Fenyőfákat gyújtott fel egy férfi Pestszentlőrincen, a polgárőrök csípték nyakon
Budapest XVIII. kerületében, Pestszentlőrincen a szenteste járőröző polgárőrök vették észre, hogy a Waberer’s logisztikai cég telephelye előtt tárolt több tucat fenyőfa lángokba borult.
Közelebb érve láttuk, hogy egy ember is van a fák között, és az oltás helyett inkább a tűz táplálásán serénykedik
– jelentették be a helyi polgárőrök a Facebook-oldalukon.
Mint írták, azonnal akcióba lendültek, először poroltót kerítve próbálták eloltani a tüzet és megakadályozni annak további terjedését. Ketten a gyújtogató után eredtek, akit átadtak a rendőröknek.
A bejegyzésükben közöltek szerint nagyjából 330 ezer forintos rongálási kár keletkezett, de szerencsére a cég helyszínen parkoló kamionjait nem érte el a tűz, amit viszonylag hamar sikerült eloltani a helyszínre érkező tűzoltók közreműködésével.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
2 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
3 órája
- Belföld
Eljárás indult az Orbán Viktor rádióinterjúját megzavaró tiltakozók ellen
Tompos Márton, a Momentum elnöke további tüntetéseket tervez.
13 perce
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
2 órája
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
8 órája
- Címlapon
Megszólalt a Külügy, nincs magyar érintettje a thaiföldi földrengésnek
A bangkoki magyar nagykövetség továbbra is folyamatosan elérhető.
21 perce
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
7 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
4 órája
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
7 órája
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
8 órája
- Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt
A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.
5 órája
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
6 órája
- Címlapon
Kiderült Donald Trump legfrissebb ajánlata, Washington átvenné az irányítást Ukrajnában
10 órája
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
9 órája
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”
Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!
2 órája
- Címlapon
Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen
Az ügy Vadai Ágnes feljelentése nyomán került a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához.
3 órája
- Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.
március 21., 16:20
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Címlapon
Háború a deep state ellen: valódi összeesküvés vagy téveszme Trump mélyállam teóriája?
A demokratikus ellensúlyokat szándékosan egy titkos, sötét összeesküvésként láttatják.
20 perce