Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

2025.03.19. 06:31
Három férfit vettek őrizetbe kedd este a Margit hídnál tartott Pride betiltása elleni tüntetéskor. A rendőrség közleménye szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel, de megállították a rendbontókat, és később tanácstalanságukban szétszéledtek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közölte, hogy bűncselekmény gyanújával fogtak el és állítottak elő három férfit kedd este a Margit hídnál tartott, általuk jogellenesnek nyilvánított gyűlésen – írja az MTI.

A police.hu-ra feltöltött hanganyagban beszámoltak arról, hogy kedden bejelentett gyűlést tartottak a Kossuth Lajos téren. Miután a gyűlést este hat óra körül a szervezők befejezetté nyilvánították, egyes résztvevők megindultak a Margit hídhoz, amit teljes szélességében elfoglaltak. A rendőrök a pesti hídfőnél állították meg őket és felszólították a jogellenes magatartás befejezésére.

Kiemelték, hogy a Margit híd járműforgalmát a közlekedés biztonsága érdekében leállították. A rendőrök számos alkalommal felszólították a jogellenes gyűlés résztvevőit, hogy lépjenek hátrébb a rendőrsorfaltól. Többen ennek ellenére tolni, lökdösni kezdték a rendőröket, „pár hangadó pedig arra próbálta meg rávenni a társait, hogy törjék át a sorfalat” – hangzott el a feltöltött hanganyagban. Hozzátették, hogy néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben, de a rendőrök „nem ültek fel a provokációnak”.

Elhangzott, hogy bűncselekmény gyanúja miatt három férfit fogtak el és állítottak elő a helyszínről. „ A résztvevők végül már láthatóan tanácstalanul álldogáltak, majd szétszéledtek.” A Margit hidat este tíz után nyitották meg újra a forgalom előtt.

A Margit hídon tüntettek a Pride betiltása ellen

Mint korábban írtuk, az Országgyűlés többsége kedden sürgősségi eljárásban, feszült vita után megszavazta a gyülekezési jogot érintő, a Pride-ot korlátozó, tiltó javaslatot. A szavazás botrányba fulladt, amikor momentumos képviselők, valamint Hadházy Ákos füstgyertyákat gyújtottak az ülésteremben. Kocsis Máté később közölte, hogy a momentumos akció után „a Covidot alig túlélő képviselőtársunk, Bányai Gábor sürgős orvosi ellátást kapott”.

A gyülekezési törvény módosítása után a Momentum szervezett tüntetést a Kossuth Lajos térre. A demonstráción felszólalt Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője, Lőcsei Lajos, a Momentum alelnöke, valamint Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is. A BKK Info azt írta, demonstráció miatt lezárták a Margit hidat a Jászai Mari térnél. Többórás patthelyzet alakult ki, a tüntetők sokáig nem mozdultak. Végül a rendőrség igazoltatni kezdte az úttesten tartózkodó személyeket, aminek hatására többen elhagyták a helyszínt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

18 perce

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Benyújtották a 30 év alatti anyák személyijövedelemadó-mentességéről szóló törvényjavaslatot

Benyújtották a 30 év alatti anyák személyijövedelemadó-mentességéről szóló törvényjavaslatot

Az intézkedés 2026. január elsejétől lépne hatályba.

23 perce

  • Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.

március 17., 14:21

  • Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.

március 17., 13:18

  • Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.

március 17., 10:59

  • Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Bírság és arcképelemzés.

március 17., 10:08

  • Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.

március 17., 06:12

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Lefotóztuk a járművet.

március 17., 11:21

  • Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.

március 17., 12:58

  • Belföld
Költözik a Szent Korona

Költözik a Szent Korona

Kicserélik a koronatároló vitrint.

március 17., 08:23

  • Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.

március 17., 06:49

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

5 órája

  • Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét

Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét

Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.

3 órája

  • Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.

március 17., 07:32

  • Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.

március 17., 07:18

  • Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.

március 17., 08:18

  • Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Négyen sérültek meg a balesetben.

március 17., 12:36

  • Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Az ügyben büntetőeljárás indult.

március 17., 12:05

  • Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Kettős halálos gázolás történt.

március 17., 11:58

  • Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.

március 17., 11:34

  • Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.

31 perce

  • Belföld
Életet követelt egy pécsi lakástűz

Életet követelt egy pécsi lakástűz

Egy ember meghalt, egy ember megsérült.

március 17., 08:46