Az Index cikke miatt indult belső vizsgálat a MÁV-nál, íme az eredmény

További Belföld cikkek
- Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
- A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
- Elgázolt egy embert a Záhonyból Debrecenbe tartó vonat
- Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
- Baleset miatt megállították a forgalmat az M7-esen, felborult egy hajót szállító terepjáró
Az Index számolt be egy olvasónk levele alapján arról, hogy október 4-én a Tatáról Budapestre tartó MÁV 4921-es számú járat Bicskénél megállt, mert lejárt a mozdonyvezető munkaideje, a váltás pedig nem érkezett meg időben egy vasúti baleset miatt, így több mint egy órát késett a járat.
Lejárt a mozdonyvezető munkaideje, úgyhogy félúton megállította a vonatot, és kiszállt
Pedig már azt hittük, nem mutathat idén újat a MÁV.
A cikkünk után a MÁV vezérigazgatója, Hegyi Zsolt október 16-án bejelentette, részletes vizsgálatot rendelt el, hogy kiderítsék, hogyan lehet a mozdonyvezetők pótlását előrelátóbban és gyorsabban megoldani.
Sorra állnak meg a vonatok, a MÁV „kifacsarja” a mozdonyvezetőket
Hegyi Zsolt közösségi oldalán reagált az Index cikkére, amelyben arról írtunk, hogy sorra állnak meg a vonatok, és „kifacsarják” a mozdonyvezetőket.
Hegyi Zsolt szerdán Facebook-oldalán jelentkezett be egy videóval, amelyben beszámolt a vizsgálat eredményeiről.
Jön az Országos Haváriaközpont és a rendkívüli forgalmi helyzetek kezelésének új gyakorlata a MÁV-csoportnál
– jelentette be a vezérigazgató.
Hegyi Zsolt hozzátette, cikkünk szerinte „fake news” volt, mivel a mozdonyvezető az olvasónk állításával szemben nem szállt le a szerelvényről, hanem megvárta a vonaton a váltást – korábban azonban a MÁV is elismerte, hogy ez nem változtat azon a tényen, hogy az utasok nem érték el a célállomást időben.
A mozdonyvezetőnek nem egyszerűen a munkaideje járt le, hanem az a maximum 12 órás időszak, amelyet a törvény folyamatos munkavégzésre, ebben az esetben mozdonyvezetésre engedélyez
– hangsúlyozta posztjában Hegyi Zsolt, aki kiemelte azt is, hogy a vizsgálatuk megállapította, hogy minden szabályosan, a szakmai protokolloknak megfelelően történt.
„Ezzel azonban nem elégedhetünk meg” – jegyezte meg a vezérigazgató.
Nem jó az a protokoll, amely miatt késnek az utasok
Hegyi Zsolt kifejtette, ha minden szabályosan, a szakmai protokolloknak megfelelően történt, de az utas végül jelentős késéssel érkezett meg a célállomásába, akkor az a protokoll nem jó, vagy megérett a változásra, ezért változtatnak is az eddigi rendszeren.
2025. január 1-ig felállítjuk az Országos Haváriaközpontot, amely a zavar elhárításáért és a rendkívüli forgalmi helyzetek kezeléséért felelős végrehajtó szolgálataink munkáját irányítja, hangolja össze. Ezzel párhuzamosan változásokat vezetünk be azért is, hogy egy-egy haváriahelyzet elsődleges érintettjei – az utasok, valamint a mozdonyvezetők és a jegyvizsgálók – minél előbb, minél pontosabb és minél gyakorlatiasabb információkat kapjanak a haváriaközponttól
– összegezte a változásokat Hegyi Zsolt.
Emellett a vezérigazgató bejelentette azt is, hogy átalakítják a pótlóbuszok rendszerét is, hogy ha a vasúti közlekedés átmenetileg ellehetetlenül valahol, minél előbb folytatható legyen az utazás a MÁV-csoport autóbuszaival.
Hiszen épp ez az egyik előnye az integrációnak: a képességeink összeadása
– fogalmazott a vezérigazgató, aki hozzátette, az év végéig folyamatosan tájékoztatják a részletekről az utazóközönséget.
(Borítókép: Hegyi Zsolt 2024. október 1-jén. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
tegnap, 21:31
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09