Felháborodtak a magyar vásárlók a Penny húzásán

B RKL20210308004
2023.03.22. 13:06
Szombathelyen az üzletlánc bevezette a maximum egyórás ingyenes parkolást az üzlet parkolójában. A második órába lépve 2500 forintot, míg a harmadikba 5000 forintot kell fizetniük a vásárlóknak.

A Penny Szombathelyen ezentúl egyórás ingyenes parkolóhasználat után már díjat számol fel, nem is keveset. Korábban egy Lidl is csinált már hasonlót, aminek az érdekessége, hogy ugyancsak Szombathelyen.

Nem tervezik országosan elterjeszteni a fizetős parkolókat, a Penny azt mondta, „jelen helyzetben és ezután is a vásárlói igényeit tartja elsődlegesen szem előtt”, így kivizsgálják az ügyet.

Minden olyan bejelentést, panaszt is kivizsgál az üzletlánc, amely a vásárlók parkolási lehetőségeit veszélyezteti, válaszolta a Penny a Világgazdaság megkeresésére. 

Azonban ha indokolttá válhat, úgy fontolóra veszik a bevezetés lehetőségét az üzleteknél, de ezek egyedi döntések alapján születnek meg.

Jelenleg nem tervezzük, hogy bármelyik másik, környékbeli üzletünk parkolójánál bevezetjük az időkorlátos parkolási rendszert

–  közölte a cég.

Folyamatos a rivalizálás a boltok között

Februárban folyamatosan licitáltak egymásra a legnagyobb élelmiszerláncok, hogy melyikük tudja legnagyobb mértékben csökkenteni a legnépszerűbb vajak árát. Ezt a háborút az Aldi robbantotta ki, a Lidl követte, majd végül az Auchan is beszállt.

Ezt követően március elején a sajt árának csökkentésével is próbáltak a boltok egymásra licitálni. A sort akkor is az Aldi kezdte, majd reagált a CBA és végül a Lidl. 

Ezen a hétvégén, március 18-án és 19-én pedig 33 százalékkal olcsóbban lehetett megvenni a Lidl üzleteiben a bécsi roppanós virsliket. Ebben a kérdésben a Tesco és a Spar másként vélekedik, szerintük nem csak egy-egy termék árának csökkentésére van szükség, mivel a vásárlók elvárják, hogy tartósan alacsonyak legyenek az árak, így mindkét üzlet folyamatos árcsökkentésekkel próbál a vásárlók kedvében járni. Az Auchan pedig közölte, hogy ezen a hétvégén náluk is 33 százalékkal olcsóbb a saját márkás bécsi virsli.

Reagált a Penny

A PENNY kiemelt figyelmet fordít vásárlói kényelmére, és ebbe beletartozik a boltok parkolóinak gépjárművel történő könnyű megközelíthetősége, elérhetősége is. Az utóbbi időben több vásárlói jelzés is érkezett arra vonatkozóan, hogy egyes üzleteinknél a parkolóban hagyott, nem vásárlási céllal érkező gépjárművek ellehetetlenítik a PENNY vásárlói számára a parkolást

– reagált a Penny. 

Ennek megszüntetése érdekében szakemberekkel egyeztetve jutottak arra a döntésre, hogy az érintett üzleteink parkolóiban bevezetik az egy órás időtartam feletti fizetős parkolást, azonban fontos, hogy a PENNY vásárlói számára – a vásárlást igazoló blokk felmutatásával – az egy órás limitet meghaladó időtartam esetén is díjtalan a várakozás.

„A díjfizetős parkolókban egyébként több helyen is – így például a parkoló és az üzlet bejáratánál – kihelyezzük az erre vonatkozó információs táblákat. Azoknál a boltoknál, ahol továbbra sem díjfizetős a parkolás, kihelyeztük a magánterületre vonatkozó autó-elvonatás táblát, amelyre azért van szükség, hogy elejét vegyük az otthagyott roncsautók elszaporodásának, hiszen ezek a járművek is foglalják a helyeket a PENNY vásárlóinak járművei elől. A PENNY, ahogyan eddig is, jelen helyzetben és ezután is a vásárlói igényeit tartja elsőlegesen szem előtt. Ennek érdekében minden olyan bejelentést, panaszt is kivizsgál, ami a vásárlók parkolási lehetőségeit veszélyezteti. Amennyiben egy adott üzletnél indokolttá válik az ingyenes parkolás időbeni szabályozása, abban az esetben a vállalat fontolóra veszi a korlátozás lehetőségeit. Jelenleg azonban nem tervezzük, hogy bármelyik másik, környékbeli üzletünk parkolójánál bevezetjük az időkorlátos parkolási rendszert” – közölte az üzletlánc

(Borítókép: Róka László / MTI)