Harminc éve dolgozik Kaposvár polgármestereként Szita Károly

2024.12.11. 17:39
Harmincadik évfordulójához érkezett Somogy vármegye székhelyének első embere. Szita Károly a rendszerváltás óta folyamatosan a város vezetőjeként tevékenykedik, először alpolgármesterként, majd 1994 óta pedig annak vezetőjeként. A Kaposvár most megemlékezett a polgármester érdemeiről, gazdasági és kulturális eredményeiről.

December 11-én választották harminc éve Kaposvár polgármesterévé Szita Károlyt, ezzel ő vált a rendszerváltás óta leghosszabb ideje hivatalban lévő vármegyeszékhelyi településvezető Magyarországon. A város átalakulásában betöltött szerepét emelte ki a Kaposvár most.

Szita Károly a rendszerváltás után először négy évig alpolgármesterként dolgozott, majd 1994-ben a Fidesz, a KDNP és a Független Kisgazdapárt jelöltjeként lett Kaposvár vezetője. A képviselő-testületet és az országot akkor a szocialisták vezették, mégis eredményes munkára volt képes, ezért újraválasztották.

Harminc év alatt jelentős infrastrukturális fejlesztések történtek Somogy vármegye székhelyén, többek között a városi úthálózat, a közművek és a közterületek modernizálása, de új parkokat is kialakított. Emellett új munkahelyeket is teremtett, és ösztönözte a helyi gazdaság növekedését a kaposvári hírportál szerint.

A környezetvédelem és fenntarthatóság iránti elkötelezettség jegyében a városvezető több projektet is kezdeményezett, például a zöldenergia alkalmazását és a környezetbarát közlekedési megoldások bevezetését. A kulturális és sportélet fellendítését is fontosnak tartotta, a beruházások célja a közösségi élet és a turizmus támogatása volt.

Hat évvel korábban Szita Károly azt nyilatkozta, hogy mindent Kaposvárnak és a kaposváriaknak köszönhet. „Azt, hogy hittek, bíztak bennem, azt, hogy társnak választottak egy hosszú, nagyon hosszú munkában, menetelésben, azt, hogy kitüntettek a figyelmükkel, ha mondtam vagy kértem valamit.” A bizalom továbbra is töretlen iránta, 2019-ben és 2024-ben is a fideszes politikus lett a város polgármestere.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Hadházy Ákos: Lezárjuk az Erzsébet hidat

Hadházy Ákos: Lezárjuk az Erzsébet hidat

A Facebookon üzent a képviselő.

9 perce

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Címlapon
Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot

Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot

Szó sincs „megsemmisítő” erejű jogkörről, de időhúzásra jó.

54 perce

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

3 órája

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Címlapon
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.

29 perce

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli  állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

6 órája

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59