Százezreket érinthet ez az áremelkedés

DEBRE20170712014
2024.01.22. 07:21
Emelkedhetnek a közös költségek, de nem az a pár ezer forint a döntő, ha valaki fizetésképtelen lesz – vélekedett megkeresésünkre Molnár Sándor, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének főtitkára, akit a társasházak idei kilátásairól kérdeztünk.

Molnár Sándor lapunk kérdésére kifejtette, ami biztos, hogy emelkedik, az a banki költség: azoknak, akik csekken fizetik a közös költséget, már 1500 forint pluszköltséget is felszámolhatnak. A biztosítások díja szintén emelkedik, várhatóan 15-20 százalékkal, de akár 50 százalékos növekmény is előfordulhat.

„Ne legyünk álszerények, a közös képviselői díjazást is emelni kell az inflációval, ugyanez vonatkozik a takarítók díjköltségeire, a szerződések általában a KSH-adatokhoz történő indexálással lettek megkötve” – folytatta a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének főtitkára.

A liftszolgáltatók költségei, a karbantartás, a mentés és a hatósági ellenőrzés ára is emelkedik, jellemzően inflációkövető módon. Ahol vannak gondnokok vagy fűtők, velük is számolni kell. A karbantartási költségek jelentős hányadot tesznek ki, a szakemberek munkadíjai pedig soha nem lefelé mennek

– sorolta Molnár Sándor.

Ráadásul a közös költség jelentős százalékát célszerű lenne felújítási alapba gyűjteni, ha pedig nem emelnek a befizetendő összegen, nem tudják tartani az épületfelújítási, karbantartási ütemet.

„Nem az a pár ezer forint a döntő, ha valaki fizetésképtelen lesz”

Molnár Sándor hangsúlyozta, a karbantartások folyamatosak, szinte mindig adja magát valamilyen probléma, például csőtörés vagy lakatosmunka.

Felújítani is muszáj. Nem lehet azt mondani, hogy majd meglátjuk, ezt az épület kora és műszaki állapota határozza meg. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt rengeteg gázfelújítás volt, most időszerű lenne hozzányúlni az elektromos rendszerekhez is. Az erkélyek, teraszok, függőfolyosók felújítását sem lehet halogatni. A kiadásokat pedig hozzá kell igazítani az árakhoz

– húzta alá Molnár Sándor.

A főtitkár kitért arra is, hogy nem látják előre az energiapiaci folyamatokat, de bíznak benne, hogy nem lesz jelentős áremelkedés.

Molnár Sándor kérdésünkre elárulta: „Nem jellemző, hogy jelentős elmaradások lennének a közös költségekben. Statisztikát nem vezetünk róla, de függ attól is, hogy a társasházat képviselő személy vagy cég milyen hatékonyan intézi a behajtásokat. Ha egy 15-20 ezer forintos havi közös költség 15-20 százalékkal emelkedik, akkor nem az a pár ezer forint a döntő, ha valaki fizetésképtelen lesz. Senki nem akarja elveszíteni az ingatlanát, de ha valaki nem tud fizetni, az már alapból is bajban lehetett.”

(Borítókép: Panelházak a debreceni Cívis utcában 2017. július 12-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)