Zsidó vacsorán vett részt Gyöngyösi Márton
További Belföld cikkek
- Ungár Pétrer szerint titokzatos dolgot rendelhetett Karácsony Gergely
- Verőcei hajótragédia: a baleset előtt fél órával kérték meg az egyik áldozat kezét
- A nőverésbe belebukott fideszes független polgármesterként térne vissza a politikába
- Tömegbaleset történt az M7-es autópályán, több kilométeres a kocsisor
- Hajdú Péter nyílt levélben osztotta ki Magyar Pétert
Az amerikai nagykövet is megosztott fotókat a nagykövetség Facebook-oldalán, ahol más híres magyar személyek is láthatók.
Csodálatos széderestet tartottunk, amelyen különböző nézőpontokat és tudományágakat képviselő, más-más háttérből érkező magyarokkal közösen gondolkodhattunk el a szabadság jelentésén. Boldog peszahot!
– fogalmazott David Pressman nagykövet.
Gyöngyösi Márton az estével kapcsolatban azt mondta, örömmel fogadta el a meghívást, ugyanis
nincs annál meghatóbb és meghittebb élmény egy konzervatív európai számára, mint amikor a zsidó-keresztény kultúrkör valamely vallási közösségének tagjai együtt élik meg élő kapcsolatukat Istennel, vallják meg hitüket Istenük és közösségük előtt. Örülök, hogy részt vehettem a vacsorán, a közös ünnepen és a szabadságról ott kialakult és folytatott eszmecserén
– írta bejegyzésében.
Korábban nem biztos, hogy elfogadta volna a meghívást
Még 2012-ben Gyöngyösi Márton azért szólalt fel az Országgyűlésben, mert szerette volna, ha készül egy lista azokról a zsidókról, akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Magyarországon.
A gázai konfliktus kapcsán itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak
– fogalmazott.
Majd később Vona Gáborra hárította a felelősséget szavaival kapcsolatban, mert állítása szerint ő csak felelőtlenül elvállalt egy feladatot.
Gyöngyösi Márton egyébként nemrég az Indexnek adott interjújában azt mondta, nem tudja, indul-e majd a 2024-es EP-választáson, de oroszlánként fog küzdeni az európai parlamenti pozíciókért.