Újabb szélsőségesek ellen emelt vádat az ügyészség az antifa támadásokkal kapcsolatban

2025.01.13. 09:31
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt további 2 külföldi állampolgárral – egy némettel és távollétében egy olasszal – szemben, akik a vád szerint egy bűnszervezet tagjaként vettek részt a 2023 februárjában történt budapesti támadásokban.

A vádirat szerint egy német férfi – az élettársával együtt – 2017. évtől kezdődően Lipcsében egy szélsőséges baloldali ideológiával szimpatizáló szervezetet hozott létre, amelynek az elkövetők, köztük az újabb vádemeléssel érintett német és olasz állampolgár is a tagjai voltak. A szervezet tagjai egyetértettek abban, hogy a szélsőjobboldali szimpatizánsokkal szemben erőszakkal kell felvenni a harcot. Ennek megfelelően megállapodtak abban, hogy szervezett támadásokat követnek el általuk kiválasztott, szélsőjobboldali szimpatizánsként azonosított vagy annak vélt, gyanútlan áldozatok sérelmére. Céljuk az volt, hogy a szándékoltan súlyos, akár életveszélyes sérülések, illetve a váratlan támadás körülményei elrettentő üzenettel bírjanak a szélsőjobboldali mozgalmak képviselői számára.

A szervezet tagjai a támadások szervezése során – a lelepleződés elkerülése érdekében – egy darknetes alkalmazáson keresztül vagy személyes találkozók alkalmával egyeztettek egymással. Az elkövetők megosztották egymás között az előkészületekkel kapcsolatos feladatokat. Ezek kiterjedtek az utazásra, a szálláshelyek biztosítására, a támadás eszközeinek beszerzésére, a helyszín, illetve menekülési útvonalak feltérképezésére is.

A támadásoknak alaposan megtervezett, pontos, begyakorolt forgatókönyv szerinti menete volt, ami az előre egyeztetett feladatmegosztásban is megnyilvánult. A támadások időtartamát 30 másodpercben határozták meg, amelynek mérése az irányító feladata volt, aki a támadást vezényszavakkal indította meg, illetve állította le, majd ezután a társai menekülésében segédkezett. A figyelő feladata a környezet figyelése, valamint kívülálló személyek beavatkozásának megakadályozása volt, a további tagok pedig a támadás végrehajtói voltak. A támadások során az elkövetők törekedtek az arcfelismerés és a nyomazonosítás meghiúsítására is. 

A fentiek szerint megszervezett, 2018. október és 2020. február közötti, németországi támadásokat követően a szervezet tagjai 2022-ben elhatározták, hogy a németországihoz hasonló erőszakos támadásokat követnek el Budapesten is. A támadásokat a Becsület Napja elnevezésű eseményre tekintettel 2023. február 11. napjára, illetve az azt megelőző, valamint azt követő napokra tervezték.

Ilyen előzmények után az újabb vádemeléssel érintett 2 vádlott, más tagokkal együtt, kifejezetten azért érkezett Magyarországra, hogy részt vegyen a budapesti támadásokban, derül ki a Fővárosi Főügyészség közléséből.

Ezt követően, 2023. február 9. és 11. napja között öt támadás történt Budapesten, amelyben kilencen sérültek meg. Az első támadás a Nyugati pályaudvaron, egy vonaton, a második a Fővám téren, a harmadik és a negyedik támadás február 10-én a Gazdagréti téren, valamint a Bank utcában, az ötödik pedig február 11-én, az I. kerületi Mikó utcában történt. A sértettek között volt magyar és külföldi állampolgár is. Közülük hatan súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek, azonban többüknél fennállt az életveszélyes sérülések okozásának lehetősége is.

A vád szerint a német állampolgár a Fővám téri, a Gazdagréti téri és Bank utcai támadásban vett részt, részben figyelő-követő, részben bántalmazó szerepben, az olasz pedig a gazdagréti és a Mikó utcai agresszióban mint bántalmazó.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottak közül a német állampolgárt 4 rendbeli bűnszervezetben – részben társtettesként, részben bűnsegédként – elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és 1 rendbeli aljas indokból, bűnszervezetben elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével; az olasz állampolgárt pedig – eljárási garanciák mellett mint távollévő vádlottat – 3 rendbeli bűnszervezetben és társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja.

