Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

2025.03.22. 10:56
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szombaton a közösségi médiában reagált a Fidesz és a KDNP legújabb törvényjavaslatára, miszerint az európai parlamenti képviselők számára is kötelezővé tennék a részletes vagyonnyilatkozatok benyújtását és nyilvánosságra hozatalát.

„Elnök úr, hallom egyre idegesebb vagy, és az udvari bohócaidnak kiadtad, hogy találjanak valami csodafegyvert, amivel most már tényleg el lehetne engem takarítani az útból” – kezdte legutóbbi bejegyzését Magyar Péter, utalva a kormánypártok által pénteken benyújtott új törvényjavaslatra, mely szerint az EP-képviselőknek is kötelező lenne vagyonnyilatkozatot benyújtani.

 „Tényleg azt gondoltátok, hogy ha a tegnap beadott törvényjavaslat alapján majd vagyonnyilatkozatot kell tennem, akkor sikerül megfosztanotok az európai parlamenti képviselői mandátumomtól, és akkor az idők végezetéig maharadzsa maradsz?” – tette fel a kérdést Magyar Péter. 

A Tisza Párt elnöke leírta azt is, hogy nem csak az ő, de hozzátartozói vagyonnyilatkozata is nyilvános lesz, valamint kihívta Orbán Viktort, hogy tartson vele ebben az ügyben:

Toljuk le együtt a nadrágot, miniszterelnök úr! Áll az alku?

– fogalmazott Magyar Péter.

Bejegyzésében „spoilerezett kicsit”, leírta, hogy van két lakása és egy telke, valamint kiemelte, hogy körülbelül 90 millió forint lakáshitele és ennél kicsivel több megtakarítása van. „Képzeld, van egy pianínóm és 5 darab festményem is (de abból kettőt ismerős festett). Ja, és egy 7 éves Volvóm. És tudod, a havi fizetésem felét minden hónapban jótékonysági célra ajánlom fel” – részletezte.

Máskor legyél már elég bátor, és ne ilyen bonyolult címet adj a törvényjavaslatnak! Elég lenne annyi, hogy „Szabaduljunk meg Magyar Pétertől, mert rettegünk” törvény. Vagy „itt már nem csak a lé, hanem a lét a tét” törvény

– írta Magyar Péter.

Zárásként érdeklődött Orbán Viktor hatvanpusztai „uradalmi birtokára” vásárolt fákról, amelyek darabja állítása szerint 30 millió forint, valamint érdeklődött az állatokról is: „Tényleg félnek az unokák a kis házi szafaridban nevelkedő zebráktól?” 

Ezenkívül Magyar Péter felajánlotta a miniszterelnöknek, hogy ha kell, kölcsönad neki. „Hallom 20 év miniszterelnökség és havi 7,2 milliós fizetés mellett nincs megtakarításod. Ha nagyon megszorulsz, szólj. Nem szeretném, ha a zebrák szükséget szenvednének! Tényleg, mit esznek? Zabot?”

Magyar Péter bejegyzésének közzététele után nem sokkal a Telex megkeresést küldött a Kormányzati Tájékoztatási Központnak (KTK), és kérdéseket tettek fel a Tisza Párt vezetőjének posztjával kapcsolatban. A lapnak a KTK az alábbi választ adta:

„Az Ön által idézett posztban szereplő összes állításra csak egy mondattal tudunk válaszolni: Ez még viccnek is rossz!”

Jöhet az EP-képviselők vagyonnyilatkozati kötelezettsége

Mint pénteken írtuk, új fejezet nyílhat a politikai átláthatóság terén: a Fidesz és a KDNP képviselői törvényjavaslatot nyújtottak be, ami a magyar európai parlamenti képviselők számára is kötelezővé tenné a részletes vagyonnyilatkozatok benyújtását és nyilvánosságra hozatalát. A javaslat, ami Orbán Viktor februári ígéretét váltaná valóra, az országgyűlési képviselőkéhez hasonló kötelezettséget írna elő az EP-képviselők számára is.

A jogszabály elfogadása esetén a nyilatkozatokat az Európai Parlament első plenáris ülésének végéig, vagy a képviselői mandátum igazolását követő 30 napon belül kellene benyújtani, majd ezt követően évente meg kellene ismételni.

A törvénytervezet előírná azt is, hogy a képviselők családtagjainak vagyonnyilatkozatait is fel kellene tölteni a Nemzeti Választási Iroda honlapjára. Fontos különbség azonban, hogy ezek – ellentétben a képviselői nyilatkozatokkal – nem lennének nyilvánosak. A családtagok dokumentumaiba kizárólag a Nemzeti Választási Bizottság tagjai tekinthetnének be, és csak abban az esetben, ha az érintett EP-képviselő vagyonnyilatkozata miatt eljárás indulna.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

51 perce

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

1 órája

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.

2 órája

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Címlapon
Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám

Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám

Hadházy Ákos: Követeljük, hogy ezt a mocskos törvényt visszavonják.

2 órája

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.

március 19., 11:52

  • Címlapon
Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma

Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma

A miniszter szerint az árrésstop a bejelentés után azonnal hat.

41 perce

  • Címlapon
Curtis testvére az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát a Katzenbach-gyilkosságban

Curtis testvére az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát a Katzenbach-gyilkosságban

Áprilisban hoz ítéletet a bíróság a megölt MTK-s labdarúgó ügyében.

48 perce

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01