Több magyar utazik el az ünnepekre, mint tavaly
Több mint 60 ezer külföldi választotta Magyarországot ünnepi úti céljának. A legtöbben Spanyolországból, Olaszországból és az Egyesült Királyságból érkeznek, és főként Budapesten töltik majd a karácsonyt – derült ki a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményéből.
A hatvanháromezer külföldi vendégnek mintegy 70 százaléka ünnepel majd a fővárosban, a szűkebb réteg – akik leginkább a környező országokból és Németországból látogatnak hozzánk – pedig a vidéki tájakon tervezik a pihenést.
Az ünnepek alatt a leglátogatottabb turisztikai térségek között szerepel a Balaton, Bük-Sárvár és Budapest környéke, a kedvenc települések dobogósai pedig Hévíz, Bük és Sárvár lettek.
Idén már a magyarok is szívesebben utaznak
A hazai vendégek szívesebben választanak vidéki kikapcsolódási helyszíneket az ünnepekre, és a legtöbb választás a 4-5 csillagos hotelekre esik leginkább. Az NTAK legfrissebb adatai szerint idén háromból két magyar foglalás felsőkategóriás szállodákba szól, ami növekedést mutat a tavalyi arányokhoz képest.
A magyarok számára a legnépszerűbb kikapcsolódóhelynek továbbra is a fürdőhelyek számítanak, így nem meglepő, hogy az előfoglalások toplistáján olyan helyszínek szerepelnek, mint Hévíz, Hajdúszoboszló vagy Zalakaros.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Jogerős az ítélet, be kell zárni Szegeden Iványi Gábor iskoláját
Budapesten pedig még kedvező döntés született számukra.
12 perce
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
50 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
2 órája
- Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál
A rendőrség folyamatosan emeli ki a tüntetőket.
1 órája
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
- Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között
A kormányfő ismét a Kossuth rádió vendége volt.
1 órája
- Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”
Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.
3 órája
- Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban
Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.
2 órája
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
- Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
- Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38