18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Hősi halottá nyilvánítják az Újbudán halálra késelt rendőrt

D MTZ20230113005
2023.01.13. 10:57
Gál Kristóf rendőr alezredes, az ORFK szóvivője péntek délelőtt bejelentette, hogy hősi halottnak fogják nyilvánítani Baumann Péter főtörzsőrmestert, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottját, aki Újbudán, szolgálatteljesítés közben halt meg.

Baumann Pétert január 12-én éjszaka intézkedés közben késsel sebezte halálra egy őrjöngő férfi Budapest XI. kerületében. A rendőrség fekete zászlókkal, illetve a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tiszteleg a főtörzsőrmester helytállása előtt.

Korábban az Index is megírta, hogy 2023. január 12-én 22 óra 11 perckor arról értesítették a rendőrséget, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akart jutni oda.

A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte, és így sikerült elfogni a késelőt. Baumann Péter a kórházba szállítását követően belehalt súlyos sérüléseibe.

Civil életet menthettek az intézkedő rendőrök

Gál Kristóf tájékoztatása szerint a tettes ellen több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és emberölési kísérlet miatt indult eljárás. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy nem terrorcselekmény történt,

EZÉRT NEM IS TERRORCSELEKMÉNYKÉNT VIZSGÁLJÁK AZ ÜGYET, UGYANAKKOR KIEMELTEN KEZELIK.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a helyszínre kiérkező rendőrök szakszerűen és jogszerűen jártak el, az arányosság elveinek is megfeleltek. Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője hősöknek nevezte a rendőröket, akik szerinte akár civil életet is menthettek a közbelépésükkel. A késelés helyszínére Pintér Sándor belügyminiszter is ellátogatott.

A rendőrség tájékoztatása szerint Baumann Péter kilenc és fél éve szerelt fel, 2021-es teljesítményét kiválóra értékelték. A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves.

Megható gesztussal búcsúznak bajtársuktól a rendőrök

Pénteken 13 órakor a Budapesti Rendőrfőkapitányság összes objektumában megszólaltak a szirénák, a budapesti rendőrök így búcsúztak el Baumann Pétertől.

A hősi halált halt rendőrről bajtársai és parancsnokai a XI. Kerületi Rendőrkapitányságon ma 17 órakor gyertyagyújtással emlékeznek meg – tájékoztatott a BRFK.

(Borítókép: Mécsesek égnek Baumann Péter főtörzsőrmester emlékére a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztató helyszínén 2023. január 13-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)