Az év elszólásai és aranyköpései

2009.01.03. 11:55

Ólomsúly

 


„Szervusz, elnök úr!”

Tóth János, az UD Zrt ügyvezetője telefonon Csányi Sándornak a Dávid Ibolya által kirobbantott megfigyelési ügy felvételén.

„Lógni fogsz!”
Arnóth Sándor, fideszes képviselő a parlament ülésén Iváncsik Imre MSZP-s államtitkárnak. Arnóth még aznap lemondott

„Kisnyúl, van-e a lovetta?”
Zuschlag János a telefonban a bírósági ügy felvételeinek tanúsága szerint.

„Bíró úr! Én mesemondó-versenyeket nyertem. Ez tudom, hogy most viccesen hangzik.”
Weiszenberger László, a Zuschlag-ügy mellékszálának főszereplője arra a kérdésre, miért keveredik ellentmondásba magával.

„Nem azt mondták Feri, hanem azt mondták, menj a picsába… Valljuk be.”
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője márciusban a vizitdíjas népszavazás után, Gyurcsány Ferenc felszólalása alatt.

„Kemény ez a csapat, kemény.”
Horn Gábor ugyanott, megpillantva az emelvényen Gyurcsány Ferencet és Veres János pénzügyminisztert.


 

Honatyák és honanyák


"Számomra mindegy, hogy húzom, vagy tolom a pártot."
Kóka János, az SZDSZ korábbi elnöke, júniusban.

„Javasolom, hogy kapjon a miniszter asszony egy fejőszéket a szószék helyett.”
Boros Imre volt PHARE miniszter Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszternek arra a kijelentésére, hogy a magyaroknak inkább dolgozni kellene

„A Fidesz olyan, mint az úszó jéghegy, leginkább csak a csúcsa, az országos vezetése látszik.”
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke júniusban.

„160 éve, ma és 160év múlva is arról szól a közbeszéd Magyarországon, hogy van távlata a szabadságnak, van távlata az elmélkedésnek és van távlata az együttműködésnek.”
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök márciusban.

„Azt gondolom, hogy mi vagyunk azok, akik leginkább érzik, mit jelent felkelni kora reggel 5-kor vagy 6-kor, és elindulni dolgozni, akár 60-70 ezer forintért.”
Gyurcsány Ferenc májusban.

„Reformblabla helyett több szakértelemre lenne szükség.”
Gyurcsány Ferenc Horváth Ágnes kirúgását indokolva, áprilisban.

„A magyar demokrácia újjászületésének nagy pillanata lesz, ha az SZDSZ kiesik a parlamentből.”
Kövér László (Fidesz), április.

„Tudod, mi szeretnék még lenni? Budapesti rendőrfőkapitány, legalább egyetlen napra.”
Deutsch Tamás fideszes országgyűlési képviselő a Playboyban

„Most, hogy a jegybank megemelte az alapkamatot, a kamatszint végre megegyezik az MSZP támogatottságának szintjével.”
Tóth Károly, az MSZP frakció egyik fő megmondóembere októberben.

„Mindenhol el fogjuk mondani, hogy az alkotmánybíróság korábbi elnöke nem ismeri az alkotmányt.”
Herbály Imre, az MSZP agrárpolitikusa, a másik megmondóember Sólyom Lászlóról, decemberben.

„Nagyon kérem azokat, akik pénzelik a Kossuth téren tüntetőket, akik szervezik a felutaztatásukat, akik szponzorálják a vasutassztrájkban részt vevőket, nagyon-nagyon sürgősen parancsolják vissza a palackot a szellembe, a szellemet a palackba, köszönöm szépen…”
Dér Zsuzsanna (MSZP), napirend előtt a Parlamentben, februárban.

 

Önkormányzatok

 

„Felszólítom a helyi szocialistákat, hogy azonnali hatállyal szégyelljék magukat azért, mert támogatni merészelik az emberek megsarcolását, kórházaik tönkretételét, Gyurcsány Ferenc politikai ámokfutását.”
Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat fideszes elnöke, márciusban.

