További Budapest cikkek
-
A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Zavarosan halad a Ferenc körúti metró, busz és villamosmegállók Corvin negyedre keresztelése. A felszínen már április óta, a metróban néhány napja mondják be az új nevet, ám a feliratok még a régiek. Az utasok bizonytalanul kapkodják a fejüket, a metróvezetőknek kiadták: a mikrofonba mondják be, hogy a Corvin negyed megálló valójában a Ferenc körút.
A BKV tájékoztatása szerint a menetrendi változásokat tartalmazó paraméterkönyv tartalmazza a megállók átnevezését. A Ferenc körúti megálló mellett 6 helyszínen (például a Széll Kálmán téren) a közterület nevének megváltozása miatt kellett megállónevet is cserélni, további 5 helyszínen pedig építkezés, megállóhely-áthelyezés, vagy éppen az APEH nevének változása ad feladatot (a korábbi APEH-megálló új neve Adóhivatal, lásd keretes összeállításunk).
A Ferenc körúti megállóhely hivatalosan július 1-től viseli a Corvin negyed nevet. A környéken nagyszabású ingatlanfejlesztést végző beruházó ugyanis megkereste a BKV-t és a fővárosi önkormányzatot, hogy szeretné Corvin sétányra keresztelni a megállókat.
A tárgyalásokon inkább a Corvin negyedre esett a választás, mert az így utal a történelmi Corvin közre, a Corvin filmszínházra, a Corvin bevásárlóközpontra és a sétányra egyaránt. Az átnevezés költségeit az ingatlanfejlesztő cég viseli. Megkérdeztük ugyan, hogy mennyit fizet az ingatlanos az átkeresztelésért, de választ nem kaptunk.
Az átnevezést sikerült végül szakmailag is megindokolni: korábban a felszínen lévő villamosmegállók Üllői út, míg az Üllői úton közlekedő buszok és a metró megálló Ferenc körút néven szerepeltek. Ezek a megnevezések az indoklás szerint nem segítették elő a könnyű tájékozódást, hiszen az adott csomópontban lévő metrómegálló és a felszíni megállók különbözőek.
Szintén zavaró volt, hogy Ferenc körút (Mester utca) néven a közelben, de másik csomópontban van a végállomása az 51-es és az 51A villamosnak. A bevezetés időpontja többször módosult, mert egy darabig ez a kereszteződés is szerepelt az Elvis Presley nevére aspiráló területek között. Miután a fővárosi közgyűlés 2011 áprilisában véglegesítette a közterület-átnevezéseket, a BKV elkezdte az átmatricázást.
Ezenetúl az összes felszíni megállónak is Corvin negyed lesz a neve. A különböző tájékoztató eszközökön folyamatosan cserélik a nevet: a következő napokban a metróban, a Combino vonalcsíkon és a menetrendi tájékoztató eszközökön is meg fog jelenni az új elnevezés. A metró területén található táblák és elektronikus tájékoztatási eszközök cseréje most zajlik, itt az új név megjelenítéséhez több időre van szüksége a BKV-nak.
A metrón néhány napja mondja be az automata utastájékoztató hang az új nevet, nem kis értetlenséget kiváltva az utasok között. Úgy tudjuk, hogy az utaspanaszok miatt a menetirányító arra kérte a metróvezetőket, hogy fűzzenek külön kis kommentárt mikrofonon a bemondott új állomásnévhez, amiből kiderül, hogy a Ferenc körúti megállót átnevezték (ezt nem mindenki teszi meg.) Nem segíti az utasok pontos tájékozódását az sem, hogy bár az új megállónevet hallják, látni még mindig a régi nevet látják, a feliratokat ugyanis még nem cserélte le a BKV. A BKV szerint az utasoknak nem okoz gondot az új megállóhelynevek használata.
Végül megkérdeztük a BKV-t, hogy ha az Index kezdeményezné, hogy a székházához közeli Árpád híd HÉV-megállót nevezzék át Index negyed megállóra, akkor a változásnak milyen esélye lenne. A válasz szerint az Árpád híd HÉV megállót most keresztelik át Szentlélek tér megállóhelyre, így kevés az esélye annak, hogy az indexről nevezzék el a megállót.
Megváltozó állomásnevek (régi név-új név):
- Moszkva tér - Széll Kálmán tér (5, 16, 16A, 21, 21A, 22, 22E, 39, 91, 102, 116, 128, 129, 139, 149, 155, 156, 222, 4, 6, 18, 59, 59A, 61, M2)
- Harsány lejtő - Kocsis Sándor út (218, 260)
- Köztársaság tér - II. János Pál pápa tér (217E, 28, 28A, 37, 37A, 62, M4)
- Bajáki Ferenc utca - Mansfeld Péter utca (179)
- Tanácsház utca - Károli Gáspár utca (71)
- Stadionok - Puskás Ferenc stadion (M2)
- Roosevelt tér - Széchenyi István tér (2,2A, 16, 105)
- Földváry utca - Hentes utca (51)
- Násznagy utca - József Attila tér (105)
- Zrínyi utca/ Temető - Nagytétényi temető (113, 113A)
- APEH - Adóhivatal (80, 80A, 81)
- Szentmihályi út - Zsivora park (80, 81, 907)
- Margit híd H - Margit híd, budai hídfő H (86, 91, 191, 291, 109, 206, 160, 260 , 4, 6, 17, H5)
- Árpád híd H - Szentlélek tér H (29, 34, 106, 118, 134, 134A, 137, 218, 237, 1, 1A, H5)
- Üllői út/Ferenc körút - Corvin negyed H (914, 914A, 923, 950, 950A, 4, 6, M3)
- Baross utca/József körút - Harminckettesek tere (9, 109, 83, 909, 923, 4,6)
- Fehérvári út/Október huszonharmadika utca - Újbuda-központ (53, 150, 150E, 250, 86, 212, 4, 18, 41, 47, M4)
- Budafoki út - Szerémi sor (86, 212, 33, 33E, 233E, 4)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06