Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

A farsangi szokások az időszak végére, utolsó hétvégéjére sűrűsödnek; a szombattól vagy farsangvasárnaptól húshagyó keddig tartó periódust nevezték farsang farkának, ekkor rendezik a legtöbb jelmezes felvonulást, mulatságot, bált – tudtuk meg a Rubicon Intézet tudományos munkatársától, aki szerint a farsang jelentőségét egykor részben a tél elmúlása és a tavasz közeledése felett érzett öröm, részben éppen az utána következő nagyböjti időszak adta. A nagyböjt a bűnbánat ideje volt, amikor az emberek nem fogyasztottak húst, tartózkodtak a mulatozástól és a tánctól.

A történész szerint az elmúlt évszázadokban az emberek a mainál sokkal kötöttebb formák között éltek, a vallási szabályok, illetve a közösség elvárásai a mainál szűkebb kereteket szabtak mindennapjaiknak. Ugyanakkor voltak olyan kitüntetett napok, ünnepek, amikor ezek a szabályok részben érvényüket veszítették. A farsangi is ilyen kitüntetett időszak volt, amikor az év közben kordában tartott vágyak és ösztönök sokszor fékevesztett formában törtek utat maguknak. Állítólag a XVII. században, amikor a bécsi török követ megtapasztalta a farsang esztelen mulatozását, azt tanácsolta a szultánnak, hogy farsang idején indítson támadást, mert ilyenkor néhány napra megőrülnek a keresztények. De a XIX. század illedelmes polgári világában is jelentősége volt a farsangi időszaknak: a báli szezon kivételes alkalmakat nyújtott a lányok és ifjak találkozására, a tánc pedig olyan közelségre, amire a hétköznapokban nem nagyon volt lehetőség.

A modern, városi ember életében az évszakok változásának kisebb a jelentősége, a szekularizált társadalmakban bármikor lehet mulatságokat, bulikat rendezni, a két nem érintkezésére sokkal több alkalom van, vagyis a farsangi idő jelentősége csökkent a korábbi évszázadokhoz képest.

Bűnös viselkedésnek számítottak

Arra a kérdésre, miért voltak fenntartásai az egyháznak a farsanggal kapcsolatban, és miért nevezték sokáig ördög ünnepének, interjúalanyunk közölte: az egyházak nemcsak fenntartással viseltettek a farsanggal kapcsolatban, de sokszor üldözték és tiltották is a szokásait, amit – ezeket a szokásokat nézve – aligha csodálhatunk. A mulatozás, az evés-ivás számos bűn forrása volt. A falánkság, a részegeskedés, illetve ami ebből származott: garázdaság, szexuális szabadosság – vagy ahogyan nevezték: bujálkodás –, fajtalan énekek, obszcenitás, káromkodás – mind bűnös viselkedésnek számítottak, és szemben álltak a keresztény erkölcsökkel. Azért nevezték az ördög ünnepének, mert szokásai a bűnre csábítottak, végső soron pedig kárhozatra juttathatták a bűnös lelkeket. Egy időben a protestáns puritanizmus már a táncot is bűnre csábító cselekedetnek tartotta, ezért például 1610-ben Debrecen város tanácsa egyszerűen betiltott mindenfajta táncot.

De volt egy másik oka is az egyház idegenkedésének – ez a jelmezviselés szokása. Az álarc és a jelmez arctalanságot és névtelenséget kölcsönöz viselőjének, ami szintén különböző bűnök forrása lehet. Bizonyos jelmezek alkalmasak voltak a szexuális képzelet felcsigázására. Ilyen hatást kelthettek az ellenkező nemet idéző öltözetek és a hozzájuk kapcsolódó viselkedés, emiatt különösen a férfiruhát öltő nőket szólták meg.

De volt a jelmezeknek egy másik fajtája, amely szintén kiválthatta az egyház rosszallását. A nem teljesen alaptalan vélekedés szerint a démoni maszkok, jelmezek viselése veszélyeket is hordozhat: az ördögök, boszorkányok, gonosz szellemek és sötét hatalmak álcáját felöltő ember lelkét könnyen hatalmába kerítheti a jelmez sötét szelleme. Ilyen jelmez viselése miatt rótta meg a környezete II. Lajos királyunkat.

