Troli-felsővezeték tervezésére írt ki közbeszerzést a BKK
A beruházásnak köszönhetően hatékonyabbá válhat az Örs vezér terét a kisföldalatti végállomásával összekötő 82-es trolibusz közlekedése, és megvalósulhatnak kisebb infrastrukturális fejlesztések is a XIV. kerületben − tartalmazza a közlemény.
Kapcsolódva a Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez, a BKK a trolifejlesztésekben látja a közlekedés zöldítésének gazdaságos lehetőségét, ezért nagy hangsúlyt fektet a jelenleg 155 kilométer hosszú hálózat fejlesztésére és bővítésére − tették hozzá. A tervek szerint 2026 végéig csaknem 190 kilométerre, 2030-ra pedig akár 325 kilométerre is nőhet a budapesti trolibuszvonalak teljes hossza.
A fejlesztés egyik lépéseként a XIV. kerületi Kassai tér térségében és a Mexikói út metróállomásnál épülhetnek új felsővezeték-szakaszok. A közbeszerzési eljárás a hálózatbővítés mellett a kapcsolódó korszerűsítési munkák tervezésére szól; az ajánlati felhívás 2024. július 31-én jelent meg.
A fejlesztésben az Erzsébet királyné útja/Róna utca trolimegállónál visszaforduló felsővezetéket mindkét irányba meghosszabbítanák a Nagy Lajos király útja felé, ahol bekötnék a 74-es trolibusz felsővezeték-hálózatába. A Róna utca és az Erzsébet királyné útjának sarkán az Örs vezér tere irányába új megállóhely létesülne, továbbá − ha szükséges − korszerűsítenék a felsővezeték-tartó, valamint a közvilágítási oszlopokat is. Továbbá a Mexikói út metróállomásnál troli-felsővezetéket építenének a 82-es trolibusz jelenlegi végállomásától a Horvát Boldizsár utca és a Columbus utca sarkáig, valamint megvizsgálnák annak a lehetőségét, hogyan csatlakozhatna hozzá a 74A trolibusz vezetéke − sorolták.
Az új felsővezeték-szakaszok egyúttal hatékonyabbá tehetik a 82-es trolibusz közlekedését, amely jelenleg a Róna utca és a Mexikói út közötti szakaszt önjáró üzemmódban, akkumulátoros hajtással teszi meg − fűzték hozzá.
Eredményes eljárás lefolytatása, valamint a forrás biztosítása esetén a tervezés még ebben az évben, a kivitelezés pedig 2026 elején kezdődhet. A tervezést és a kivitelezést európai uniós forrásokból kívánják megvalósítani − olvasható a BKK közleményében.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása
Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
- Mindeközben
Dopeman véleménye Majkáról: Örülök a sikerének, attól függetlenül, hogy nem tetszik a zenéje
35 perce
- Címlapon
Tüntetők gyülekeznek a Ferenciek terén, hídfoglalás lehet belőle?
A helyszínről jelentkezünk.
51 perce
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi
Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.
március 18., 13:20
- Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót
A temetés a média kizárásával zajlik majd.
március 18., 15:29
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
4 órája
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
5 órája
- Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását
Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.
március 18., 11:39
- Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez
A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.
március 18., 12:23
- Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
- Belföld
Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll
Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.
március 18., 06:17
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
2 órája
- Belföld
Jézus, drogok, transzvesztiták – új megvilágításba helyezték március 15-ét a kerületi iskolásoknak
Az iskolaigazgatók tiltakoznak.
március 18., 14:38
- Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába
A hatóságok a lakosság segítségét kérik.
március 18., 08:39
- Címlapon
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot
Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.
4 órája
- Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki
Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.
március 18., 07:35
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
7 órája
- Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
- Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket
Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.
1 órája
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
8 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
30 perce
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
10 órája
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
11 órája
- Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
- Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt
A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.
március 18., 13:15
- Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi
A sofőr a helyszínen életét vesztette.
március 18., 14:29
- Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten
Egy 65 éves állampolgárral végzett.
március 18., 12:32
- Belföld
444: olyan férfi kapott állami kitüntetést, aki ellen nyomoz a rendőrség
A férfi volt munkahelye szerint lezárult a nyomozás.
március 18., 10:08
- Címlapon
Kétségbe vannak esve, a római-parti gát „befalazza” kétezer ember vagyonát a hullámtérbe
Ha jön az árvíz, se ki, se be.
3 órája