Utcai harc: a papok lenyomták az írókat

2012.10.03. 11:04

Újabb átnevezési hullám öntötte el a fővárosi közgyűlést szerdán: 13+1 közterületet neveztek át vagy neveztek el a képviselők. A névadók között káplán, szerzetes, plébános, apáca, templomépítő és papi rend is található, két neves, múlt század eleji magyar író neve viszont lekerült az utcatábláról. Visszatért Tisza István, Teleki Pál és majdnem Horthy Miklós is.

14 közterület elnevezéséről vagy átnevezéséről döntött szerdai ülésén a fővárosi közgyűlés, ebből egyet, a Szerémi út Horthy Miklós úttá nevezését a fővárosi Jobbik-frakció külön kezdeményezte, a többiről egy csomagban döntöttek. A jobbikos javaslatot a fővárosi közgyűlés végül nem vette napirendre.

Horthy Miklós a közgyűlés döntése szerint végül nem kapott utcát, feliratkozott viszont az utcanév-nyertesek közé Teller Ede
Horthy Miklós a közgyűlés döntése szerint végül nem kapott utcát, feliratkozott viszont az utcanév-nyertesek közé Teller Ede

Az átnevezések közül a legnagyobb értetlenkedés a XVIII. kerületi Tersánszky Józsi Jenő sétány Somogyi László sétánnyá keresztelése, valamint a XVI. kerületi Gelléri Andor Endre utca Regele János utcává nevezése váltotta ki, főleg az internetes fórumokon.

A ma már leginkább a Misi Mókus kalandjai írójaként ismert Tersánszky Józsi Jenő többek szerint azzal érdemelte ki a süllyesztőt, hogy a Tanácsköztársaság ideje alatt szimpatizált a forradalommal, melynek bukása után a kommunizmus iránti nem titkolt rokonszenve miatt a Horthy-korszakban rengeteg támadás érte (Wikipedia), ami nem tetszhetett a kerület jobboldali vezetésének. (A kommunista hatalomátvétel után Tersányszky a legkevésbé sem volt kommunista,  ezért kényszerült gyerekkönyveket írni, így született meg Misi Mókus is.)

Ezzel szemben a kerület azzal érvel, hogy az 1993-ban elhunyt Somogyi László (az előterjesztés szerint ő volt a Havanna lakótelepi Szent László templom plébánosa és mindenki Laci bácsija) szobra, a mellette álló templom és a jelenlegi Tersánszky Józsi Jenő sétány egy egységet alkot, ráadásul Somogyi Lászlónak idén lenne a 100. születésnapja. A kerület Tersánszky Józsi Jenő emlékét más módon továbbra is őrizni kívánja. Mint kérdésünkre kiderült, az emlékőrzés egy kerületi LMP-s képviselő javaslata volt, és annyit takar, hogy a Somogyi utcában egy emléktáblát vagy emlékhelyet alakítanának ki Tersánszky számára. Ughy Attila polgármester szerint az is elképzelhető, hogy egy újonnan kialakítandó utcát neveznek majd el Tersánszkyról, de még nem tudni, hogy pontosan hol.

A másik "íróáldozat" Gelléri Andor Endre, akinek utcáját a XVI. kerületben Regele János (1833?-1904) királyi főtanácsos, a magyar országgyűlés képviselőházának iroda-főigazgatója, a szentmihályi templomépítő bizottság vezetője kapta. Az új Regele utca a szentmihályi templom mögött halad, és a mellékelt térképrészlet szerint a Gelléri utcának csak két szakaszát foglalja el, a többi marad az eredeti nevén.

Az értetlenkedők szerint Gellérinek azt róhatta fel a kerület jobboldali vezetése, hogy írótársainál érzékenyebb volt a munkásélet tragédiáira; jóllehet nem volt forradalmár, társadalomkritikája forradalmian éles volt. Bár az is igaz, hogy a társadalmi problémák és baloldali beállítottsága ellenére a kor legtöbb irodalmi alakjától eltérően soha nem lett kommunista. (Wikipedia)

Az internetes fórumokon abban is politika kezét látják, hogy a belvárosi Pesti Barnabás utca a kommunista vértanú helyett a szerzetesrend után a Piarista nevet veszi fel, valamint hogy a Károlyi Mihály utca Károlyi utcára rövidül. (A Pesti Barnabás utca egyébként korábban Piarista utcaként működött 1932 és 1953 között, valamint most is itt van a piarista gimnázium.)

