Magyar Péter bement az ATV-be, és elmondta, mivel kéne foglalkoznia a magyar sajtónak

ZS 0212
2025.02.17. 08:26
Magyar Péter hétfő reggel az ATV vendége volt, ahol beszélt a Tisza Párt szombati kongresszusáról az ott felszólalt szakpolitikusairól, a bennfentes kereskedés ügyéről és arról is, milyen ügyekkel kellene szerinte foglalkoznia a magyar sajtónak.

„Büszke vagyok a csapatunkra, hogy ilyen fantasztikus kongresszust szerveztek szombaton. 2200-an voltunk összesen. Örülök, hogy olyan szakemberek is kiálltak és a színpadon voltak mellettünk mint Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a hadtudományok doktora, a Magyar Honvédség volt parancsnoka, Bódis Kriszta író, pszichológus, valamint Kulcsár Krisztián, a 2004-es athéni olimpia ezüstérmes párbajtőrözője, a BÁV Zrt. egykori vezérigazgatója” – ezzel a felütéssel indított Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az ATV Start című műsorában.

Magyar Péter szerint a három szakember attól függetlenül, hogy a Tisza arca lett, nem feltétlenül képviselik mindenben a párt álláspontját.

Ők nem párttagok, de majd elmondják a véleményüket. Nem tudom, hogy a Fidesznek kik a szakpolitikusai. Deutsch Tamás lenne, esetleg Rogán Antal?

– mondta Magyar Péter, aki úgy gondolja, hogy alaptalan vádak érik a kormánytól a migrációs programjával kapcsolatban, mert a Tisza mögött szilárd biztonságpolitika áll, és mint mondta: a határkerítés megerősítése is a programjuk része.

Hadházy Ákos kritikáját, miszerint a volt vezérkari főnök személyében egy „többszörösen korrumpálódott fideszes csúcsvezető” csatlakozik a Tisza Párthoz, úgy kommentálta Magyar Péter: 

El kell dönteni, hogy kormányváltást akarnak-e vagy sem. Ruszin mindig katona volt, nem politikus. A vádak alantasak, erre majd az altábornagy válaszol. Aki ilyeneket állít, fogalmuk sincs, hogyan működik a katonai közbeszerzés.

Magyar Péter szerint nagyon idejétmúlt a kategorizálás, hogy ki bal- vagy jobboldali és „fogalma sincs, hogy az altábornagy, Kulcsár Krisztián vagy Bódis Krisztina milyen oldali, így inkább azzal foglalkozik a propagandasajtó és nem azzal, hogy már 20 éve dolgozik az elesett gyermekekért".

Magyar Péter azzal kapcsolatban, hogy elindítják az „Út a börtönbe programot”, azt mondta, hogy nem a Tisza áll szemben Orbán Viktorral, a strómanjaival és az oligarchákkal, hanem a magyar nép. Elmondta továbbá, hogy elindult a „Digitális gyóntatószék”, ahová több mint 1000 bejelentés történt, és mindet meg fogják vizsgálni, amikor már független lesz az igazságszolgáltatás és nem Polt Péter lesz legfőbb ügyész, akit szerinte „hamarosan le fognak venni"

A politikus kritizálta, hogy ő és több száz ember le van tiltva jó néhány közösségi oldalról, elsősorban kormánypárti szereplők oldalairól. Szerinte ezek közpénzből működtetett oldalak. Példaként említette Orbán Viktor, Menczer Tamás és Kubatov Gábor oldalát is, ahonnan már kitiltották.

A Tisza elnöke újra leszögezte, hogy nem követett el bennfentes kereskedést, amivel megvádolták. Mint emlékezetes, korábban éppen az Index írta meg, hogy Magyar Péter 2023-ban egy napon a tőzsdezárás előtti órákban minden birtokában lévő részvényt eladott, majd több tízmillió forint értékben vásárolt olyan részvényeket, amelyekről csak tőzsdezárás után derült ki hivatalosan, hogy egy visszavásárlási akciónak köszönhetően az értéke jelentősen megnő. 

Ebben az időben Magyar Péter a Magyar Bankholding Zrt., tehát Mészáros Lőrinc bankjának a felügyelőbizottsági tagja volt. A Magyar Nemzeti Bank az Opus-részvényekkel kapcsolatban több személlyel, így Magyar Péterrel kapcsolatban is bennfentes kereskedelem gyanúja miatt vizsgálatot folytat. Lapunkat ez ügyben az ATV stúdiójában Magyar Péter újra lepropagandistázta. 

Megteszünk mindent azért, hogy a propagandát betiltsuk, nem támogatjuk, és az eddig rájuk fordított összeget például inkább az oktatásra költjük

– ígérte Magyar Péter, aki élesen bírálta a MÚOSZ-t is. Azt is szóvá tette továbbá, hogy Deák Dániel elemző, valamint a Mandiner is „éjjel-nappal hazudik, minden pert elvesztettek, a MÚOSZ mégsem szólal fel ellenük”.

Ezzel ellentétben mi bárkivel hajlandók vagyunk egyeztetni és kiállunk a független médiaszolgáltatás mellett

– szögezte le a pártvezér.

Kongresszust tartott a Tisza Párt hétvégén

Magyar Péter több mint egyórás beszédet tartott a Tisza Párt Vissza Európába című kongresszusán, amelyet a Hungexpón tartottak meg szombaton. A Tisza Párt elnöke számos területen jelentős változásokat ígért, és határozott üzenetet küldött mind a kormánypárti, mind az ellenzéki szavazóknak.

Az Index a helyszínről percről percre tudósított az eseményről, amelyet IDE kattintva olvashat.

A politikus reformokat ígért:

  • az egészségügy,
  • az oktatás,
  • a gazdaság, azon belül külön a mezőgazdaság
  • és a vidékfejlesztés területén.

A külpolitika terén kiemelte, hogy a Tisza Párt mind ellenzékben, mind kormányon a békéért fog dolgozni, és következetes lesz az illegális migráció kezelésében. Ígéretet tett arra is, hogy „nem fogjuk propagandacélokra felhasználni más nép szenvedését”.

Magyar Péter szerint „nem ő lesz Orbán Viktor legnagyobb kihívója, hanem maga a magyar nép”. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Tisza „nem budapesti vagy vidéki párt, hanem magyar párt, egy ernyő, minden magyarnak”.

(Borítókép: Magyar Péter 2024. augusztus 26-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53