Szijjártó Péter: A harmadik világháború kitörésének kockázata soha nem volt akkora, mint most
További Belföld cikkek
-
Törvényjavaslattal tiltaná ki a középületekről a szivárványos zászlókat Novák Előd
- Jókedvet és esernyőket bekészíteni, borongós-esős időjárással kell dacolnunk
- Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre
- Kamionról lehulló méretes jégtömbök okoztak kis híján balesetet az M7-es autópályán
- Ideiglenesen szünetel a szülészeti ellátás a kisbéri kórházban
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Hongkongi Városi Egyetemen (CityU) tartott előadásában kijelentette,
az Európai Unió ma elég rossz formában van, az elmúlt évtizedek legsúlyosabb gazdasági és biztonsági kihívásaival néz szembe,
illetve vita folyik arról is, hogy milyen irányba menjen tovább a közösség, a föderáció vagy a szuverén tagállamokon alapuló szövetség felé.
Magyarországon jobboldali, konzervatív, hazafias, kereszténydemokrata kormány van, amely erősen szembemegy a nemzetközi liberális fősodorral, ezért súlyos támadásoknak van kitéve mind politikailag, mind gazdaságilag az európai és transzatlanti politikai porondon
– fogalmazott.
Majd hozzátette, eközben a magyar kormány bír a legerősebb felhatalmazással a kontinensen az utóbbi években kétharmados többséggel megnyert választások nyomán, és ez a stabilitás hozzájárult ahhoz, hogy hazánk ellen tudott állni ezen támadásoknak.
Érintette a bonyolult geopolitikai helyzetet is, leszögezve, hogy napjainkban a legfőbb feladat az ország fizikai és gazdasági biztonságának garantálása, ami nem egyszerű a nemzetközi nyomás közepette, de eddig sikerült.
Szijjártó Péter nagy eredménynek nevezte, hogy hazánknak eddig sikerült kimaradnia a konfliktusból, a fegyverszállításokból a „háborús pszichózis” ellenére is. Szavai szerint az emberi életek mentésének kellene lennie a nemzetközi közösség fő feladatának, s így
az egyetlen morálisan elfogadható álláspont a fegyverszünet és a béketárgyalások előmozdítása.
Hangsúlyozta, hogy Magyarországon különösen súlyosan érezhetők a negatív hatások, és az esetleges eszkaláció sem több ezer kilométerre történne, hanem a közvetlen szomszédságban, ezért a kormány továbbra is kitart a békepárti politikája mellett.
„Nem túlzás azt mondani, hogy a harmadik világháború kitörésének kockázata soha nem volt akkora, mint most” – fogalmazott.
Kitért a globális következményekre, az élelmiszer- és energiaellátás kihívásaira, az egekbe szökő árakra is. „Egész Európa és bizonyos mértékben az egész világ fizeti ennek a háborúnak az árát, miközben egyikünk sem felelős azért” – mondta.
Úgy vélekedett, Ukrajna „saját magáért harcol hősiesen, nem értünk, és nem a nevünkben”, ezért Magyarország elutasítja azt a nézőpontot, amely szerint „mivel Ukrajna értünk is harcol, ezért erkölcsi kötelességünk” részt venni a konfliktusban.
Ez közelebb vinne a harmadik világháborúhoz […] Az egyetlen morálisan elfogadható megközelítés az emberéletek mentése
– szögezte le.
Majd tévesnek nevezte azt az álláspontot, miszerint még nem adottak a feltételek a békeegyezséghez. Kiemelte, hogy a béke esélye ma jobb, mint tegnap volt, és rosszabb, mint holnap lesz. „Minél tovább tart ez a háború, annál kisebb lesz az esély a fenntartható, hosszú távú megállapodásra” – tette hozzá.
Súlyos veszélynek minősítette a világ ismételt blokkosodását, amelyen szerinte mindenki csak veszít, s arra figyelmeztetett, hogy a „valódi kockázatot” épp az úgynevezett kockázatmentesítés, az európai és a kínai gazdaság szétválasztása jelentené.
„Az autóipar adja az európai gazdaság gerincoszlopát”
Megszülettek a döntések az autószektor elektromos átállásáról, több száz milliárd eurónyi beruházás indult meg, arról ugyanakkor elfeledkeztek, hogy akkumulátorokra is szükség lesz, ezeket ugyanis szinte mind Keleten gyártják.
Már csak ezért is fontos egyszerre jó kapcsolatokat fenntartani a keleti és a nyugati országokkal, amit a kölcsönös tiszteleten alapuló, minden külső beavatkozást elutasító magyar külpolitika lehetővé tett, így Magyarország fontos találkozási ponttá válhatott az autóipari vállalatok számára, ez pedig garancia a hosszú távú gazdasági növekedésre – jelentette ki.
Végül üdvözölte a 2010-ben meghirdetett keleti nyitás sikerét, s ennek kapcsán azt, hogy Magyarország lett mára a kínai beruházások első számú célpontja Közép-Európában.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Törvényjavaslattal tiltaná ki a középületekről a szivárványos zászlókat Novák Előd
A Mi Hazánk Mozgalom korábbi próbálkozása nem járt sikerrel.
20 perce
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
1 órája
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Címlapon
Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre
„Komolyan aggódom Hódmezővásárhelyért, ahol évek óta a gyűlölet uralkodik.”
1 órája
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Címlapon
Folytatódnak a törökországi tüntetések, már 1400 embert tartóztattak le
Több jogvédő csoport és az ENSZ is elítélte a rendőrök erőszakos fellépését.
57 perce
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Címlapon
Kétségbe vannak esve, a római-parti gát „befalazza” kétezer ember vagyonát a hullámtérbe
Ha jön az árvíz, se ki, se be.
tegnap, 15:07
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01
- Címlapon
Huszonkettőre emelkedett a dél-koreai erdőtűz halálos áldozatainak száma
Az oltást nehezíti az erős szél.
51 perce