Megint szív a régi munkásőr

2008.12.17. 10:09
Hiába ígérte meg még egészségügyi miniszter korában Horváth Ágnes, hogy 2009. január elsejétől nem lehet dohányozni az éttermekben, kocsmákban, szórakozóhelyeken, a törvényből nem lett semmi. Pedig Magyarországon már húsz évvel ezelőtt is tudták: a dohányzás népbetegség. A Hungária Biztosító 600 ezer forintot ajánlott fel annak a falunak, ahol a legtöbbet tesznek a dohányzás visszaszorításért. Megnéztük, szívnak-e még nyertes kunadacsiak.

„Tíz évvel ezelőtt egyetlen munkásőr voltam a faluban. Azóta öten követtek a testületbe. Remélem, a dohányzás abbahagyásában is követni fognak. Janovics Ferenc már lemondott róla.”

Ezt nyilatkozta a Munkásőr egyik 1988-as számában Farkas Kálmán, Kunadacs körzeti orvosa, gyakorló munkásőr, miután kiderült: Kunadacs nyerte a Hungária Biztosító által meghirdetett Nemdohányzó falu–mozgalom fődíját.

Kunadacs vezetői az eredményhirdetésen (fotó: Barakonyi Szabolcs)

A most 49 éves Janovics Ferenc akkoriban a Barátság téesz gépszerelője volt, most maszek autószerelő-műhelye van a Katona József utcában. Úgy emlékszik a régi időkre, hogy a munkásőrségben politizálás nem volt, viszont rengeteg vért adtak, és gyűjtést szerveztek, ha valahol meghalt egy családfő. A munkásőrség megszűnését tudomásul vette, majd belépett az MSZP-be, hiszen, ahogy fogalmaz, mindig is balliberálisnak tartotta magát, de az utolsó két választáson már nem vett részt, mert rájött: a politikusoknak a választópolgár csak addig fontos, amíg leadja a szavazatát.

– Visszaszokott már azóta? – kérdeztük az autószerelőt.

– Vissza.

– Hiába, történt azóta egy ’s más – utalunk a világban bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások, valamint az ő rossz szokása közti összefüggésekre.

– Történt – legyint. – De nem azért szívok.

Maszek lett a volt munkásőrből

A kunadacsi dohányzásmentes mozgalom alapítója, a már említett körorvos–munkásőr akkora dohányos volt, hogy amikor Janovics kiskatonaként elment a rendelésére, leültette és rögtön megkínálta egy Fecskével. Amikor a doktor évek múlva leszokott, a fejébe vette, hogy leszoktatja a falut.

Leszoktató programokat indított, a jelentkezőknek csoportterápiát tartott, akupunktúrás kezeléssel kísérletezett, a pácienseknek pedig első lépcsőben strigulát kellett húzniuk minden egyes elszívott cigaretta előtt: reggeli kávé, strigula, séta, strigula, várakozás a buszra, strigula, délelőtti kávé, strigula, ebéd után, strigula, déli kávé, strigula, unalom, strigula, kocsma, sok strigula, szex után, strigula.

A körorvos–munkásőr többeket is leszoktatott a módszerrel, de, ahogy Janovics példája is bizonyítja, többen visszaszoktak. „Egy évig bírtam – mondja az autószerelő. – Voltak kísértések, meg az élet is egyre stresszesebb lett, a téesz megszűnt, autószerelő műhelyet nyitottam, visszaszoktam.”

A doktor nem szokott vissza. Tizenvalahány évig egy szál cigarettát sem szívott el, majd a kétezres évek elején szívrohamot kapott a rendelőjében, ahol annyi páciensét kínálta meg régen cigarettával, és meghalt.

„Soha nem dohányoztam, mondták is a falubeliek, hogy nekem könnyű, igazuk is volt – mondta a versenyt véres komolyan vevő egykori tanácselnök, Halcsik Antal, aki 1958-tól tanácstag volt Kunadacson, és 1970-től 2008-ig vezette a falut. – Tíz-tizenegy éves koromban, mint majd’ minden gyerek, száraz akácfalevélből tekertem cigarettát, egyszer meg egy csibakkal (kis, kerekfejű pipa) szívatott el egy nagyobb gyerek. Úgy mondtunk, hogy berúgtunk tőle: émelyegtünk, hányingerünk volt, hánytunk is. Ennyi elég is volt egy életre, leszoktam, mielőtt még rászoktam volna.”

