Orbán Balázs kiborult a kisbusz miatt, ami nem is vitte őt, retorziót ígér
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Facebook-bejegyzést tett közzé azzal kapcsolatban, hogy hogyan ment el az ELTE-re megvédeni a doktori disszertációját. Bejegyzése szerint már több sajtótermék is beszámolt arról, hogy a közösségi médiát bejáró, az egyetem előtt szabálytalanul parkoló fekete kisbusszal nem ő érkezett.
Ítéletet mondtak Orbán Balázs disszertációjáról, doktori fokozatot kaphat
A miniszterelnök politikai igazgatója megvédte a doktoriját.
[...] egyesek még mindig azzal hergelnek, hogy a kisbusz, amellyel az ELTE-re érkeztem a doktori védésemre, a védés ideje alatt az Egyetem téren szabálytalanul parkolt. A valóság ezzel szemben az, hogy az egyetemre gyalog érkeztem, onnan gyalog távoztam, az érintett kisbuszhoz pedig semmi közöm
– írta. Majd hozzátette, hogy tudomása szerint a jármű a burkolat felújításán dolgozó kivitelezőcég alkalmazottjáé.
Aki pedig tovább terjeszti a „nyilvánvaló valótlanságot”, az ellen a politikai igazgató jogi eljárást fog indítani.
„Ha ezek az emberek egy egyszerű ténykérdést sem tudnak objektíven megítélni, akkor vajon hogyan várható el tőlük, hogy egy felsőoktatási eljárásban pártatlanok legyenek? A válasz elég egyszerű: sehogy. Ez finoman szólva is felháborító” – zárta bejegyzését.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sérültek állapotáról is beszámolt.
március 23., 17:24
- Belföld
Megint kigyulladt egy mozdony, ezúttal Celldömölknél
Két napon belül ez a második mozdonytűz.
március 23., 18:35
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz tiszta vizet öntött a pohárba, tagadta az ellene felhozott vádakat
A volt vezérkari főnök egy videót is közzétett arról, hogy „küzd a zsír és a toka ellen”.
március 23., 20:46
- Mindeközben
Egymásba szeretett a Megasztár énekesnője és a Hogyan tudnék élni nélküled? színésze
tegnap, 19:22
- Belföld
Másfél nap alatt összegyűlt Hadházy Ákos 12 milliós büntetése
A politikus megindokolta az akciót, és azt is elmondta, miért nem fog több hasonlót tenni.
március 23., 18:05
- Belföld
A Momentum frakcióvezetője Párizsban mutatja be, hogy „mivel jár, ha hagyjuk a szélsőjobb előretörését”
A politikus a Democracy and Liberty Summit eseményre kapott meghívást.
március 23., 18:08
- Belföld
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson
Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.
március 23., 19:59
- Mindeközben
Előkerült egy férfi, aki jobban hasonlít a Harry Potter sztárjára, Rupert Grintre, mint maga Rupert Grint
tegnap, 17:48
- Belföld
A tavaszi meleg ellenére nem ússzuk meg eső nélkül a jövő hetet sem
Hétfőn és kedden akár 20 fok is lehet, majd a hét további részében 14-15 fokra lehet számítani.
március 23., 19:41
- Belföld
Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét
Orbán Viktor poloskázása ismét utcára hívta az igazságügyet.
március 23., 18:05
- Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja
Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.
tegnap, 17:11
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Belföld
Tűz pusztított a szegedi Dóm téren egykor, most értékes leletek kerültek elő
Az 1879-es nagy árvíz után Szeged nagy részét feltöltötték, most a régészeké a terep.
március 23., 16:57
- Címlapon
Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin
Számtalanszor megpróbálták már likvidálni az orosz elnököt.
tegnap, 21:08
- Címlapon
Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése
Rolls-Royce-külső, hibrid hajtás, éjjellátó rendszer – ilyen az orosz csúcslimuzin.
tegnap, 19:58
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- Belföld
Orbán Viktor az angolokat kifütyülő gyerekekről: Akkor láttam, hogy itt még lesznek nagy dolgok
A miniszterelnök nemcsak a politikában, hanem a futballban is áttöréseket vár.
március 23., 21:47
- Mindeközben
Emilión nevet a TikTok népe, aki hagyta, hogy a lánya megszépítse, minden az énekes arcára van írva
tegnap, 14:37
- Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát
Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.
tegnap, 15:37
- Belföld
Barna medve kóborol Mátrakeresztes környékén
Hatalmas medvemancsnyomot fotózott egy túrázó.
március 23., 16:41
- Belföld
Forgalomba állt két új akadálymentes villamos Budapesten
Karácsony Gergely megfogalmazta, mi a cél.
március 23., 13:05
- Mindeközben
Kiara Lord után egy másik versenyző is a Farm VIP feladását fontolgatja: „Lehet, hogy én is hazamegyek”
tegnap, 13:01
- Címlapon
Figyelmeztetés érkezett Zelenszkijnek, veszélyesebb lehet a Putyin utáni világ Kijev számára, mint gondoljuk
tegnap, 05:59
- Címlapon
Rohamosan nő a halálos áldozatok száma Mianmarban, összedőlt a fővárosi reptér irányítótornya
Több országból érkezne támogatás, de a repterek alkalmatlanná váltak a repülőgépek fogadására.
tegnap, 21:28
- Belföld
Magyar Péter bakot lőtt, amikor a balatonhenyei birtokról kérdezte Orbán Viktort, amit már egy 2021-es cikk megválaszolt
A Tisza Párt elnöke kérdésében a miniszterelnök lányának szerepét firtatta.
március 23., 11:36
- Belföld
A magyarok főként egy dolog miatt stresszelnek, ami súlyos következményekkel is járhat
Akár szívinfarktushoz, sztrókhoz, depresszióhoz is vezethet, ha nem tudjuk enyhíteni a szorongást.
március 23., 14:56
- Belföld
Párjával kapták lencsevégre a börzsönyi vadmacskát
A felvételt a Duna-Ipoly Nemzeti Park tette közé a közösségi oldalán.
március 23., 10:20
- Címlapon
Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában
Nagyon rájár a rúd Elon Muskra, még kanadai állampolgárságát is elveszítheti.
tegnap, 18:32
- Címlapon
Hadházy Ákos képeket osztott meg Matolcsy Ádám feleségének luxuséletéről
A politikus állítja, hogy hiteles információk birtokába jutott.
tegnap, 09:59
- Mindeközben
Matt Damon nagy szakállal, Zendaya fehér ruhában látható az Odüsszeia forgatási fotóin
tegnap, 09:43
- Belföld
Nem pénzben fizették ki, és még többmilliós bírság is vár a „fémbizniszelő” férfira
Két év alatt 13 tonna fémhulladékot és akkumulátort adott le a kereskedésbe.
március 23., 17:09
- Belföld
Kutyaürüléket öntöttek a Mi Hazánk képviselőjének autójába Gyömrőn
Kisberk Szabolcs szerint állatkínzók állhatnak az eset mögött.
március 23., 14:33
- Mindeközben
Besurranó tolvaj lett egy kutyából, mire rájött a sintér, mit akar, bolondot csinált mindenkiből
tegnap, 08:02