Valami nagyon nem stimmel a légitársaságoknál, tömegesen ragadnak tájékoztatás nélkül a reptereken

2024.07.02. 12:20
Dubajban, Korfun vagy éppen Rómában ragadt utasok százainak türelmét teszi próbára a legtöbb légitársaság, ráadásul többnyire magyarázat, érdemi tájékoztatás és ellátás/elszállásolás nélkül – ez derül ki olvasóink leveleiből, amelyek mind arról szólnak, hogy egy terminálban kénytelenek vesztegelni nem ritkán hosszú órákon át, étlen-szomjan. A Fővárosi kormányhivatal a megszaporodott járattörlések és késések miatt kiadott egy, a légiutasok jogairól tájékoztató közleményt

Dubaj, Korfu, Róma – csak néhány azok közül az úti célok közül, ahol az elmúlt 24 órában a szerkesztőségünkbe érkezett panaszos levelek alapján utasok ragadtak a Wizz Air kimaradt vagy hosszú késéssel induló járatai miatt.

Alig telt el néhány óra azóta, hogy beszámoltunk a légitársaság Rómából Magyarországra tartó járatának extrém szombati késéséről – ahol mintegy 200 utas várta még vasárnap délben is, hogy a szombat esti gépe felszálljon – máris újabb kétségbeesett üzenetek érkeztek az Index szerkesztőségébe. Ezúttal egy Dubajból Budapestre tartó járat bizonytalan kimenetelű indulása borzolja a Közel-Keleten ragadt utasok kedélyét. 

Valaki tudna segíteni? Három gyerekkel és egy repülőnyi utassal Dubajban ragadtunk. A Wizz Air nem hoz haza, nincs semmi járat, amivel haza tudnánk menni

– írta egy pórul járt szülő, aki vélhetően a légitársaság hétfő esti járatát várta, amelynek este 21:20-kor kellett volna felszállnia. 

Ugyanerről a járatról egy másik olvasónk azt közölte, hogy „egyszerűen törölték”, és jelenleg is Dubajban várnak arra, hogy másik járatot indítsanak. 

A Wizz Air oldala szerint a hétfő esti W6 2498 számú járat a jelenlegi állás szerint kedd este 19:20-kor startol el Dubajból, a Flightradar adatai szerint azonban csak július harmadikán, szerdán indul majd a gép Budapestre, 21:20-kor.

Egy Korfuról Budapestre tartó szintén Wizz Air-járatról is befutott szerkesztőségünkbe egy panasz, amelynek utasai hétfőn 20 óra 50 perckor szálltak volna fel, ehelyett azt a tájékoztatást kapták, hogy csak másnap hajnali 01 óra 10 perckor indul majd a gép, amely végül mégsem indult el, ezt követően pedig 2 órai indulásról tájékoztatták a terminálban ragadt utasokat, de a repülőgép ekkor sem startolt el. Olvasónk szerint semmilyen tájékoztatást nem kaptak a várakozás alatt. 

Nemrég hírt adtunk egy szintén sokak számára emlékezetes esetről is, amely azonban nem a Wizz Airt, hanem a Sun Express társaságot érintette. Várandós nők, idősek, kisbabák étlen-szomjan és érdemi tájékoztatás nélkül hiába várták a török riviérára, Antalyába induló repülőgép elstartolását, az csak 19 óra elteltével szállt fel. A mintegy 150 fős tömeg annyira dühös volt, hogy a rendőrséget is a helyszínre hívták.

Ön is érintett a késésekben és járatkimaradásokban? Írja meg történetét üzenetben. 
Küldje el nekünk!

Jár a kártalanítás az utasoknak

Ahogyan arról az Index is tájékoztatott, megtelt az európai légtér, ezért folyamatos késésekkel kell számolni, azonban fontos megjegyezni, hogy az európai jogszabályok alapján a három órát meghaladó késés, a járattörlés és a túlkönyvelés miatt visszautasított beszállítás esetén fixen meghatározott kártérítési kötelezettségük van a légitársaságoknak. Ugyanerre hívja fel a figyelmet a Fővárosi kormányhivatal is, akik azt írják: járattörlés esetén a légiutasokat megilleti a vételár visszatérítése vagy az átfoglalás. Ez abban az esetben érvényes, ha nem tudnak elutazni vagy az átfoglalás az eredeti úti céljukra a legközelebbi járatra, esetleg egy olyan későbbi járatra, amely az utasnak is megfelel. 