„Egy ilyen ügy minden szorgalmasan és keményen dolgozó választott képviselő munkáját beárnyékolhatja.”
Hunvald György erzsébetvárosi polgármester (MSZP) a kerületi lakáspanamáról.

„Én ezt a fiút nem ismerem, vagy ha ismerem, nem emlékszem.”
Boros Péter az MDF Somogy megyei elnökéről, Balla Györgyről, akit valakik elvittek.

„Ha a barbároknak nem sikerült az aquaeductust lerombolni, akkor talán Demszky Gábornak sikerülni fog.”
Bús Balázs óbudai polgármester (Fidesz) a főváros teherforgalmi stratégiájáról augusztusban.

„Hol a faszomban van a Lakos bazmeg, tele van a tököm, hogy eljátssza mindig ezt az izét."
Molnár Gyula, újbudai polgármester (MSZP), a testületi ülésen, ahol nem találja alpolgármesterét, Lakos Imrét (SZDSZ), március

„Foglalod a kurva anyádat, De nem ám a mi hazánkat!...”
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes Petőfit idéz Tarlós Istvánnak, a Fidesz frakció vezetőjének a fővárosi közgyűlésben, annak alátámasztására, hogy a szövegkörnyezetből kiragadott mondatnak megváltozhat a jelentése, augusztus
„Én erre azt mondom Rejtő Jenő stílusában, hogy a te kurva anyádat.” Tarlós István riposztja, irodalmi stílusban, augusztus

„Ezekben a nehéz napokban mindig jól esik egy kis meleg leves.”
Katona Kálmán fővárosi MDF-es politikus az Index kérdésére, hogy milyen a képviselői koszt a közgyűlésben, június
„Gondolni sem merek arra, hogy esetleg közbeszerzés nélkül ebédeltünk, mert ha így lenne, az volna a politikailag korrekt magatartás, ha egyből ki is hánynánk.”
Szalkai István fővárosi szocialista képviselő ugyanarra a kérdésre, ugyanott, június

„És nagyon örülök, hogy ennek Demszky Gábor is örül, és úgy mosolyog, mint a macska, amelyik megette a kanárit.”
Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakció vezetője a közgyűlésben, május

„Egyszer voltam (szinglipartin), de teljesen véletlenül azonnal rám akadt a Blikk fotósa. Megbeszéltük, hogy rendben, táncolok neki, lefotóz, de kértem, ezután végezzünk. Ehhez képest minden lépésemet követte, akárkivel beszélgettem, odajött fotózni, így nem lehet csajozni.”
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes (MSZP), január

 

Civil szféra

 

„Magyarország azé lesz, aki teleszüli.”
Professzor Dr. Papp Lajos szívsebész, február

„Ha egy szakszervezeti vezető megfelelő javadalmazást kap, akkor a vele szemben álló munkaadóval hasonló szakmai színvonalon működhet, akkor tudnak érdemben tárgyalni, és így nem válik nevetségessé.”
Gaskó István, Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke januárban arra, hogy sokak szerint túl nagy fizetést kap a MÁV-tól.
„A sztrájkot eddig időben gördítettük, most már térben is.”
Gaskó István, júliusban.

„Orbán Viktort például Kossuth Lajos reinkarnációjának tartom, meggyőződésem, hogy a magyarságnak csak két nagy szónoka volt, az egyik Kossuth Lajos, a másik Orbán Viktor.” (…) „Már hatalomra kerülése előtt személyes kapcsolatban voltam Orbán Viktorral; volt, hogy egy napig ültünk a motorcsónakomban a Balatonon, csak ebédelni szálltunk ki.”
Széles Gábor üzletember, a Magyar Hírlap tulajdonosa januárban

 

Sportmondások

 

„Ilyen a futball. A lelki Csomolungma milliméterre van a Marianna-ároktól.”
Egri Viktor a foci EB döntőjén, július

„Ha a csapat jól játszott volna, megnyerjük a meccset.”
Détári Lajos, a Siófok edzője mérkőzést elemez, szeptember

Gundel Takács Gábor a pekingi olimpián: „Most maradjunk egy kicsit csendben, hátha elkapunk néhány szót Öcsi bácsitól...”
Öcsi bácsi (szövetségi kapitány): „Ha nem ütsz, megbaszhatjuk mindenki kurva anyját...”
Gundel Takács Gábor: „Remélem kedves nézőink nem hallották ezeket a szavakat...”

