Köves Slomó: Érthetetlen, mit keresett Gyöngyösi Márton a széderesten

KARL1966
2023.04.11. 12:56
Gyöngyösi Márton a pészahi széderasztalnál körülbelül olyan, mint egy pedofil díszvendég az óvodai nevelésről szóló konferencián – fogalmazott az Indexnek Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője.

„Csodálatos széderestet tartottunk, amelyen különböző nézőpontokat és tudományágakat képviselő, más-más háttérből érkező magyarokkal közösen gondolkodhattunk el a szabadság jelentésén. Boldog pészahot!” – írta David Pressman az amerikai nagykövetség oldalán, még múlt héten.

Mint ismert, a vacsorán jelen voltak még a Magyarországi Zsidó Hitközség Szövetsége (Mazsihisz) képviselői, illetve Nagy Ervin színész mellett Gyöngyösi Márton, a Jobbik–Konzervatívok elnöke, aki korábban az alábbi mondatával híresült el a parlamentben: „Itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.”

Kapcsolódó
Zsidó vacsorán vett részt Gyöngyösi Márton

Zsidó vacsorán vett részt Gyöngyösi Márton

A budapesti amerikai nagykövet hívta meg.

A vacsorára az Indexnek most reagált Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője, és keményen bírálta a Jobbik–Konzervatívok elnökének meghívását:

Gyöngyösi Márton a pészahi széderasztalnál körülbelül olyan, mint egy pedofil díszvendég az óvodai nevelésről szóló konferencián vagy a »néppártosodott Ku-Klux-Klan« vezetője a Martin Luther Day ünnepségen. Érthetetlen, odaengedése pedig tapintatlan, udvariatlan

– fogalmazott lapunknak, majd hozzátette: „Félreértés ne essék! A zsidóság hisz a megtérés, a tsuva erejében. 2012-ben azt az álláspontot képviseltem, hogy Szegedi Csanádnak, a Jobbik levitézlett, zsidó származású alelnökének meg kell adni a lehetőséget, hogy megtérjen. Ennek feltétele a közismerten rasszista pártból való kilépés, saját tévelygésének jóvátétele, értsd: közismertségének arra való felhasználása, hogy korábbi rasszista ideológiájának veszélyeire hívja fel a figyelmet. Saját személyes történetének példáján keresztül nyilvánosan lépjen fel korábbi elvei és a rasszizmus ellen.”

Kiemelte: erre az esélyt még Gyöngyösi Mártonnak is meg kell adni.

„Még akkor is, ha az Országgyűlés elmúlt évtizedeinek legantiszemitább felszólalásában a zsidó származású magyarokkal kapcsolatos nemzetbiztonsági kockázatról értekezett. Ennek dacára, ha Gyöngyösi Márton kilépne a rasszizmust hirdető Jobbikból, mindannyiunkkal megosztaná, hogyan is volt lehetséges, hogy egy antiszemita pártnak volt éveken keresztül élvonalbeli politikusa és szószólója, és azután hogyan jutott a felismerésre, hogy tévedett, nos, ez esetben neki is kellene esélyt adnunk a jóvátételre. Sőt, ha találunk rá valamilyen legitim okot, akár még egy széderestére is oda lehetne engedni. Persze ez esetben is nehezen lenne érthető, hogy milyen megfontolásból éppen ő az egyetlen meghívott politikus egy ilyen eseményen” – mondta lapunknak.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője hozzátette: 

De Gyöngyösi Márton esetében nem erről van szó. Egy olyan pártnak az elnöke, amely hosszú éveken át szimbóluma volt a legújabb kori magyar rasszizmusnak, és maga ennek a pártnak a színeiben hozta vissza a Tisztelt Házba a nyílt antiszemita retorikát. Egy olyan pártnak a vezetője, amely az úgynevezett »néppártosodás« után is egy »tetűcsúszdásozó« és »judapestező« jelöltet indított az országgyűlési választáson, és mindeközben olyan elnöktársa volt, aki a »néppártosodás« közepette a menyegzőjén egy erősen »heil hitlerezésnek« látszó gesztussal ünnepelt.

Köves Slomó kifejtette, a zsidó hagyomány szerint a megtérés három lépésből áll. A megbánás, a megvallás és az elhatározás (a változásra). „Bölcseink azt tanítják, hogy ha háromból egy is hiányzik, akkor az olyan, mintha a tisztátalan ember alámerülne a tisztaságot hozó rituális fürdőben, miközben csúszómászót szorongat a kezében.”

Így szerinte erősen kétséges, hogy Gyöngyösi Márton a fenti három lépés közül akár csak egyet is őszintén megtett, az a bizonyos csúszómászó viszont nagyon erősen hozzá van tapadva.

„Így pedig, Gyöngyösi Márton hírhedt beszédét felidézve, az ember akár azt is gondolhatja, hogy Gyöngyösi két pászkafalat között a nemzetbiztonsági kockázatok iránt kutatva pásztázta az asztal körül ülőket. Jaj, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak, akik sötétséget világossággá tesznek, és világosságot sötétséggé, akik keserűt édessé tesznek, és édest keserűvé – tanította Ézsaiás 2700 évvel ezelőtt (Ézsaiás 5:20.)” – ismertette Köves Slomó az Indexnek.

Gyöngyösi Márton korábban az ATV Egyenes Beszéd című műsorában úgy fogalmazott, hogy a világ változásokból áll, és a pozitív változást mindenkinek el kell ismernie.

(Borítókép: Karip Tímea / Index)