Szabályozták a jelmezviselést

„Milyen jelmezt viselt farsang idején II. Lajos király, és milyen jelmezek viselését tiltották a magyar történelem során?” – tettünk fel újabb két kérdést szakértőnknek, aki válaszában kifejtette: Szerémi György leírta, hogy tragikus sorsú ifjú királyunkat, a később a mohácsi csatában elhunyt II. Lajost minden év húshagyókor „a rossz szellemek fejedelmévé tették”. A király ördögjelmezt öltött gólyacsőrrel, ökörszarvval és kígyófarokkal, ami nyilván ellenérzést kelthetett sokakban. Az ellenérzések olykor vádakká, máskor szabályokká váltak.

A XVIII. században Mária Terézia rendeletben szabályozta a jelmezviselést. Maszkot csak a jelmezbál helyiségeiben lehetett viselni, az utcán, de még a lépcsőházban is tilos volt. Nem lehetett szerzetesnek vagy papnak öltözni – nyilván az egyház tekintélyének a megóvása érdekében. Tilalmasak voltak az egész testet befedő jelmezek, illetve az úgynevezett utálatos maszkok, amiről pontosan nem tudjuk, mit is jelenthetett; továbbá szintén tiltották az itáliai színjátszók, a commedia dell’arte ismert figuráinak maskaráit.

Álbírósági tárgyalást, álkivégzést is rendeztek

Ami a népszokásokat illeti, miután a farsang eredetileg a tél temetésének és a tavaszvárásnak az időszaka, ehhez kapcsolódott számos népszokás is. Európa-szerte, így hazánkban is elterjedt a tél eltemetése. A falu népe a telet jelképező, felöltöztetett rongy- vagy szalmabábut temetési menetben kísérte a falu szélére vagy a közelben lévő vízpartra, ahol elégették, vagy vízbe dobták.

A felravatalozott legény körül orvosnak, cigány asszonynak, papnak, siratóasszonynak felöltözött társai játszották el a búcsúztatási és temetési szertartást. Néhol álbírósági tárgyalást, illetve álkivégzést is rendeztek. A Felvidéken beöltözött személyeket, míg Erdélyben inkább állatokat ítéltek halálra. Porogi András szerint voltaképpen paródiák voltak ezek, tréfás, olykor nagyon is trágár beszédekkel.

A falvakban az adománygyűjtő, farsangköszöntő falujárást többnyire gyermekek, de sok helyen ifjú lányok és legények tartották. Házról házra jártak, farsangi jókívánságot mondtak a gazdának, amiért adományt kaptak. Volt, ahol az adományként kapott kolbászt, szalonnát és más étkeket hosszú nyárson gyűjtötték, hogy aztán a nap végén a kocsmában nagy mulatság alkalmával elfogyasszák.

A farsang a tréfás – bár mai szemmel olykor kegyetlen – vetélkedők időszaka is volt. Erre példa a mészároscéhek legényei között elterjedt libanyaktépés, amikor a lovasoknak egy út fölé függesztett liba fejét kellett ügetés közben leszakítaniuk. A győztes aztán az egész esztendőben kiváltságokat élvezett. Hasonlóan durva mulatság volt a tikverőzés, amikor egy bekötött szemű legénynek kellett egy tyúkot agyoncsapnia. A szokást kegyetlen volta miatt a hatóságok betiltották, ezután a baromfit már egy korsó helyettesítette.

Az eredete a legenda szerint a török időkig megy vissza, amikor a félelmetes busók kiűzték a pogányt a városból; valójában azonban a baranyai délszlávok, a sokácok jelmezes télbúcsúztató felvonulása. Általános ismertsége a két világháború közti időből ered, amikor a turizmus fejlesztése érdekében idegenforgalmi látványossággá vált, és jelentős publicitást kapott.

Miért kongóztak a legények?

Végezetül megkérdeztük, mi történt azokkal a lányokkal, akik nem tudtak férjhez menni farsang idején. A történész ennek kapcsán elmondta: a farsangi szokások és mulatságok a fiataloknak jó alkalmat adtak az udvarlásra, aminek a vége sokszor lett házasság. Januárban és februárban még nem indult meg a mezei munka, így volt idő a mulatozásra, illetve a lakodalmakra, és nagyböjt előtt bőséggel állt rendelkezésre hús is a téli disznóvágásból. A XIX. századi adatokból látszik, hogy voltak olyan vidékek, ahol a házasságok 40 százaléka a farsang néhány hetére esett.

A kongózás alkalmával a legények a pártában maradt lány háza előtt különböző eszközökkel hatalmas zajt csaptak, miközben gúnyolódó rigmusokat kiáltoztak. Máshol szeméttel teli, ócska cserépedényt, úgynevezett bakfazekat dobtak a lány udvarába csúfolódó versikék kíséretében. Különösen a kikosarazott legények találhattak örömet a kegyetlen szokásban.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)