Újabb településen jelentek meg a fonálférgek az ivóvízben

GettyImages-2165528377
Bár a hálózati mosáson túl vannak, továbbra sem fogyaszthatnak a pilisiek az ivóvízből, amelyben fonálférgek, kukacok és további véglények jelentek meg. A Nematoda nevű féreg lárvája azonban már nemcsak Pilisen, de Monorierdő ivóvízhálózatában is megjelent, ahol az első ivóvízhálózati öblítést már elvégezték, és hamarosan kiderül, hogy fogyasztható-e a víz. Eközben egyre több Pest vármegyei település közösségi oldalán igyekeznek megnyugtatni a lakosokat a polgármesterek az ivóvíz fogyaszthatóságát illetően, de olyan településvezetők is vannak, akik a vízműtől független vizsgálatot végeztetnek.

Továbbra sem fogyaszthatnak a pilisiek az ivóvízből az abban megjelent Nematoda nevű fonálféreg lárvája miatt. A település polgármestere pénteken közölte a helyiekkel, hogy mit tehetnek a mosatás miatti üledék eltüntetése érdekében. Eközben Monorierdő polgármestere is jelezte, hogy megtalálták az ivóvízben a Nematoda féreg lárváját. Az első rendkívüli ivóvízhálózati öblítésen már túl van a település, most az újabb mintavétel eredményére várnak. 

Mint arról beszámoltunk, a fővárosi kormányhivatal megtiltotta a csapvíz fogyasztását Pilisen, miután lárvák, kukacok és egyéb élőlények jelentek meg az ivóvízben. Míg a helyi önkormányzat a Dabas és Környéke Vízügyi Kft.-től (Daköv) várt választ és segítséget, addig a Daköv a közleményben azt hangsúlyozta, hogy a szennyezés nem a társaság üzemeltetéséből fakad, és csak egyetlen utcát érint a probléma. László Attila polgármester rendszeresen beszámol a fejleményekről a Facebook-oldalán, azt is elmondta, hogy saját szemével látta a cérnavékony, 4-5 milliméter hosszú élőlényeket a vízben, erről a közösségi médiában is jelentek meg képek. A fővárosi kormányhivatal azóta elrendelte a pilisi ivóvíz fogyasztási tilalmát, és kötelezte az ivóvíz-szolgáltatót, hogy biztosítson napi 3 liter mennyiségű vizet fejenként a lakosoknak. 

Kapcsolódó
Megtiltotta a kormányhivatal az ivóvíz fogyasztását Pilisen

Megtiltotta a kormányhivatal az ivóvíz fogyasztását Pilisen

Kötelezték a helyi szolgáltatót, hogy biztosítson napi 3 liter vizet fejenként.

A polgármester ezúttal egy felhívást intézett a lakosokhoz, amelyben közölte, mit tehetnek a helyiek, hogy a hálózati mosatás következtében előforduló üledéket teljesen ki tudják tisztítani az ingatlanon belül lévő bekötővezetékekből. 

Emellett László Attila létrehozott „ivóvízügyeletet” is a településen a hétvégére, ahol péntektől vasárnapig palackozott vizet osztanak azoknak.

Pilisen egész hétvégén (ma is), minden nap reggel 6 órától – este 10 óráig ivóvízügyeletet tartunk mindazok számára, akik lemaradnak a DAKÖV Kft által biztosított víztartályos autóból vételezhető vízről, valamint bármilyen jellegű akadályoztatás miatt, nem tudnak eljutni azokra az ivóvíz vételezési pontokra, ahol az utcákra kihelyezett tartályokból lehet az ivóvízhez ingyenesen hozzájutni

– írta közösségi oldalán a városvezető.

A Pest vármegyei polgármesterek nyugtatgatják a lakosokat

Azt tanácsolják többek között, hogy a saját ingatlanon lévő vízszűrőket alaposan öblítsék át, a mosható fémbetétes szűrőket kefével tisztítsák ki.

Mindeközben Borbás Viktor, Monorierdő polgármestere közölte, hogy január 22-én a Daköv Kft. egy lakossági bejelentés miatt soron kívüli ivóvízvizsgálatot kért Monorierdő területén, és határértéket meghaladó Nematoda- és egyéb férgek értékeket mértek, így tűrhető minősítést kapott. Január 23-án elvégezték a rendkívüli ivóvízhálózati öblítést, az újabb mintavétel pedig megállapította, hogy emberi fogyasztásra alkalmas a víz, ennek ellenére az önkormányzat biztosítja január 24-én az ivóvizet a monorierdeieknek. 

