18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Napok óta halott lehetett a csomagtartóban talált kétéves kisfiú

2023.04.17. 08:15
A TV2 Tények című műsorának nyilatkozott annak a gyermeknek a nagymamája, akit szombat hajnalban találtak meg egy autó csomagtartójában. Mint kiderült, a kiskorú már több napja halott lehetett, és a nevelőszülők azt állítják, hogy egy lenyelt csont okozta a halálát. Mindeközben a szakértők bántalmazásra utaló nyomokat is találtak.

Szombat hajnalban a Nyíregyházi Rendőrkapitányságnál jelentkezett egy pár azzal, hogy az autójuk csomagtartójában egy halott kisfiú van. Később kiderült, hogy az autóban egy másik, sérült gyermeket (egy egyéves kislányt) is találtak a rendőrök, valamint az is, hogy ki volt a halott gyermek édesanyja.

A Tényeknek azóta sikerült beszélnie a kisfiú nagyanyjával, aki elmondta, a nevelőszülők azt állították, hogy a kisfiú evés közben megfulladt egy lenyelt csont miatt. Mint mondta, a rendőrség vele az eddigi vizsgálati eredmények alapján azt is közölte, hogy

unokája már több napja, akár szerda óta is halott lehetett.

Mint kiderült, a gyermekeket januárban emelték ki az anyagi gondokkal küzdő családból, 17 éves édesanyjukkal és harmadik kistestvérrel együtt. A nagymama azt is elmondta, hogy amikor láthatták a gyerekeket, mindig sérüléseket találtak a kicsiken, amiből arra következtettek, hogy a nevelőszüleik verhették őket. A sebekről, horzsolásokról a nevelőszülők azt mondták, hogy azokat az autó biztonsági öve okozta.

Hozzátette, a nevelők gyakran a láthatás alól is kibújtak különböző kifogásokkal. Az édesanya legutóbb pénteken hívta a nevelőanyát, de ő akkor azt mondta, hogy kórházban van. 

A nagymama végül azt is elmondta, nem érti, hogy ha a gyermek valóban megfulladt, akkor miért nem hívták ki rögtön a mentőt. Családja szerint tehát nem baleset okozta a gyermek halálát, és az eset után az édesanyja szeretnék visszakapni gyermekeit a nevelőszülőktől.

Legalább két napig az autóban volt a holttest 

Mindeközben az is kiderült, hogy a nevelőszülők Baktalórántházáról költöztek be Nyíregyházára, két saját gyermekük is van, és a nő jelenleg is várandós. A Blikknek sikerült beszélnie a nevelőanya nagymamájával, aki azt mondta: 

Szörnyű az egész. Beszélni is alig vagyok képes. Úgy tudom, a kisfiú valamilyen húst fogyasztott, egy csontot pedig olyan szerencsétlenül nyelt le, hogy a torkán akadt szegénynek, amitől megfulladt. Az unokám ugyan próbálta kivenni, de sokkot kapott és már nem sikerült neki. A kezei között halt meg a gyerek.

Hozzátette azt is, hogy a nő ezután „annyira összeomlott és megzavarodott, hogy a holttestet betette az autójába, majd két napig kocsikázott vele Nyíregyházán. Az elhunyt gyermek a csomagtartóban feküdt, de az egyéves kislány is vele volt. Közben a férje az anyósának telefonálgatott, tud-e valamit a hollétéről. Aztán nagy nehezen sikerült utolérnie a feleségét, s akkor értesült arról, mi történt”, és ezután mentek a rendőrségre.

A Blikk azt is közölte, hogy információik szerint a szakemberek is bántalmazásra utaló jeleket találtak a gyermekek testén. A nevelőszülők környezete viszont képtelenségnek tartja, hogy az édesanya kezet emelt volna rájuk.

Tényleg fulladás okozhatta halált, de gyanúsítottként kihallgatták a nevelőanyát

Frissítés: Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére közölte, hogy az ügyben zajlik a büntetőeljárás, és a nevelőanyát már ki is hallgatták. Mint mondta: 

az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint fulladás okozta a kétéves kisfiú halálát, és a rendőrség segítségnyújtás elmulasztásának minősített bűntette miatt hallgatta ki a gyerek nevelőanyját.

A nő nem tett vallomást, és panaszt sem a gyanúsítotti kihallgatása alatt. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akár öt év börtönbüntetést is kaphat.

Az ügyész – a sajtóhírekre reagálva – azt is tisztázta, hogy az egyéves kislányon valóban sérüléseket találtak, de ez nem történt meg a halott kisfiúnál, és nem merült fel a gyanú, hogy őt bántalmazhatták volna.