Halálos szén-monoxid-mérgezés történt az éjjel Budapesten

2023.12.30. 10:37
Idén már tizenöten haltak meg szén-monoxid-mérgezésben, a legutóbbi tragédia szombat hajnalban történt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A közlemény szerint szombat hajnali fél egykor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Budapest XIX. kerületében szén-monoxid-mérgezés történt.

Kispesten, a Wekerle telepen lévő kétszintes családi házban egy 17 éves fiatal lett rosszul a mérgező gáz miatt, az életét már nem tudták megmenteni. A házban két másik gyermek is rosszul lett, ők kórházba kerültek. A tűzoltók és a gázszolgáltató szakemberei még nyitott ablak mellett is ki tudták mutatni a mérgező gázt, amely feltehetőleg a kémény nem megfelelő huzata miatt keletkezett.

Van mód a megelőzésre

Idén már csaknem tizenöten haltak meg szén-monoxid-mérgezésben.

A szén-monoxid színtelen, szagtalan, rendkívül mérgező gáz, ami a nyílt égésterű fűtőeszközök és vízmelegítők rossz levegő-utánpótlása, tökéletlen égése esetén keletkezik. A kémény szabálytalan műszaki kialakítása, vagy elhanyagolt állapota is hozzájárulhat ahhoz, hogy szén-monoxid keletkezzen.

„A rendszeres, ingyenes kéményellenőrzés garantálhatja a biztonságot. A családi házban élők az ingyenes kéményellenőrzésre a 1818-as telefonszámon, a 9.1-es menüpontban, vagy ezen a felületen tudnak időpontot foglalni” – hangsúlyozta az OKF, hozzátéve, hogy amennyiben valahol új fűtőeszközt kötöttek be, új kéményt építettek, vagy a meglévő kéményt átalakították, ott a kémény használata előtt meg kell rendelni a kémény műszaki átvételét. Ez magánszemélyeknek és cégeknek is egyaránt kötelező.

Érdemes emellett szén-monoxid-érzékelőt tartani, mely jelez, ha veszélyes gázkoncentráció képződött, így időt és menekülési lehetőséget biztosít.