Magyar Péter szavazásra bocsátja, hogy maradjon-e európai parlamenti képviselő

2025.01.13. 18:40
Magyar Péter fél évvel az európai parlamenti mandátumának felvételét követően szavazásra bocsátja, hogy maradjon-e továbbra is képviselő. A szavazás kedd reggel indul, egyelőre nem tudni, hogy mennyi ideig lehet szavazni.

Ígéretét betartva ismét szavazást indít Magyar Péter, aki abban szeretné kikérni az emberek véleményét, hogy maradjon-e továbbra is európai parlamenti képviselő vagy inkább a pártelnöki teendőkkel foglalkozzon csak – jelentette be hétfő délután a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán. 

Júniusban nagy többséggel úgy döntöttetek, hogy vegyem át az európai parlamenti mandátumomat. Akkor megígértem, hogy fél év múlva újra kikérem erről a véleményeteket. Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Holnap reggel indul a szavazás, hogy folytassam-e a brüsszeli és strasbourgi munkát a pártelnökség mellett

– fogalmazott Magyar Péter.

Ahogy arra a Tisza Párt elnöke is utalt bejegyzésében, korábban arról is szavazást indított, hogy felvegye-e az európai parlamenti mandátumát. A pártelnök eredeti tervei között nem szerepelt, hogy képviselő legyen, de korábbi elmondása szerint sokan próbálták meggyőzni az ellenkezőjéről. Pontosan ezért kérte ki végül a szimpatizánsai véleményét. 

Magyar Péter számos érvet is felsorolt amellett, hogy miért jó a pártnak, ha elfogadja a képviselői megbízást. Szerinte a Néppárt részéről akkor számíthatnak komolyabb pozícióra – például egy Magyarország számára fontos szakbizottsági elnöki posztra –, ha azt a Tisza Párt arca pályázza meg. Ugyanakkor többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy bármikor lemondhat az EP-képviselőségről, ha a pártépítés vagy az országgyűlési választásokra történő felkészülés rovására menne az uniós munka.

Végül csaknem százezren szavaztak, az elsöprő többség (75,6 százalék) pedig egyetértett azzal, hogy Magyar Péter vegye fel a mandátumát. A június 9-ei európai parlamenti választáson a Tisza Párt csaknem 30 százalékot ért el, így végül hét képviselőt küldhettek Strasbourgba. Ők a következők:

Kapcsolódó
Magyar Péter követői döntöttek a sorsáról

Magyar Péter követői döntöttek a sorsáról

A Tisza Párt alelnöke ígéretet tett, hogy bármi a szavazás végeredménye, azt tudomásul veszi.

  1. Magyar Péter;
  2. Dávid Dóra;
  3. Tarr Zoltán;
  4. Kulja András;
  5. Lakos Eszter;
  6. Gerzsenyi Gabriella;
  7. Kollár Kinga.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

24 perce

  • Belföld
Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

A hőmérséklet országszerte 15-20 fok körül alakul.

23 perce

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hackerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

22 perce

  • Címlapon
Tízéves rekordot döntött meg a múzeum, őrzi vezető helyét

Tízéves rekordot döntött meg a múzeum, őrzi vezető helyét

Ádáz verseny folyik a látogatókért.

23 perce

  • Címlapon
Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben

Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben

Egy törvénytervezet borzolta fel a kedélyeket.

20 perce

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53