Kivonultak a rendőrök a 15 éves fiúval viszonyt folytató pedagógiai asszisztenshez

DSC1051
2023.02.17. 11:12

B. Zsolt – akit azóta kirúgtak abból az óbudai iskolából, ahol dolgozott – azt állította egy videóban, hogy viszonya van egy 15 éves fiúval. Az eset nagy visszhangot váltott ki, és felvetődött, hogy változtatni kell a törvényeken, és hogy meg kellene emelni a beleegyezési korhatárt 16 évre.

Most a Magyar Nemzet értesült arról, hogy 

a rendőrség péntek reggel házkutatást tartott a férfinál, és több adathordozót (telefont, számítógépet) is lefoglaltak. 

Mint írták, az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) indított nyomozást, miután Tényi István korábbi fideszes politikus feljelentést tett szexuális visszaélés, valamint kiskorú veszélyeztetési bűntett gyanúja miatt. Tényi indoklásában kitért arra is, hogy a diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens 2018-ban, a Budapest Pride egyik rendezvényén is beszélt arról, hogy milyen szexuális nevelést biztosított a rábízott gyermekeknek egy médiatáborban,

és azon a beszélgetésen szintén utalt arra, hogy szexuális viszonya lehetett kiskorúakkal. 

A férfi a közösségi médiába feltöltött videóban azt is állította, hogy hiába próbálja bárki is feljelenteni, mert ismert szervezetek (TASZ, Helsinki Bizottság PDSZ) védik és nyújtanak neki jogi segítséget. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nemrég azonban elhatárolódott tőle, és közölték: még azt is fontolgatják, hogy beperelik.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)