Kivonnak a forgalomból 43 metrókocsit
További Budapest cikkek
-
A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Negyvenhárom metrókocsit von ki hétfő reggelig a 2-es és 3-as metró forgalmából a főváros, mert azok potenciális balesetveszélyt jelenthetnek, közölte Tarlós István pénteken egy más témában tartott sajtótájékoztatón.
A főpolgármester elmondta, a metrótűzesetek miatt megkeresték a metrókocsikat korábban gyártó orosz céget, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy a harminc év feletti kocsik közlekedtetése biztonsági kockázatot jelent.
Közlése szerint öt 43 éves, és harmincnyolc 41 éves kocsi közlekedik jelenleg a vonalakon; ezek kivonásáról döntöttek. Bejelentette azt is, hogy az intézkedés következtében a metrószerelvények ritkábban járnak majd. Tarlós István lelkiismeretlenségnek nevezte, hogy bár a korábbi városvezetés tisztában volt a helyzettel, mégsem tett lépéseket.

A városháza számításai szerint ez azt jelenti, hogy a 2-es metróvonalon 2 perc 20 másodperc helyett 2 perc 30 másodpercenként jár majd a metró, a 3-as vonalon pedig 2 perc 30 másodperc helyett 2 perc 45 másodpercenként.
Gulyás Attila, a a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) elnöke lapunknak elmondta, hogy a 43 kocsi kivonása becslése szerint egy-egy szerelvény kiesést jelenthet mindkét vonalon. A két vonalnak összesen 369 kocsija van, ebből 304-nek kell állandóan rendelkezésre állni a folyamatos üzemhez.
A 43 kocsi több mint tíz százaléka az összesnek, ráadásul több kocsit ezeken kívül is javítanak, ezért valószínű, hogy menetkimaradások lesznek, vagy ritkábban jár a metró. Ez azt eredményezheti, hogy a két vonal súlyponti, belvárosi állomásain (Ferenciek tere, Deák tér, Blaha Lujza tér) csúcsforgalomban tumultus lesz, előfordulhat, hogy lesz utas, aki nem fér fel majd a metróra.
Az üzem így is feszített lesz, ha a szokásos napi jellegű meghibásodások folytatódnak, akkor egy-egy elromlott kocsi kiesését sokkal jobban megérzi a vonal, mint eddig.
Honnan pótolhatja a BKV a kieső szerelvényeket?
Mivel hamarosan kezdődik az iskolások nyári szünete, eleve kisebb forgalommal kell számolni, így a 10-15 másodperccel megnövekedett (csúcsforgalmi) követési idő szakemberek szerint annyira nem lesz érezhető. Gond főleg akkor lehet, ha lökésszerűen érkezik nagyobb utastömeg egy állomásra, vagy javítás miatt ki kell állnia egy szerelvénynek.
Szeptembertől azonban vissza kellene állni az eredeti menetrendre, ehhez pedig 40-50 új vagy használt, de jó állapotú metrókocsit kell beszereznie a BKV-nak. A legutóbbi tűzesetnél a BKK részéről bejelentették, hogy előkészítik az új metrókocsi-beszerzési tendert, ám ennek lefutása igen hosszú.
A legjobb megoldás jelenleg az lenne a BKV számára, ha az Alstom-ügy megoldódna, és forgalomba állnának az új kocsik a 2-es vonalon. Így felszabadulna annyi régi kocsi, amivel már biztonságosan üzemelhetne a 3-as metró is. (Eredetileg így is tervezték.) Ez azonban az Alstom és a BKV között elmérgesedett vita miatt nem nagyon valószínű.
Megoldást jelenthetne, ha a BKV aránylag jó állapotú orosz metrókocsikat bérelne-kapna kölcsön a metrótender befejezéséig olyan közlekedési cégtől, ahol elméletileg van erre kapacitás, például a csehektől vagy az oroszoktól. Elképzelhető még egy gyorsított eljárás is egy kisebb (új) metrókontingensre.
Sorozatban füstöltek el a metrók
Az elmúlt hetekben több kisebb-nagyobb baleset történt. Április 19-én a 3-as metró vonalán gyulladt ki egy harmincöt éves, tervezett élettartamát öt évvel meghaladó jámű az Árpád hídi és a Forgách utcai megálló között. Kezdetben egy metrókocsi gyulladt ki, ám a lángok egy másikra is átterjedtek. Ekkor utas nem volt a szerelvényen. A tűzoltók három BKV-dolgozót álarcban vittek a felszínre, a mentők megfigyelésre kórházba vitték őket. A történtek miatt két megállót is ki kellett üríteni.
Mint beszámoltunk róla, a kiégett szerelvény korábban nyitott ajtóval szállította az utasokat két megálló között, sőt benne volt egy ütközésben is.
Néhány nappal később a piros metró vonalán, a Pillangó utcai megállónál füstölt egy szerelvény, mert valószínűleg beragadt a fékje. Április 28-án egy földalatti füstölt a Kodály köröndnél. Senki sem sérült meg.
A 3-as metróvonal idén 35 éves, szerelvényeit már le kellett volna cserélni. A felújítást már régóta tervezi a BKV és a fővárosi, 2004-ben példul arról volt szó, hogy a 2010-es felújítással egyidőben meghosszabbítják a vonalat a Ferihegyi repülőtérig. A felújításról tavaly is szó esett, ám a 4-es metró problémái és forráshiány miatt lekerült a napirendről. A rekonstrukció egyébként 12 évig tartana, fenntartott forgalom mellett.
A 3-as metró vonalán szinte havonta füstöl el valamilyen berendezés. Az elmúlt félévben a Deák téren, a Nyugatinál, a Kökinél, ismét a Nyugatinál, a Kálvin térnél és megint csak a Nyugatinál szállt fel a füst. Mint arról beszámoltunk, egy tavaly augusztusi tűzesetet követően a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság vizsgálatot indított a BKV-nál, és végzésében jogszabálysértést állapított meg. Emellett arra utasította a BKV-t, hogy 22 munkanapon belül tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
33 perce
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi
Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.
március 18., 13:20
- Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása
Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Címlapon
Lezárták a tüntetők a Szabadság hidat, a rendőrök senkit sem engednek tovább
A helyszínről jelentkezünk.
3 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
3 órája
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
2 órája
- Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását
Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.
március 18., 11:39
- Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
- Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek
A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.
március 18., 06:43
- Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót
A temetés a média kizárásával zajlik majd.
március 18., 15:29
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
6 órája
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
7 órája
- Belföld
Jézus, drogok, transzvesztiták – új megvilágításba helyezték március 15-ét a kerületi iskolásoknak
Az iskolaigazgatók tiltakoznak.
március 18., 14:38
- Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre
A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.
március 18., 08:46
- Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába
A hatóságok a lakosság segítségét kérik.
március 18., 08:39
- Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés
A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.
március 18., 09:08
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
4 órája
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
9 órája
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
1 órája
- Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
- Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket
Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.
3 órája
- Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt
A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.
március 18., 13:15
- Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten
Egy 65 éves állampolgárral végzett.
március 18., 12:32
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
10 órája
- Címlapon
Kétségbe vannak esve, a római-parti gát „befalazza” kétezer ember vagyonát a hullámtérbe
Ha jön az árvíz, se ki, se be.
5 órája
- Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi
A sofőr a helyszínen életét vesztette.
március 18., 14:29
- Belföld
Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten
A lakásban nem volt érzékelő.
március 18., 07:51