
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Komáromi Zoltán sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy bezár a mezőtúri városi kórház szülészeti-nőgyógyászati osztálya, miután két szülész szakorvos betöltötte a nyugdíjkorhatárt és nyugdíjba ment. Mint fogalmazott: egy ilyen krízis nem váratlan, mégsem tudtak semmit tenni ellene.
A DK egészségügyi szakpolitikusa felszólította Pintér Sándort, Rétvári Bencét és Takács Péter államtitkárt, hogy ha már szerintük minden beteg ellátása hibátlan, akkor a nyilvánosság előtt írjanak alá egy nyilatkozatot, miszerint lemondanak a VIP-szolgáltatásról, amit épp a múlt héten megjelent miniszteri rendeletben szabályoztak.
Ha már annyira elégedettek a magyar egészségügyi intézményekkel, akkor a lakóhelyük szerint illetékes egészségügyi intézményt vegyék igénybe, ha valamilyen egészségügyi ellátásra szorulnának
– fogalmazott a DK országgyűlési képviselője.
Mint ismert, február 6-án jelent meg Pintér Sándor belügyminiszter utasítása a Hivatalos Értesítő esti számában „az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház Speciális Rendeltetésű Centrum szolgáltatásai igénybevételi rendjéről, valamint a méltányossági alapon igénylőkkel kapcsolatos eljárási rendről – számolt be a HVG. Az intézkedés másnap hatályba lépett.
Ebből derült ki, hogy járó- és fekvőbeteg-ellátás igénybevételére jogosult
Kizárólag járóbeteg-ellátására jogosult
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
tegnap, 21:50
tegnap, 20:50
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
tegnap, 16:55
tegnap, 15:50
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14