Tandíjmentességet kapott a főiskolát perlő diák

2005.10.17. 10:48
A Budapesti Gazdasági Főiskolát már egy évvel ezelőtt figyelmeztette az oktatási jogok biztosa, hogy szabálytalanul szed félévente 150 ezer forintos díjat az idegen nyelven folyó oktatásért. Az ügy miatt egy diák tavaly be is perelte a főiskolát, de végül megegyezés született: a hallgatónak tandíjmentességet adtak. A főiskolán ettől függetlenül azóta is kell fizetni az idegen nyelvű oktatásért.

A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán kitört tandíjbotrányhoz fontos adalékul szolgál az, miként oldott meg egy ahhoz valamelyest hasonló ügyet a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF). Az oktatási jogok biztosa már egy tavalyi ajánlásában megfogalmazta, hogy a BGF egyik - amúgy államilag finanszírozott - képzésén nem szabályszerű, hogy a diákoktól félévente 150 ezer forintot kérnek az idegen nyelvű oktatásért.

Ledolgozhatja az összeget

Aáry-Tamás Lajos érvelése szerint a képzés lényege éppen az, hogy idegen nyelven folyik, így ez nem számít plusz szolgáltatásnak, tehát nem is kérhető érte külön díjazás. A biztos ajánlásában azt javasolta a főiskolának, hogy szüntesse meg ezt a gyakorlatot.

A biztos egy hallgató beadványa miatt kezdett vizsgálatot, miután a diák nem tudta befizetni a 150 ezer forintos díjat. A diák időközben bírósághoz is fordult, a jogszabályok szerint emiatt a biztosnak vissza kellett vonnia állásfoglalását.

A hallgató keresetét formai okok miatt elutasította a bíróság. A főiskola ezután megegyezett a diákkal. Ennek értelmében nem kell fizetnie a hozzájárulást, s demonstrátorként, a tanszéken dolgozó tanárok kisegítőjeként „ledolgozhatja” az összeget. Az Index megkereste a főiskolát beperlő diákot, de ő nem kommentálta az információnkat.

Kevés az állami támogatás

Az oktatási ombudsman ajánlása ellenére a főiskola tovább folytatja a korábbi gyakorlatot, azóta is kell fizetni az államilag finanszírozott idegen nyelvű képzésért. Az Index ebben az ügyben már többször próbálta elérni Roóz Józsefet, a főiskola rektorát, de nem járt sikerrel. A főiskola álláspontját ebben az ügyben Medvéné Dr. Szabad Katalin, a BGF Kereskedelmi, Vendéglátóipari, és Idegenforgalmi Karának főigazgatója fejtette ki a Népszabadság múlt csütörtöki számában megjelent levelében.

A főigazgató szerint abban az országban, ahol az oktatás hivatalos nyelve a magyar, az idegen nyelven folyó képzés többletszolgáltatásnak számít. Az állam által diákonként félévente adott 90 ezer forintos támogatás nem elegendő arra, hogy kifizessék az idegen nyelvű oktatókat, a külföldi képzések, a külföldi szakcikkek beszerzésének költségét.

Az egyébként, aki a BGF-en nem tudja megfizetni a szemeszterenkénti 150-170 ezer forintot három lehetőség közül választhat: részletfizetést kér, átiratkozik a magyar nyelven folyó képzésre vagy demonstrátorként dolgozza le a képzés költségeit (ez utóbbi lehetőséggel 48-an éltek).

Egyenlő esélyek

Az oktatási biztos az elmúlt hetekben számos beadvány érkezett a BGF idegen nyelvű képzésein szedett hozzájárulások miatt. Aáry-Tamás Lajos ezért a hazai egyetemeken szedett térítési díjak felülvizsgálatakor ismét „felvette fonalat” a BGF ügyében is, s levélben kért tájékoztatást a főiskola vezetésétől.

Az ügy sajátossága, hogy a szóban forgó képzést eredetileg magyar nyelvűként alapították (akkreditálták). Az egészen más helyzet lenne – mondta Aáry-Tamás Lajos, ha egy alapvetően magyar nyelvű képzésen tartanának idegen nyelvű órákat is, s a diákok választhatnának, hogy ezekre külön díjazásért járnak vagy nem, s utóbbiakat emiatt semmilyen hátrány nem érne. Jelen esetben azonban arról van szó, hogy a teljes képzés angolul folyik, így ez a választási lehetőség nincs meg.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.

tegnap, 21:57

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

tegnap, 15:55

  • Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.

tegnap, 18:58

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59

  • Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Az elkövetőket letartóztatták.

március 21., 09:38