A főügyészség velük szemben fegyházbüntetés kiszabását, valamint Magyarország területéről történő, határozott idejű kiutasítást indítványoz. A főügyészség indítványozza, hogy a Fővárosi Törvényszék a korábban benyújtott vádirat alapján még folyamatban lévő ügyhöz egyesítse jelen ügyet. A szervezetet érintően Németországban is folyik büntetőeljárás, az ott még 2018. október és 2020. február között elkövetett támadások, illetve egy terhelt esetében a magyarországi bántalmazások miatt.

Kapcsolódó
Magyarország kiadta az antifa-támadások másodrendű vádlottját Németországnak

Magyarország kiadta az antifa-támadások másodrendű vádlottját Németországnak

A férfit a frankfruti repülőtéren tartóztatták le, újabb vádakkal kell szembenéznie.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Bevetették a NER nehézbombázóját Majka ellen

Bevetették a NER nehézbombázóját Majka ellen

Eközben a kormánykritikussá avanzsált rapper már el is hagyta az országot.

20 perce

  • Belföld
Karácsony Gergely: A fővárosnak elővásárlási joga van a maxi-Dubaj területére, és ezzel élne is

Karácsony Gergely: A fővárosnak elővásárlási joga van a maxi-Dubaj területére, és ezzel élne is

A szerződés szövegében is szerepel ez a lehetőség.

január 21., 14:45

  • Címlapon
Két vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Két vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Ránk rúgja az ajtót a tavasz, 20 fokos meleg várható kedden.

1 órája

  • Címlapon
Egy újabb, a Capitolium ostromáért elítélt utasította vissza az elnöki kegyelmet

Egy újabb, a Capitolium ostromáért elítélt utasította vissza az elnöki kegyelmet

A veterán szerint bűnei eltörlése meg nem történté tenné a zavargásokat.

30 perce

  • Belföld
Vitézy Dávid: A kormány mégis megengedheti a felhőkarcolók építését

Vitézy Dávid: A kormány mégis megengedheti a felhőkarcolók építését

A frakcióvezető szerint a beruházók azt csinálnak majd, amit csak akarnak.

január 21., 15:36

  • Belföld
Többmilliárd forintért szerez be felderítő eszközöket a rendőrség

Többmilliárd forintért szerez be felderítő eszközöket a rendőrség

Az ország schengeni határszakaszain használnák majd.

január 21., 15:56

  • Belföld
Bíróság előtt a Nemzeti Földügyi Központ volt vezetője

Bíróság előtt a Nemzeti Földügyi Központ volt vezetője

Gyermekpornográfia a vád ellene, Nagy János ártatlannak vallotta magát.

január 21., 16:23

  • Belföld
Trump döntésének mintájára a Mi Hazánk is kiléptetné Magyarországot az Egészségügyi Világszervezetből

Trump döntésének mintájára a Mi Hazánk is kiléptetné Magyarországot az Egészségügyi Világszervezetből

A radikális ellenzéki párt felbuzdult az amerikai elnök határozottságán.

január 21., 13:27

  • Belföld
Idea Intézet: tovább nőtt a Tisza Párt előnye

Idea Intézet: tovább nőtt a Tisza Párt előnye

Szerintük a Fidesz–KDNP szavazóbázisának csökkenése nem a tavalyi évben történt.

január 21., 13:23

  • Címlapon
Több mint hárommilliárd forint összértékben kerültek elő magyar festmények

Több mint hárommilliárd forint összértékben kerültek elő magyar festmények

Kétségkívül az elmúlt húsz év legnagyobb felfedezései.

1 órája

  • Belföld
Az államkincstár szerint egy fillér sem jár vissza Budapestnek

Az államkincstár szerint egy fillér sem jár vissza Budapestnek

Szerintük nem jár vissza a pénz a fővárosnak.

január 21., 16:53

  • Belföld
Farkasházi Réka bejelentette, hogy meghalt az ALS-ben szenvedő édesapja

Farkasházi Réka bejelentette, hogy meghalt az ALS-ben szenvedő édesapja

Ugyanabban a betegségben, amelyben Karsai Dániel is szenvedett.

január 21., 16:56

  • Címlapon
Neymarral szerződést bontott az al-Hilal, irány a Santos!

Neymarral szerződést bontott az al-Hilal, irány a Santos!

Másfél év alatt összesen hét órát töltött a pályán, folyton sérült volt.