A volt tanácselnök véresen komolyan vette a versenyt

Egy falu nem attól volt nemdohányzó, hogy egyetlen lakója sem gyújtott rá. Amit vállalniuk kellett: leszoktató programokat, nemdohányzó bált tartanak, a csikkek eltűnnek az utcákról, és tartózkodnak a dohányzástól közterületen és más nyilvános helyen, így a kocsmában is. Volt is balhé belőle, amikor az eredményhirdetés után Juszt László riportra jött a faluba, belépett a kocsmába, és ott dohányzott a fél falu.

A verseny tisztasága fölött a Hungária Biztosító és egy egészségügyi szervezet őrködött. A tanács a leszoktatás mellett arra is ügyelt, hogy a spontán megjelent dohányzásellenőrök jelenlétéről mindenki időben értesüljön, ment a riasztás, senki ne dohányozzon, míg ki nem teszik a lábukat a faluból.

Ma is csikkmentes

Az embereket nehezen lehetett meggyőzni, hogy hagyják abba a dohányzást, pedig a fődíjból, hatszázezer forintból tornacsarnokot akartak építeni, és egy alig kétezres településnek akkoriban még nem nagyon volt ilyen létesítménye.

„Zavart, ha valaki rosszul állt hozzá, mert bár nem akartam mindenáron győzni, de komolyan vettem a versenyszabályokat – mondja Halcsik Antal. – Volt olyan ember, aki az autója hamutartóját itt, a házam előtt ürítette ki. Más meg rágyújtott, ha találkozott velem az utcán, pedig korábban soha nem dohányzott.”

A küzdelem már-már reménytelennek látszott, amikor kiderült, mi is az oka a rebellis magatartásnak: a Barátság téesz húzóágazata, mi tagadás, a dohánytermesztés volt. Az emberek attól féltek, hogy az új hóbort miatt elvesztik megélhetésüket. Ekkor a falu határában a Nemdohányzó település feliratú tábla mellé egy újabb került: KETTŐS HASZON: TERMELJÜK, DE NEM SZÍVJUK. (A táblák már nincsenek a falu határában, pár éve szerelték le őket. Kérdeztük az új polgármestertől, hogy fellelhetők-e még valahol, de már nem emlékezett, hová tették.)

A 43 településes versenyt végül a dohánytermesztő Kunadacs nyerte, a tüdőkórházáról ismert somogyi Mosdós előtt.

Kiderült, az egyre romló gazdasági helyzetben a hatszázezer forint már nem elég a tornacsarnokra, de a tanács dicséretére legyen mondva, hogy felépítették a tornacsarnokot (hárommillióba került végül), a homlokzatán ma is ott van a Hungária Biztosító egykori emblémája.

A tornacsarnok miatt már megérte

Egy év alatt harminc-negyven ember szokott le a dohányzásról. A kocsmában, ahol egykor Juszt rajtakapta a dohányosokat, a pult kivételével ma is szabad cigarettázni, de, bár kétszer is bementünk, nem dohányzott senki. És a faluban sem láttunk csikket, ha őszinték akarunk lenni, rajtunk kívül nem dohányzott senki.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Orbán Viktor poloskázása ismét utcára hívta az igazságügyet.

március 23., 18:05

  • Belföld
A tavaszi meleg ellenére nem ússzuk meg eső nélkül a jövő hetet sem

A tavaszi meleg ellenére nem ússzuk meg eső nélkül a jövő hetet sem

Hétfőn és kedden akár 20 fok is lehet, majd a hét további részében 14-15 fokra lehet számítani.

március 23., 19:41

  • Belföld
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.

március 23., 19:59

  • Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.

tegnap, 17:11

  • Belföld
A Momentum frakcióvezetője Párizsban mutatja be, hogy „mivel jár, ha hagyjuk a szélsőjobb előretörését”

A Momentum frakcióvezetője Párizsban mutatja be, hogy „mivel jár, ha hagyjuk a szélsőjobb előretörését”

A politikus a Democracy and Liberty Summit eseményre kapott meghívást.

március 23., 18:08

  • Belföld
Másfél nap alatt összegyűlt Hadházy Ákos 12 milliós büntetése

Másfél nap alatt összegyűlt Hadházy Ákos 12 milliós büntetése

A politikus megindokolta az akciót, és azt is elmondta, miért nem fog több hasonlót tenni.

március 23., 18:05

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz tiszta vizet öntött a pohárba, tagadta az ellene felhozott vádakat

Ruszin-Szendi Romulusz tiszta vizet öntött a pohárba, tagadta az ellene felhozott vádakat

A volt vezérkari főnök egy videót is közzétett arról, hogy „küzd a zsír és a toka ellen”.

március 23., 20:46

  • Belföld
Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sérültek állapotáról is beszámolt.

március 23., 17:24

  • Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.