Az egyház előretörése mutatkozhat meg abban, hogy a III. kerületben (korábban névtelen) parkot neveztek el Fischer Ágoston (1863-1918) pápai káplánról, valamint Kiss Mihály (1891-1947) szalézi szerzetes papról. A II. kerületben egy eddig névtelen közterület viseli majd a Boldog Teréz anya tér nevet. Az aktust az albán nagykövet kezdeményezte, lévén Kalkuttai Boldog Teréz, közismert nevén Teréz anya Albániában született Agnes Gonxha Bojaxhiu néven. Nemzetiségre nézve vlach volt, ami a mai Albániában és Macedóniában is kisebbségben élő, román gyökerű népcsoport, amit a horvátok csiribirinek, a magyarok cincárnak is neveznek. Az aktualitás a boldoggá avatás közelgő évfordulója.

Zuglóban egy eddig szintén névtelen terület a Teleki Pál köz néven kerül fel a térképekre, a neves földrajztudós, egyetemi tanár, miniszterelnök, akadémiai tag után. Új teret neveznek el a IX. kerületben Szentágothai János (1912-1994) neurobiológus, agykutatóról születésének 100. évfordulója alkalmából, és egy új park viselheti Ruttkai Éva színésznő nevét a XIII. kerületben. Egy utolsó pillanatban benyújtott módosító indítvány szerint a csepeli gerincút egy szakasza Teller Ede nevét viseli majd.

Az ukrán önkormányzat javaslatára nevet kap az a tér, amelyen 2007 óta amúgy is ott áll Tarasz Sevcsenko (1814-1861), ukrán költő, prózaíró, festő, grafikus és humanista  szobra. A kőbányai egzisztencialisták pedig a X. kerületi Albert Camus utcában merenghetnek majd a lét kérdéseiről, a Nobel-díjas francia író-filozófus ugyanis utcát kap, mert 1956-ban kiállt a magyar forradalom ügye mellett.

A közgyűlési vitában szocialista részről elhangzott, hogy Tisza Istvánról közterületet elnevezni rendeletellenes, mert nem egy köztiszteletben álló személy. Erre bizonyságul Ady Endrét idézték, aki vad geszti bolondnak nevezte, és úgy írt róla: úrnak, magyarnak egyként rongy. Tarlós István erre úgy reagált, hogy Ady helyében ő ilyet nem írt volna le semmiképpen, hiszen köztudott, hogy Tisza István nagyon komoly pénzzel támogatta a költőt.

Az LMP-frakció szerint méltatlan a Tersánszky Józsi Jenő és Gelléri Andor Endre utcanevek elvétele, amit még külön kellemetlen kontextusba helyez, hogy közben Teleki Pálról, a II. zsidótörvény beterjesztőjéről, nyíltan rasszista és antiszemita politikusról pedig közterületet neveznek el. A közgyűlés elfogadta az LMP módosító javaslatát arról, hogy a későbbiekben nevezzenek el közterületet a most utcátlanná vált Tersánszky Józsi Jenőről.

A fővárosi közgyűlés 2011 áprilisában foglalkozott utoljára nagy port felverő közterület-átnevezésekkel, ekkor kapott régi-új nevet a Moszkva tér. A nagy háborgás miatt Tarlós István megígérte, hogy kárpótolja az oroszokat: egy addig névtelen sétányt kaptak a Városligetben, ami 2012 januárjától Lev Tolsztoj névre hallgat.

Frissítés:

Olvasónk jelezte, hogy van már Tisza Istvánról elnevezett utca Budapesten, a Rákoshegyen. 1999-ben a Homokos utcát nevezték át Tisza Istvánra, mint olvasónk megjegyzi, nem csoda, hogy új nevet kerestek. A Magyar Katolikus Lexikon szerint egyébként 1945-ig 16 Tisza Istvánról elnevezett közterület volt a fővárosban. A világháborút követően Tisza István tereket (XVI. ker.) Rákosszentmihályon Pálfi, a (XX.) Gubacsipusztán Köztársaság térre, a Tisza István utcákat (II. ker.) Adyligeten Nagykovácsi útra, (III.) Csillaghegyen Ady Endre útra, (V.) Lipótvárosban József Attila u-ra, (XI.) Albertfalván Kenderes u-ra, (XV.) Rákospalotán Bartók Béla útra, (XVI.) Árpádföldön Csűr u-ra, Rákosszentmihályon Ságvári u-ra, Sashalmon Tiszakömlő u-ra, (XVII.) Rákoshegyen 1945: Bacsó Béla, 1953: Homokos u-ra; Régiakadémiatelepen Liszt Ferenc u-ra, (XVIII.) Lónyaytelepen Teleki u-ra, (XXI.) Csepel-Kertvárosban Bajcsy-Zsilinszky útra változtatták.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05