További Budapest cikkek
-
A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A BKV szerint azért kellett bevezetni a sebességkorlátozást a 3-as metró vonalán, mert az elmúlt években a sínek anyaga kifáradt, a sínfejen hajszálrepedések keletkeztek, ezek mélyülésével pedig síntörések következhetnek be.
Mint arról beszámoltunk, a BKV kedd üzemkezdettől sebességkorlátozást vezetett be a 3-as metró teljes vonalán. Még hétfőn megkérdeztük a közlekedési céget, miért volt erre szükség, a válasz most érkezett meg. Eszerint a BKV néhány éve a hagyományos pályafelügyeletet kiegészítette a kopás mértékének megítélésére alkalmas eljárásokkal is.
A pályafenntartási szakma az utóbbi 8-10 évben új fogalomként találkozott az úgynevezett head-check jelenséggel, amely az anyag kifáradásos kopásának következményeként a sínfej felületén jellegzetes rajzolatot képez. Ez a felületi nyom oda vezet, hogy a vasanyagban hajszálrepedések keletkeznek, ezek mélyülésével pedig síntörések következhetnek be - írja a BKV a válaszában..
Tekintettel arra, hogy a head-check jelenség az M3 vonalán már jól láthatóan mutatkozott, 2010-ben penetrációs vizsgálatot végzett a BKV, amelynek eredményeként kimutathatók voltak a sínfejben keletkezett repedések. Elvégeztek egy ultrahangos sínvizsgálatot is, amely már valódi, értékelhető eredményeket mutatott az 5 mm-nél mélyebb repedések kimutatásával.
Ezután még egy vizsgálatot rendelt meg a BKV, az úgynevezett örvényáramú mérést, Magyarország vezető pályadiagnosztikai cégétől, a MÁV Központi Felépítmény-vizsgáló Kft-től. A cég a vizsgálatot – elsősorban az ultrahangos vizsgálatok által kimutatott legkritikusabb helyszíneken – elvégezte, és alátámasztotta annak eredményeit. A korszerű méréssel már nem csak az 5 mm-t meghaladó hibák mutathatók ki, hanem az egész repedési tartomány.
A szakértői vélemények alapján úgy döntöttek: sebességkorlátozást kell bevezetni: elrendelték a 60 km/óra maximális alkalmazható sebességet, a biztonság kedvéért egyelőre a teljes vonalon.
A BKV szerint a korlátozás a menetidőt kismértékben megemeli, ami okozhat kisebb késéseket, a forgalmasabb napszakokban a korábbinál egyenetlenebb járműkövetést, eseti zsúfoltságot. A járművek sebességének szabályozását az automatika átprogramozásáig ideiglenesen a járművezető végzi, ami okozhat a megszokotthoz képest esetenként hirtelenebb indulást vagy megállást.
A 2012. év elején a még nem vizsgált vonalszakaszokon is elvégzik az örvényáramú vizsgálatokat. Az eredmények ismeretében dönt a BKV arról, hogy a maximális sebesség korlátozása feloldható-e beavatkozás nélkül egyes (pl. egyenes, vízszintes) szakaszokon, vagy lehetséges-e a hibák síncsiszolással történő javítása, kezelése, illetve szükség van-e további sebességkorlátozások bevezetésére. A közlekedés biztonsága miatt a vizsgálatok lefolytatásáig fenntartják a sebességkorlátozást.
Az M3 vonalán a vasúti pálya az építési időszakkal egyidős. Ezek alapján a legrégebbi (Nagyvárad tér - Deák tér közötti) szakasz 35, a legújabb (Árpád híd - Újpest Központ közötti) pedig 21 évvel ezelőtt épült be. A pálya vasanyagát az eltelt üzemelési idő alatt nem cserélték. A M3 metróvonal mostanra elérte azt az élettartamot, amikor már felújításra szorul – annak ellenére, hogy a BKV szerint teljes biztonsággal üzemeltethető.
A közlekedési cég végül sajnálatát fejezi ki, hogy utasoknak kellemetlenséget okoz, és a probléma megoldásáig az utasok szíves türelmét kéri.
Mint arról beszámoltunk, a vonalon nemcsak a sínnel van probléma, a rossz szigetelés miatt talajvíz szivárog az alagútba, ami elkorrodálta a sínt rögzítő vasbeton pályalemezeket. A vonalon dolgozóktól származó információink szerint a rossz állapotú pálya miatt néha akkora ütéseket kap a forgóváz alul, hogy az utóbbi időben sűrűn elrepednek, még a teljesen újak is.
A metró üzemi tanács belső kiadványában az egyik szolgálatvezető konkrétan arról beszélt, hogy az M3-as vonalon is hasonló mértékű pályafelújításra lenne szükség, mint ahogy az M2-es vonalon történt, mert sok a forgóváz-repedés. A forgóvázakat ugyanis a pályahibák nagymértékben károsítják, ezért a frissen beszerelt forgóvázak is erre a sorsra jutnak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05