március 23., 09:50

  • Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását

Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását

Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.

március 23., 09:42

  • Címlapon
Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin

Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin

Számtalanszor megpróbálták már likvidálni az orosz elnököt.

tegnap, 21:08

  • Címlapon
Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése

Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése

Rolls-Royce-külső, hibrid hajtás, éjjellátó rendszer – ilyen az orosz csúcslimuzin.

tegnap, 19:58

  • Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.

tegnap, 15:37

  • Belföld
Orbán Viktor az angolokat kifütyülő gyerekekről: Akkor láttam, hogy itt még lesznek nagy dolgok

Orbán Viktor az angolokat kifütyülő gyerekekről: Akkor láttam, hogy itt még lesznek nagy dolgok

A miniszterelnök nemcsak a politikában, hanem a futballban is áttöréseket vár.

március 23., 21:47

  • Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban

Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban

Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.

március 23., 06:20

  • Címlapon
Rohamosan nő a halálos áldozatok száma Mianmarban, összedőlt a fővárosi reptér irányítótornya

Rohamosan nő a halálos áldozatok száma Mianmarban, összedőlt a fővárosi reptér irányítótornya

Több országból érkezne támogatás, de a repterek alkalmatlanná váltak a repülőgépek fogadására.

tegnap, 21:28

  • Belföld
Az esti meccs miatt megváltozik Budapest közlekedése, mutatjuk az eltéréseket

Az esti meccs miatt megváltozik Budapest közlekedése, mutatjuk az eltéréseket

A lezárások és terelések már délután 3 órakor megkezdődtek.

március 23., 15:28

  • Címlapon
Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában

Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában

Nagyon rájár a rúd Elon Muskra, még kanadai állampolgárságát is elveszítheti.

tegnap, 18:32

  • Belföld
A magyarok főként egy dolog miatt stresszelnek, ami súlyos következményekkel is járhat

A magyarok főként egy dolog miatt stresszelnek, ami súlyos következményekkel is járhat

Akár szívinfarktushoz, sztrókhoz, depresszióhoz is vezethet, ha nem tudjuk enyhíteni a szorongást.

március 23., 14:56

  • Belföld
Párjával kapták lencsevégre a börzsönyi vadmacskát

Párjával kapták lencsevégre a börzsönyi vadmacskát

A felvételt a Duna-Ipoly Nemzeti Park tette közé a közösségi oldalán.

március 23., 10:20

  • Belföld
Forgalomba állt két új akadálymentes villamos Budapesten

Forgalomba állt két új akadálymentes villamos Budapesten

Karácsony Gergely megfogalmazta, mi a cél.

március 23., 13:05

  • Belföld
Magyar Péter bakot lőtt, amikor a balatonhenyei birtokról kérdezte Orbán Viktort, amit már egy 2021-es cikk megválaszolt

Magyar Péter bakot lőtt, amikor a balatonhenyei birtokról kérdezte Orbán Viktort, amit már egy 2021-es cikk megválaszolt

A Tisza Párt elnöke kérdésében a miniszterelnök lányának szerepét firtatta.

március 23., 11:36

  • Belföld
Taxi gázolt sötét ruhás, szabálytalan rollerest a Lehel téren

Taxi gázolt sötét ruhás, szabálytalan rollerest a Lehel téren

Csoda, hogy túlélte.

március 23., 12:51

  • Belföld
Fél kiló marihuánával bukott le egy sofőr a VI. kerületben, őrizetbe vették

Fél kiló marihuánával bukott le egy sofőr a VI. kerületben, őrizetbe vették

A gyanúsítottat a nyomozók kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

tegnap, 21:46

  • Belföld
Nem pénzben fizették ki, és még többmilliós bírság is vár a „fémbizniszelő” férfira

Nem pénzben fizették ki, és még többmilliós bírság is vár a „fémbizniszelő” férfira

Két év alatt 13 tonna fémhulladékot és akkumulátort adott le a kereskedésbe.

március 23., 17:09

  • Címlapon
Hadházy Ákos képeket osztott meg Matolcsy Ádám feleségének luxuséletéről

Hadházy Ákos képeket osztott meg Matolcsy Ádám feleségének luxuséletéről

A politikus állítja, hogy hiteles információk birtokába jutott.

tegnap, 09:59

  • Címlapon
Figyelmeztették a szlovákokat, hogy milyen tejet ne igyanak a száj- és körömfájás terjedése miatt

Figyelmeztették a szlovákokat, hogy milyen tejet ne igyanak a száj- és körömfájás terjedése miatt

A jól megfőtt és megsült hús fogyasztása nem veszélyes.

tegnap, 18:39