56 perce

  • Belföld
Gyermekvédelmi ellátásban dolgozóknak indult pénzügyi képzés

Gyermekvédelmi ellátásban dolgozóknak indult pénzügyi képzés

Az állami gondoskodásban élő gyerekek pénzügyi ismereteit szeretnék bővíteni.

január 21., 13:15

  • Belföld
Kiürítették és lezárták a 2-es metró több állomását

Kiürítették és lezárták a 2-es metró több állomását

A vélt tűzeset miatt a szerelvények helyett csaknem egy órán át pótlóbuszok közlekedtek.

január 21., 08:16

  • Belföld
Itt a szerződés, amit a kormány kötött az arab befektetőkkel, több mint 50 milliárd forint a tét

Itt a szerződés, amit a kormány kötött az arab befektetőkkel, több mint 50 milliárd forint a tét

Bármikor megdőlhet a rákosrendezői beruházás.

január 21., 10:45

  • Belföld
Ma még nem adhatjuk gyermekünknek az Orbánviktor nevet, de Musztafára vagy Hirotóra keresztelhetjük

Ma még nem adhatjuk gyermekünknek az Orbánviktor nevet, de Musztafára vagy Hirotóra keresztelhetjük

Hasítanak a magyaroknál a szanszkrit, perzsa és héber eredetű nevek.

január 21., 07:19

  • Belföld
Friss híreket közölt a Mol a gárdonyi üzemanyag-szivárgás ügyében

Friss híreket közölt a Mol a gárdonyi üzemanyag-szivárgás ügyében

A szakemberek napi 500-600 liter szennyezett anyagot távolítanak el a területről.

január 21., 10:28

  • Belföld
A Sukoró-per emlegetésével üzent Karácsony Gergely a maxi-Dubaj-szerződés aláíróinak

A Sukoró-per emlegetésével üzent Karácsony Gergely a maxi-Dubaj-szerződés aláíróinak

A főpolgármester szerint hazaárulás, ami történt.

január 21., 10:37

  • Belföld
Csaknem négyezren jelentkeztek a honvédségbe a júniusban indított toborzókampány óta

Csaknem négyezren jelentkeztek a honvédségbe a júniusban indított toborzókampány óta

Ráadásul a tartalékosok közül 272-en a hivatásos katonai pályára is áttértek.

január 21., 13:16

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc szerint Donald Trump jót tesz Orbán Viktornak, és utat nyit a leggazdagabbak gyilkos önzésének

Gyurcsány Ferenc szerint Donald Trump jót tesz Orbán Viktornak, és utat nyit a leggazdagabbak gyilkos önzésének

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint pocsék világ jön.

január 21., 09:50

  • Belföld
Kihúzta a sátrából, majd nyakon szúrta ismerősét, most börtönre ítélhetik

Kihúzta a sátrából, majd nyakon szúrta ismerősét, most börtönre ítélhetik

Egy hajléktalan nőt vádolnak emberölési kísérlettel.

január 21., 15:28

  • Belföld
Biztonsági őrökre támadtak a randalírozók Kecskeméten, miután nem engedték be őket a diszkóba

Biztonsági őrökre támadtak a randalírozók Kecskeméten, miután nem engedték be őket a diszkóba

Az egyik nő elővett egy kést, és azt kiabálta, hogy le lesznek szúrva.

január 21., 14:43

  • Belföld
Halálos égési sérüléseket szenvedett egy csecsemő Borsodban, emberölést követhettek el a szülők

Halálos égési sérüléseket szenvedett egy csecsemő Borsodban, emberölést követhettek el a szülők

80 Celsius-fokos víz érte a testét a fürdetés alatt, nem élte túl.

január 21., 15:06

  • Címlapon
Így élik mindennapjaikat egy sorozatgyilkos szülei

Így élik mindennapjaikat egy sorozatgyilkos szülei

A stigmától sohasem szabadulnak meg.

32 perce

  • Belföld
Egy idős férfi összeégett holttestére bukkantak Győr-Moson-Sopron vármegyében

Egy idős férfi összeégett holttestére bukkantak Győr-Moson-Sopron vármegyében

Az áldozatot a kályhába begyújtva érhette a baleset.

január 21., 14:31

  • Belföld
Hiába várták, nem jelent meg a pedofíliával vádolt iskolaőr a bíróságon

Hiába várták, nem jelent meg a pedofíliával vádolt iskolaőr a bíróságon

A bírónő rendőrökkel vezettetné elő a következő tárgyalásra.

január 21., 10:31

Neked ajánlott