Inkább leüli, de nem fizeti be a bírságot az Orbán Viktor útját álló momentumos politikus

2025.03.21. 21:13
Nem hajlandó befizetni a bírságot Stummer János, akit azért büntettek meg, mert március 14-én, pénteken társaival együtt megpróbálta megakadályozni Orbán Viktor miniszterelnököt abban, hogy bejusson a közmédia épületébe.

Inkább leüli vagy ledolgozza, de nem fizeti be Stummer János a Momentum országgyűlési képviselője azt a 84 500 forintos büntetést, amit azért kapott, mert társaival elállta Orbán Viktor miniszterelnök útját az MTVA Kunigunda utcai székházánál – adta hírül a politikus Facebook-oldalán.

Orbánék elkezdték szórni nekünk a csekkeket. Megjött nekem is a büntetés, 84 500 forint. Azt mondják, fizessem be, mert a társaimmal elálltam az útját a miniszterelnöknek, amikor múlt héten épp a péntek reggeli hazugságinterjúra igyekezett a tévészékházba

– írta Stummer János.

A miniszterelnök március 14-én a szokásos pénteki rádióinterjújára igyekezett a közmédia épületébe, ahol az ellenzéki képviselő és 28 társa tiltakozott, molinókat tartva, lezárva ezzel az épület mindkét bejáratát. A politikus közlése szerint amikor a kormányfő megérkezett, rövid dulakodás után félrelökték őket. Elmondta, hogy az akció nem egyszerű figyelemfelhívás volt, hanem valóban szerették volna megakadályozni az interjút.

Leülöm vagy ledolgozom közérdekűn, majd meglátjuk, de hogy ebből a pénzből Rasikáék egyszer se fognak a Maldívra menni, abban egészen biztos vagyok.

– fogalmazott az ellenzéki politikus, aki Pintér Sándor belügyminiszternek üzenve azt is hozzátette: a következő héten sem fogja bejelenteni, hogy társaival együtt ismét demonstrálni fog az épületnél.

Mint arról az Index is beszámolt, Kövér László házelnök több mint 70 millió forintos büntetéssel sújtotta és több ülésnapról kitiltotta azokat a momentumos képviselőket, akik március 18-án, kedden füstbombákkal tiltakoztak a Parlament üléstermében, miközben az Országgyűlés a gyülekezési törvény Pride-ot ellehetetlenítő módosításáról szavazott.

Kapcsolódó

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.

március 18., 13:47

  • Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.

március 18., 12:55

  • Címlapon
Tüntetők gyülekeznek a Ferenciek terén, hídfoglalás lehet belőle?

Tüntetők gyülekeznek a Ferenciek terén, hídfoglalás lehet belőle?

A helyszínről jelentkezünk.

1 órája

  • Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.

március 18., 13:20

  • Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.

március 18., 14:14

  • Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.

március 18., 13:02

  • Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.

március 18., 11:39

  • Belföld
Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll

Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll

Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.

március 18., 06:17

  • Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek

Több új dandártábornokot is kineveztek

A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.

március 18., 06:43

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

3 órája

  • Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

A temetés a média kizárásával zajlik majd.

március 18., 15:29

  • Címlapon
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

5 órája

  • Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.

március 18., 12:23

  • Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés

Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés

A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.

március 18., 09:08

  • Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.

március 18., 07:33

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

1 órája

  • Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.

március 18., 11:09

  • Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt

Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt

A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.

március 18., 09:20

  • Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

A hatóságok a lakosság segítségét kérik.

március 18., 08:39

  • Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.

március 18., 07:26

  • Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.

március 18., 13:15