A pilisi eset óta vélhetően több Pest vármegyei településen is aggódnak az ivóvíz egészségre gyakorolt hatása miatt, legalábbis erre lehet következtetni a szintén a vármegyéhez tartozó Gomba község közleményéből. 

A gombai vizet nyugodtan lehet fogyasztani

– áll a Gomba község Facebook-oldalán megjelent felhívásban.

„A szolgáltatótól kapott levél megosztásával jelezzük, hogy a gombai és bényei ivóvízhálózatot érintő probléma nincs. Ami sárgás elszíneződés előfordult három hete a hálózat mélyebben fekvő részein, azt a szolgáltató már megszüntette” – közölték

Időközben Darázsi Kálmán, Monor polgármestere is közölte, hogy független vizsgálatot rendelnek el a településen, nem bízzák a Daköv csütörtöki mintavételének eredményeire az ivóvízfogyasztást. „A holnapi napon a Kormányhivatal is mintát fog vételezni az ivóvízhálózatból. Az eredményről értesíteni fogom Önöket” – írta a Facebookon a település vezetője.

Nyáregyháza polgármestere, Mészáros Sándor is arról számolt be, hogy annak ellenére, hogy a Daköv Kft. tájékoztatása szerint nyáregyházi kutak és az ivóvíz-hálózat a környező települések ellátásától teljesen független rendszerként működik, az önkormányzat megrendelt egy ivóvíz bevizsgálást.

Mindannyiunk megnyugtatása érdekében egy független labortól megrendeltük a nyáregyházi ivóvíz bevizsgálását a szentimretelepi kutakból, valamint intézményeinknél (óvodák, iskola) és a polgármesteri hivatalnál is történik mintavétel

– fogalmazott a polgármester közösségi oldalán, aki ígéretet tett arra, hogy a vizsgálat eredményeiről tájékoztatják a lakosságot.

De mik azok a Nematodák?

A Nemzeti Népegészségügyi Központ közleményt jelentetett meg az oldalán a Nematodákról, amelyben felhívják a figyelmet, hogy azok nem azonosak a patogén bélférgekkel, tehát nem okoznak betegséget. 

Azt írják, hogy a Nematodák, vagyis fonálférgek olyan, mikroszkóppal kimutatható szervezetek, amelyek természetes módon fordulnak elő az ivóvíz-előállításra használt vizekben. Attól, hogy ezek a fonálférgek megjelennek a vízben, az ivóvíz minősége még tűrhetőnek minősül, így emberi fogyasztásra alkalmas. Csak akkor nem javasolják a fogyasztást, ha azt a hatóság külön elrendeli. Háztartási felhasználás esetén sem jelentenek az egészségre többletkockázatot. A Nematodák az ivóvízkezelő technológia hibája, nem megfelelő fertőtlenítés vagy az ivóvízelosztó hálózat sérülésekor kerülhetnek az ivóvízbe. De akkor is elszaporodhatnak a fonálférgek, ha hosszabb ideig áll a víz, és a hálózati végágakon, szűrők felületén baktériumok telepednek meg. 

Különösen könnyen elszaporodhatnak ezek a szervezetek a háztartási vízszűrőkön, ivóvíztisztító kisberendezéseken nem megfelelő karbantartás, szűrőcsere elmaradása esetén. Így a szűrőkön akár akkor is kialakulhat szennyezés, ha a szolgáltatott ivóvízben nincsenek kimutatható vagy parametrikus értéket meghaladó mennyiségben jelen lévő Nematodák. Ilyen esetben az elszennyeződött kisberendezések soron kívüli karbantartása, a szűrők cseréje kiemelten fontos – áll az NNGYK felhívásában. 

(Borítókép: urbazon / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

2 órája

  • Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.

2 órája

  • Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.

február 26., 18:09

  • Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.

5 órája

  • Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.

február 26., 07:43

  • Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.

február 26., 08:14

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Címlapon
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Bírságot kockáztat, aki nem figyel.

3 órája

  • Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

A rapper a határon túlra is ellátogat majd.

február 26., 16:57

  • Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.

február 26., 08:06

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.

február 26., 10:22

  • Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.

február 26., 10:04

  • Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.

február 26., 10:20

  • Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.

február 26., 08:19

  • Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.

február 26., 11:32

  • Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.

február 26., 08:35

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.

1 órája

  • Címlapon
Erdő Péter bíboros nagyböjti üzenete: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem

Erdő Péter bíboros nagyböjti üzenete: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem

A bíboros az esztergomi bazilikában tartott szentbeszédet.

1 órája

Neked ajánlott