Tarlós-Lázár vita: győzött a főváros
További Budapest cikkek
-
A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A keret legfontosabb eleme a 3-as metró infrastrukturális felújítására igényelhető 125 milliárd forint, ezzel véget érhet az a régóta folytatódó vita, hogy lesz-e pénz a lassan életveszélyessé váló metróvonal felújítására. Nem mindig volt ez így, mint arról korábban beszámoltunk, a miniszterelnökség először nulla forintot szánt erre a feladatra, sőt lehúzták az összes fővárosi beruházást a listáról. Mint a főpolgármester közölte, több irányból lobbiztak az uniós pénzekért, de főleg a miniszterelnöknek köszönhető, hogy ekkora keretből gazdálkodhat a főváros.

A következő nagy tétel a 2-es metróról szól. Úgy tűnik, hogy az eredetileg banki hitelből történt szerelvényvásárlás 20 milliárdos költségét is sikerül beforgatni az uniós támogatások közé. A 3-as metró szerelvényfelújítási pályázatát kiírták, mint beszámoltunk róla, az öt ajánlatot tevő között megy a csata a megrendelés elnyeréséért. (Erre a főváros várhatóan 60 milliárd forintos hitelt vesz fel.)
A fővárosi szemét eltüntetésében nagy szerepet játszó rákospalotai hulladékhasznosítómű (HuHa) rekonstrukciójára 7,5 milliárd forintot kaphat a főváros, és 50 milliárdból felépülhet a HuHa2 szemétégetőmű is.
45,5 milliárd forint fordítható majd villamospálya-építésre: 26 milliárd a Baross tértől Újpalotáig közlekedő villamosra, ami hosszú távra eldönti a 4-es metró pesti meghosszabbításának az ügyét. 11 milliárdból épülhet a Külső-Bécsi úton a villamos, egészen az esztergomi vasútvonalig. 8,5 milliárdból pedig az 1-es villamos hosszabbodik meg a Fehérvári út és az Etele tér között. Az Etele téren 10 milliárdos támogatásból épülhet meg az autópályacsomópont és az 1000 férőhelyes P+R parkoló. (Még 2 milliárdból további P+R parkolók épülnek a főváros különböző pontjain.)
28 milliárd forintot fordíthat majd a Fővárosi Vízművek az azbesztcement víznyomócsövek kiváltására, 10 milliárd lesz a Római-part és a csillaghegyi öblözet árvízvédelme, valamit szintén 10 milliárd a Margitsziget program. 6,8 milliárd jut a csatornázási program folytatására, 6 milliárd a környezetbarát hulladékgazdálkodási programra, 5 milliárd pedig a Városháza energetikai korszerűsítésére.
A főpolgármester elmondása szerint megegyezés született, hogy a kormány átvállalja a BKV 52 milliárd forintos adósságát, némi ingatlankompenzáció fejében. (Lapunk úgy tudja, hogy a Dagály-fürdőt szeretné a kormány, a 2017-es vizes vébé fejlesztései miatt.)
Nem fért bele az uniós fejlesztési listába a Lánchíd és a Váralagút felújítása, ezekkel egyelőre nem tudni, mi lesz.
Frissítés:
Információink szerint a támogatási listát változtatás nélkül elfogadta a kormány.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
45 perce
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
3 órája
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
- Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi
Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.
március 18., 13:20
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása
Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
- Címlapon
A Szabadság híd lezárása után a Petőfi hidat is bevették, majd a Körútra vonultak a tüntetők
A helyszínről jelentkezünk.
5 órája
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
47 perce
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
8 órája
- Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez
A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.
március 18., 12:23
- Belföld
Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll
Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.
március 18., 06:17
- Belföld
Jézus, drogok, transzvesztiták – új megvilágításba helyezték március 15-ét a kerületi iskolásoknak
Az iskolaigazgatók tiltakoznak.
március 18., 14:38
- Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót
A temetés a média kizárásával zajlik majd.
március 18., 15:29
- Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt
Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.
március 18., 14:23
- Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
9 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
5 órája
- Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés
A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.
március 18., 09:08
- Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába
A hatóságok a lakosság segítségét kérik.
március 18., 08:39
- Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
- Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre
A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.
március 18., 08:46
- Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt
A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.
március 18., 07:26
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
12 órája
- Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
- Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki
Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.
március 18., 07:35
- Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
35 perce
- Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt
A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.
március 18., 13:15
- Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten
Egy 65 éves állampolgárral végzett.
március 18., 12:32
- Belföld
444: olyan férfi kapott állami kitüntetést, aki ellen nyomoz a rendőrség
A férfi volt munkahelye szerint lezárult a nyomozás.
március 18., 10:08