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kósa Lajos: Tobzódás, luxus, meg nem tudom, fel kellene szólalni ellene?

Kósa Lajos: Tobzódás, luxus, meg nem tudom, fel kellene szólalni ellene?

A politikus szerint ha valaki hat Ferrarit tart, az nem normális.

április 11., 13:16

  • Belföld
Négy szóban üzent Orbán Viktor

Négy szóban üzent Orbán Viktor

A kormányfő egy rövid versrészletet osztott meg.

április 11., 13:19

  • Belföld
Újabb tüntetésre készül Hadházy Ákos, ezúttal a budai Vár is az úti célok között

Újabb tüntetésre készül Hadházy Ákos, ezúttal a budai Vár is az úti célok között

Ezzel kerülnék el a rendőrség lehetséges korlátozásait.

április 11., 12:03

  • Belföld
Áprilistól eltűnik a motorszám a forgalmikból, erre számíthatnak az autósok

Áprilistól eltűnik a motorszám a forgalmikból, erre számíthatnak az autósok

Az új rendszer célja az adminisztráció egyszerűsítése.

április 11., 12:00

  • Belföld
Lázár János szerint Magyar Péter szép sorban mindenkit elárul

Lázár János szerint Magyar Péter szép sorban mindenkit elárul

A miniszter videóval jelentkezett.

április 11., 12:10

  • Belföld
Van egy népszerű húsvéti szokás, amin változtatni kellene

Van egy népszerű húsvéti szokás, amin változtatni kellene

Ezt érdemes tudni, mielőtt döntenénk.

3 perce

  • Címlapon
Öregedő igazságszolgáltatás: létszámgondokkal küszködnek a jogászi hivatásrendek

Öregedő igazságszolgáltatás: létszámgondokkal küszködnek a jogászi hivatásrendek

Emelték a korhatárt, míg a kamarák törvényi könnyítésekkel várnak új belépőket.

2 órája

  • Belföld
Sulyok Tamás lánya és veje is aláírta a Nemzetközi Büntetőbíróság melletti állásfoglalást

Sulyok Tamás lánya és veje is aláírta a Nemzetközi Büntetőbíróság melletti állásfoglalást

Más nemzetközi jogászokkal kiegészülve.

április 11., 12:57

  • Belföld
Szombatra az utcára hívta a jobboldalt Bayer Zsolt

Szombatra az utcára hívta a jobboldalt Bayer Zsolt

A publicista Magyar Péter brüsszeli politikusának Magyarország-ellenes szavai miatt szervez tüntetést.

április 11., 12:09

  • Belföld
Két új helyettes államtitkárt nevezett ki Orbán Viktor

Két új helyettes államtitkárt nevezett ki Orbán Viktor

A kinevezésről szóló határozat április 11-én életbe lépett.

április 11., 06:35

  • Belföld
Meghalt Horváth György, az őszödi beszéd miatt kirobbant tüntetés tankvezetője

Meghalt Horváth György, az őszödi beszéd miatt kirobbant tüntetés tankvezetője

Horváth György gyógyíthatatlan, gyors lefolyású daganatos betegségben hunyt el.

április 11., 13:50

  • Belföld
Ételfutárnak álcázott drogkereskedők ellen emeltek vádat Szegeden

Ételfutárnak álcázott drogkereskedők ellen emeltek vádat Szegeden

Videón, ahogy a rendőrség több mint 50 kilogramm kábítószert foglal le.

április 11., 11:17

  • Címlapon
Rendőrök és katonák néznek farkasszemet a helyi lakosokkal, miközben hordják elföldelni az állattetemeket

Rendőrök és katonák néznek farkasszemet a helyi lakosokkal, miközben hordják elföldelni az állattetemeket

Feszült a helyzet Peresztegen, lincshangulatban telt az éjszaka.

