- Belföld
- időjárás
- időjárás-előrejelzés
- csapadék
- zápor
- zivatar
- figyelmeztetés
- március 15
- nemzeti ünnep
- esernyő
Nem érdemes otthon hagyni a vízálló ruhákat és az esernyőket a nemzeti ünnepen
További Belföld cikkek
-
Második világháborús légibombák kerültek elő a Liszt Ferenc repülőtérnél
- Börtönbüntetést kapott két volt rendőr, akik megütöttek és magára hagytak Ózdon egy kiskorú fiút
- Börtönbüntetést kért az ügyészség a Svájcból érkező farkas haláláért felelős két férfira
- Felhős idővel zárul a hét, de a napsütés így sem tűnik el teljesen
- Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén
Március 15-én, szombaton is hullámzó front alakítja Magyarország időjárását, hajnaltól újabb kiadós eső érkezik az ország legnagyobb része fölé – írja előrejelzésében a HungaroMet Zrt.
A prognózis szerint szombaton egy délnyugat-északkelet irányú széles sávban várható tartós eső, amelyből a délkeleti megyék maradhatnak ki, illetve a Dunántúl északnyugati részein eshet kisebb mennyiség, másutt viszont
általában 10, nem egy helyen 20 milliméter körüli eső valószínű.
A csapadék napközben nyugat felől fokozatosan szűnik, a Dunántúl legnagyobb részén várhatóan a délelőtt folyamán, a középső tájakon pedig a déli óráktól eláll az eső, de borult marad az ég.
A délkeleti megyékben inkább a déli óráktól kialakuló záporokra, néhol zivatarokra van nagyobb esély, amelyeket lokálisan kísérhet 10 millimétert meghaladó csapadék.
Budapest térségében a jelenlegi előrejelzések alapján szombat kora hajnaltól kezdhet el esni az eső, amely várhatóan a déli órák környékén szűnhet meg nyugat felől, így a délután folyamán fokozatosan egyre kisebb az eső valószínűsége.
Az északias szél csak kevés helyen erősödhet meg, a hőmérséklet viszont visszaesik, általában 8 és 15 fok között alakulhatnak a csúcsértékek, de
az északnyugati határ közelében és az Északi-középhegységben helyenként ennél hidegebb is lehet, míg a Délkelet-Alföldön 16–20 fok várható.
Vasárnapra sem nyugszik meg az idő, sőt hétfőn erős, viharos északi szélre és záporokra, hózáporokra számíthatunk.
A Hungaromet Zrt. figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra Csongrád-Csanád vármegyére a kialakuló zivatarok miatt. Azt írják, hogy az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti majd, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.
Ha időjárás, akkor is Index!
Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás-funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
1 perce
- Belföld
Második világháborús légibombák kerültek elő a Liszt Ferenc repülőtérnél
A Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállították a bombákat.
5 perce
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”
Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.
1 órája
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
- Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
- Címlapon
Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban
Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.
1 órája
- Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat
A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.
1 órája
- Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.
március 21., 16:20
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Címlapon
Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt
Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi- Sarkvidéken.
31 perce