Karácsony Gergely bejelentette, újraindul-e a főpolgármesteri székért

2023.03.22. 17:26
A Hír TV kamerája előtt jelentette be Karácsony Gergely, hogy 2024-ben újraindul a főpolgármesteri székért.

Karácsony Gergely a rövid interjúban kifejtette, hogy a felmérések szerint ő a legnépszerűbb ellenzéki politikus Budapesten. Arról is beszélt, hogy a többi fővárosi ellenzéki indulóról egyeztetne. „Ne egy politikai alku legyen a jelöltek kiválasztása” – jegyezte meg.

Az újbóli előválasztásra vonatkozó kérdésre a következő választ adta a Párbeszéd korábbi társelnöke:

„A legfontosabb, hogy a legjobb jelöltet találják meg, az másodlagos kérdés, hogy ezt milyen formában teszik majd.”

Nem lesz előválasztás?

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője március elején azt mondta, jelenlegi tudomásuk szerint nem lesz elővoksolás a 2024-es főpolgármester-választás előtt.

Szerinte a DK megkerülhetetlen erő lesz, Gyurcsány Ferencék sok mindenbe beleszólhatnak az ellenzéki oldalon. Dobrev Klára indulása sem zárható ki, de vélhetően nem ez a fő motivációja, ő már a 2026-os országgyűlési választásokra készülhet – mondta a szakértő.

A Nézőpont Intézet vezetője ezután arról beszélt, hogy szerinte az ellenzék identitászavarral küzd, miután nagy pofont kapott 2022-ben. Megjegyezte, hogy a Demokratikus Koalíció növekszik, és most az egyetlen cselekvő erőnek tűnik a baloldalon.

Mráz Ágoston Sámuel szerint egyébként nem Karácsony Gergely, hanem Donáth Anna a legnépszerűbb ellenzéki politikus, ugyanis a friss felmérésekből ők erre következtettek.