Egy nap alatt kétszer zárattak be két kínai büfét

2025.03.06. 10:14
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) munkatársai az Alkotás utcában üzemelő két kínai gyorsétteremben folytatott vizsgálat után súlyos élelmiszer-biztonsági és higiéniai problémák miatt azonnal bezáratták a büféket egy nap alatt kétszer is, mivel a hatósági döntés ellenére a tulajdonos újra kinyitott.

Az NKFH helyszíni vizsgálatai több súlyos, a fogyasztók egészségét veszélyeztető hiányosságot tártak fel az Alkotás utcában található két kínai gyorsétteremben. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a konyhák állapota rendkívül elhanyagolt, az ablakok és nyílászárók korhadtak, azok résnyire nyitva állnak, mivel a rájuk rakódott vastag zsíros szennyeződés miatt már nem voltak zárhatóak. Az éttermek ezek alatt tárolták a már készre sütött húsokat. Az ételkészítés területén a falakat, kapcsolókat, vezetékeket, páraelszívót, valamint a hűtők külső és belső felületeit vastag zsír- és kosztakaró borította – részletezte a hatóság közleményében. 

Közlésük szerint a higiéniai állapotok a zöldség-előkészítő helyiségben ennél is rosszabbak voltak, ahol többek között nem volt biztosított a meleg víz, valamint a nyers, felszeletelt csirkemellet dobozban, a mosogató szélén tárolták, illetve közvetlenül a padozaton ázott vízben a már tisztított burgonya is.

A mosogatás körülményeinél is problémákat találtak, a szennyvíz elvezetése nem zárt rendszerben történt, a falak penészesek voltak, a fertőtlenítő hatású mosogatószert és ilyen kézmosót is hiányoltak. A pince, ahol az alapanyagokat tárolták, a fagyasztóládáktól a villanykapcsolón át az egész helyiség erősen szennyezett volt – írták. Ezek után a hatóság azonnali hatállyal elrendelte mindkét vendéglátóhely működésének felfüggesztését.

Majd még aznap fogyasztói bejelentést kaptak arról, hogy az éttermek ennek ellenére kinyitottak. Az NKFH munkatársai a helyszínre érkezve tapasztalták, hogy az egyik helyen két vendég kiszolgálása éppen zajlott, míg a másik étteremben is fogadtak rendeléseket. Ezek után azonnal elrendelték a büfék bezárását, és elindították a hatósági eljárásokat. A hatóság hangsúlyozta, hogy az ismételt jogsértést elkövetők szigorúbb szankciókra számíthatnak. 

Pintér István, az NKFH elnöke aláhúzta, hogy a fogyasztók egészségének érdekében folyamatosan ellenőrzik munkatársaik a gyorséttermeket. Ha nem tartják be az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírásokat, bezáratják a vendéglátóhelyet, és bírságot is kiszabhatnak a tulajdonosra – közölték. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.

március 18., 12:55

  • Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.

március 18., 12:40

  • Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.

március 18., 13:20

  • Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.

március 18., 13:02

  • Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.

március 18., 13:25

  • Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.

március 18., 14:14

  • Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.

március 18., 13:47

  • Címlapon
A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

Az Egyesült Államok elnöke állítólag nem tudott a történtekről.

42 perce

  • Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.

március 18., 14:23

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

tegnap, 15:35

  • Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

A temetés a média kizárásával zajlik majd.

március 18., 15:29

  • Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.

március 18., 11:39

  • Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.

március 18., 08:46

  • Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.

március 18., 07:35

  • Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.

március 18., 07:33

  • Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt

Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt

A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.

március 18., 09:20

  • Címlapon
Eltűnnek a felhők, akár 20 fokot is mérhetünk

Eltűnnek a felhők, akár 20 fokot is mérhetünk

Az elmúlt napokban több mint 30 milliméter eső esett.

1 órája

  • Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.

március 18., 07:26

  • Címlapon
Látványos, világító fényspirál jelent meg a magyar égbolton

Látványos, világító fényspirál jelent meg a magyar égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

tegnap, 21:59

  • Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.

tegnap, 19:35

  • Címlapon
„A törökök úgy bontottak meg minket, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva”

„A törökök úgy bontottak meg minket, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva”

A válogatott vesztes NL-párharca után Csábi József és Kenesei Krisztián volt az Index Sportcast vendége.

1 órája

  • Címlapon
Vissza kellett fordulnia egy utasszállítónak, mert a pilóta otthon felejtette az útlevelét

Vissza kellett fordulnia egy utasszállítónak, mert a pilóta otthon felejtette az útlevelét

Két órája repültek, mikor kiderült a baki.

39 perce

  • Címlapon
Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt

Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt

A kamerák rögzítették a megdöbbentő esetet.

tegnap, 21:07

  • Belföld
Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten

Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten

A lakásban nem volt érzékelő.

március 18., 07:51