2 órája

  • Belföld
Megújult az északi balatoni vasútvonal, újra közlekednek a vonatok

Megújult az északi balatoni vasútvonal, újra közlekednek a vonatok

A nyári szezonra készültek eddig.

április 11., 13:31

  • Belföld
Kiléptek Orbán Viktor autója elé a tüntetők az MTVA-székháznál

Kiléptek Orbán Viktor autója elé a tüntetők az MTVA-székháznál

Az ellenzéki párt ismét demonstrációt tart.

április 11., 06:45

  • Belföld
Felborult egy tejszállító tartálykocsi az M6-os autópályán

Felborult egy tejszállító tartálykocsi az M6-os autópályán

A Tolna vármegyei rendőrség szerint a sofőr feltehetően elaludt a volán mögött.

április 11., 13:43

  • Belföld
Döntött a kormány, kártalanítják a száj- és körömfájásjárványban érintett gazdákat

Döntött a kormány, kártalanítják a száj- és körömfájásjárványban érintett gazdákat

A támogatást feltételekhez kötötték.

április 11., 07:00

  • Belföld
Szabó Bálint rendkívüli bejelentést tett: megalakult a Duna Párt

Szabó Bálint rendkívüli bejelentést tett: megalakult a Duna Párt

A politikus rendszert váltana.

április 11., 10:35

  • Belföld
A tavaszi szünetben pótlóbusz jár az 1-es villamos egyik szakaszán

A tavaszi szünetben pótlóbusz jár az 1-es villamos egyik szakaszán

Autóbuszok használatát javasolja a BKK.

április 11., 10:23

  • Belföld
Orbán Viktor Törökországba utazik pénteken

Orbán Viktor Törökországba utazik pénteken

A kormányfő stratégiai találkozóra készül.

április 11., 10:01

  • Belföld
Négymilliárd forintnyi árut foglalt le a NAV távol-keleti cégektől Kőbányán

Négymilliárd forintnyi árut foglalt le a NAV távol-keleti cégektől Kőbányán

A távol-keleti cégek teljes raktárkészlete illegális volt.

április 11., 09:54

  • Belföld
47 másodpercenként egy új hiba – kritikus állapotban a magyar egészségügyi intézmények

47 másodpercenként egy új hiba – kritikus állapotban a magyar egészségügyi intézmények

Milliárdos tartozások és infrastrukturális nehézségek.

április 11., 08:35

  • Címlapon
A szarvasmarhák után már sertéseket is le kell ölni Magyarországon a vírus miatt

A szarvasmarhák után már sertéseket is le kell ölni Magyarországon a vírus miatt

Az újabb fertőzés után nyomozás indult.

42 perce

  • Belföld
Magyar Nemzet: nem először rúg bele a magyarokba Magyar Péter brüsszeli embere

Magyar Nemzet: nem először rúg bele a magyarokba Magyar Péter brüsszeli embere

Orbán Viktor szerint Kollár Kinga szavai az őszödi beszédre emlékeztetnek.

április 11., 08:45

  • Belföld
Orbán Viktor: Ezt belemondják pacekba, az arcunkba, és még büszkék is rá

Orbán Viktor: Ezt belemondják pacekba, az arcunkba, és még büszkék is rá

A miniszterelnök a tiszás Kollár Kinga kijelentéséről a Kossuth rádióban is megszólalt.

április 11., 07:39

  • Belföld
Tovább terjed az erdőtűz Tirolban, már 400 tűzoltó küzd a lángok megfékezésével

Tovább terjed az erdőtűz Tirolban, már 400 tűzoltó küzd a lángok megfékezésével

Az erős szél nehezíti az oltást.

április 11., 11:48

  • Belföld
Halálra gázolták a Magyar Közút egyik munkatársát

Halálra gázolták a Magyar Közút egyik munkatársát

Egy idős nő pedig a kórházban halt meg.

április 11., 12:54

  • Belföld
Tizenegyszer tárcsázta ok nélkül a segélyhívót egy magyar férfi

Tizenegyszer tárcsázta ok nélkül a segélyhívót egy magyar férfi

Vádat emeltek ellene.

április 11., 11:10