Járattörlés esetén, ha az utas az átfoglalást választja, a légitársaságnak a várakozási idővel észszerű arányban ételt és frissítőket kell biztosítania (ellátási kötelezettség), valamint – amennyiben egy vagy többéjszakás ott-tartózkodás szükséges – gondoskodnia kell az utas szállásáról, illetve a szállásra és onnan vissza a repülőtérre történő transzferről (segítségnyújtási kötelezettség).

Ha a járattörlést nem rendkívüli körülmény (például bizonyos technikai hiba, légitársaság alkalmazottjainak sztrájkja) okozza, az utasok a repülőút hosszától függően 250, 400 vagy 600 eurós kártalanításra is jogosultak lehetnek. 

Ha a gép indulása több mint 5 órát késik, a légitársaságnak fel kell ajánlania a repülőjegy árának visszatérítését. 

Rendkívüli körülménynek minősülnek ugyanakkor például a repülésre veszélyes időjárási körülmények, a légiforgalmi irányítási döntések, madárrajjal történő ütközés következtében előforduló járattörlések. 

Utólag is benyújthatjuk a számlát

Amennyiben az ellátási és segítségnyújtási kötelezettségnek adott esetben a légitársaság nem tud eleget tenni, a várakozás miatt felmerült minden költésről számlát kell kérniük (étkezés, frissítő vásárlása, szállás, transzfer), és a számlával igazolt – észszerű – költségeik megtérítését a légitársaságtól kell kérni.

Amennyiben az utasok a végső célállomásukat jelentős (3 órát meghaladó) késéssel érik el – és rendkívüli körülmények nem állnak fel –, szintén jogosultak lehetnek a repülőút hosszától függően 250, 400 vagy 600 eurós kompenzációra – fűzték hozzá.

Fontosnak nevezték, hogy jelentős járatkésések, illetve törlések esetén a légitársaságoknak tájékoztatniuk kell az utasokat a jogaikról: ha a légitársaság az utasok megkeresésére nem válaszol vagy elutasító választ ad, a jogaik érvényesítését a fogyasztóvédelmi hatóságtól is kérhetik.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.

március 22., 19:42

  • Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Főleg az, hogy mit esznek.

március 22., 15:52

  • Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora

Kovács Csaba lett a MOME új rektora

A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.

március 22., 15:18

  • Belföld
Érdemes lesz szombat délben az eget kémlelni, eltűnik a Nap egy darabja

Érdemes lesz szombat délben az eget kémlelni, eltűnik a Nap egy darabja

Egész Magyarország területén látható lesz az égi jelenség.

1 órája

  • Belföld
Autóba rohant egy mentő Újpesten

Autóba rohant egy mentő Újpesten

A mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.

március 22., 17:21

  • Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.

március 22., 17:27

  • Címlapon
Mindenki örül az olcsóbb élelmiszernek, de nem lehetünk elég óvatosak

Mindenki örül az olcsóbb élelmiszernek, de nem lehetünk elég óvatosak

Közös a cél, hogy a fogyasztók kevésbé érezzék magukat kiszolgáltatottnak.

10 perce

  • Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.

március 22., 18:45

  • Belföld
Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Mutatunk néhány felvételt.

március 22., 12:38

  • Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.

március 22., 07:22

  • Belföld
Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend

Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend

Egy vágányon folyamatosan fenntartják a vonatközlekedést Herceghalom és Bicske között is.

március 22., 21:06

  • Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

március 22., 07:11

  • Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Videó is készült az elfogás pillanatairól.

március 22., 13:22

  • Címlapon
Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.

3 órája

  • Címlapon
J. D. Vance Grönlandra látogatott, meglepte a mínusz 18 fokos hideg

J. D. Vance Grönlandra látogatott, meglepte a mínusz 18 fokos hideg

Az amerikai alelnök élesen kritizálta Dániát.

2 órája

  • Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.

március 22., 05:49

  • Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.

március 22., 08:44

  • Belföld
Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő egy csodafegyverre vár.

március 22., 10:56

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Címlapon
Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Mianmarban – folytatódik a túlélők utáni kutatás

Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Mianmarban – folytatódik a túlélők utáni kutatás

Több ország mentőalakulatokat és segélyszállítmányokat küldött az ázsiai országnak.

2 órája

  • Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.

március 22., 08:18

  • Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.

március 22., 11:21

  • Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.

március 22., 07:42

  • Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.

március 22., 11:53

  • Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.

március 22., 12:10

  • Belföld
Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben

Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben

A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott

március 22., 15:54

  • Belföld
Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt

Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt

A nyomozás jelenleg is folyamatban van.

március 22., 19:05

  • Belföld
Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében

Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében

Az egyik autó sofőrje a helyszínen meghalt, míg a másik vezetőt kórházba szállították.

március 22., 20:09