház közig, ahol a kisebb térré táguló utcán Kossuth Lajos és hitvese megkövülten nézi a putrit. Már bocsánat a kifejezésért. A város 180 millió saját és 3,6 milliárd forint uniós pénzt szán a rekonstrukcióra, melyben benne van a Bábszínház, a Fesztiváliroda, a Tücsök Ház, a kézműves műhely, meg éttermek és kávézók, macskakőburkolat és kandellábervilágítás a roma lakosság integrációjára.

Újjászületik a Bercsényi liget is, melyben ma igényesebb hajléktalanok le sem ülnek borozni, viszont egészséges környezetben sétálnak a kutyák, parkolnak az autók, törik fel őket a feltörők, és helyszínelnek a rendőrök, ott jártamkor legalábbis.

Gyilkos versenytársat kap a Zsuzsi borzó, tőle 10 méterre állna az egykor híres Puntigám étterem mása, ahol a "sétában megfáradt idelátogató megérdemel egy pohár pincehideg pannonhalmi fehér bort."


Kattognak a kerekek

De mi akadályozza majd meg a turistát, hogy bora után további hungarikumok után nézzen? Bármennyire kerestem, a pályázatban a leghalványabb utalást sem találtam arra a festett falra, erőtérgenerátorra vagy akármire, ami meggátolhatná őt e kalandban.

A bédekkerem szerint a Puntigámon túl, "a horgásztavak közelében kialakításra kerülő 'skanzen' a hagyományos földépítési technikákat mutatja be a környéken élő roma kisebbség identitásának, múltjának felelevenítésére, felértékelésére alapozva". Nem szoktam berezelni, ha terepen szocializálni kell, de ezekbe a házakba nem mertem bemenni, csak benézni. A látottak alapján bátran mondhatom, rémesen jó lesz nekik, ha egy skanzennel felértékelik nekik a kollektív önazonosságtudatukat.

De cinikusabb lettem. 18. századi mezővárosi hangulat, öt felekezet templomja, pár kulturális intézmény ide vagy oda, ez azért olyan díszletutca lenne. Nem annyira a kultúra keltené életre, hanem a fogyasztás, amire a turista valószínűleg hajlmos is lenne a Zene Szentélyébe tett látogatása után.

Biztosan még több pénz összejönne rehabilitációra, ha Győr lenne 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa, és simán le is tudnák bonyolítani, de a pályázatban én nem találkoztam semmi eredetivel. Mintha csak önérzetből adták volna be, minden különösebb meggyőződés nélkül. Ha például elképzelik, hogy övék lesz a győztes pályamunka, minimum elolvastják egy keményebb szívű olvasószerkesztővel, aki hajlandó a helyesírási hibákat is kijavítani.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.

tegnap, 18:31

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.

tegnap, 18:35

  • Címlapon
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására

Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására

Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.

tegnap, 17:34

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53

  • Címlapon
Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség

Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség

Több bejelentés érkezett egy fekete autóról.

tegnap, 19:35