A tanárokat kirúgtak, diákjaik virrasztanak

D1I7964
2022.11.30. 19:15 Módosítva: 2022.11.30. 21:02
Szerda este a Belügyminisztériumnál tartottak demonstrációt amiatt, hogy délelőtt nyolc budapesti tanárt menesztettek a pedagógusok polgári engedetlenségi akciójában való részvételük miatt. A tüntetést élőben közvetítették, és a demonstráción több, az elkövetkező napokban esedékes új megmozdulást is bejelentettek.

Délelőtt az derült ki, hogy a munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók – a Belügyminisztérium elvi álláspontját követve – rendkívüli felmentéssel három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának december 1-jei hatállyal megszüntetik a közalkalmazotti jogviszonyát. A Belügyminisztérium hivatalos indoklása itt olvasható.

A fejleményekre reagálva még szerdán, 18.30-as kezdéssel demonstrációt jelentett be az Egységes Diákfront. A tüntetés előtt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az Indexhez is eljuttatott közleményben jelezte, hogy tiltakoznak a lépés ellen.

Azt írták: felháborítónak tartják, hogy „a kormánynak csak a megtorlás, a megfélemlítés, a feszültség további gerjesztése, a tiltakozásukat polgári engedetlenséggel kifejező pedagógusok munkaviszonyának megszüntetése az egyetlen válasza az oktatás súlyos válságára az érdemi párbeszéd és döntések helyett”.

A PSZ is kitart álláspontja mellett: a kirúgás aránytalan büntetés azokkal a pedagógusokkal szemben, akik éppen diákjaik jövője érdekében tiltakoznak. Ha a kormány nem korlátozta volna a sztrájkjogot, illetve azt visszaállította volna a tiltakozó tömegek követelésére, a polgári engedetlenségre, így annak szankciójára sem került volna sor

– írták. 

Így kezdődött a tüntetés

Az esti demonstrációt – amelyen a becslések szerint körülbelül pár száz, többségében fiatal demonstráló jelent meg – a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) élőben közvetítette a Facebookon.

Ne rúgjátok ki a tanárainkat!

– Ezt skandálta a tömeg a rendezvény kezdetén, miközben Pintér Sándor belügyminisztert is felszólították, hogy jöjjön le, és álljon ki eléjük. 

A rendezvényen ezután felszólalt a két hónapja, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott Törley Katalin, aki azt mondta: most sokkal dühösebb, mint a saját kirúgásakor volt. Felolvasta a Belügyminisztérium délelőtt kiadott közleményét, amelyet a tömeg kipfujolt, hazugnak nevezett.

A menesztett tanár felháborítónak nevezte, hogy a Belügyminisztérium azelőtt adta ki a fenti közleményt, hogy ezt egyáltalán közölték volt az említett nyolc tanárral. Ezután felsorolta, hogy személyesen kiket menesztettek a szerdai döntéssel: hat tanárt a Karinthy Frigyes Gimnáziumból, egyet-egyet pedig az Eötvös József Gimnáziumból és a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból rúgták ki.

Bosszú

Törley Katalin arra is kitért, hogy ezt a döntést aközben hozták meg, hogy az üzemanyag fogyóban van a benzinkutakon, rossz állapotban van a magyar gazdaság, és – mint szerdán kiderült – a jogállamisági kérdések miatt az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarországnak járó uniós forrásokat.

Az a kormány, amely 12 éven át nem volt képes semmit kezdeni az oktatási rendszerrel [...] az a kormány most tényleg elkezd bosszút állni a tanárokon?!

– tette fel a kérdést, majd azzal folytatta, hogy nemcsak a tanárokon, hanem közvetve egymillió gyermeken és másfél millió szülőn állnak bosszút az ilyen lépésekkel. 

Törley Katalin azzal folytatta, hogy az oktatásért felelős politikusoknak – Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak és Pintér Sándor belügyminiszternek – le kellene mondania, bár ez nem fog megtörténni. Hozzátette azt is, hogy az utóbbi hónapok megmozdulásai ellenére Orbán Viktor is „néma maradt”, a probléma orvoslása helyett „bosszúálló döntéseket hozott”, ezért „alkalmatlan az ország vezetésére”. 

Radikálisabb lépések, ultimátum 

Ha a most eltávolított 8 tanárt szombatig nem helyezik vissza a pozícióikba, akkor azt hiszem, hogy nekünk kell egyre radikálisabb lépésekhez fordulnunk

– mondta Törley Katalin, aki ezután egy ultimátumot is intézett a kormányhoz.

Ehhez a szülők, diákok, tanárok segítségét kérte, és arra szólította fel őket, hogy minden eszközökkel blokkolják az oktatást, folytassanak általános sztrájkot. Hozzátette azt is, hogy a történtek miatt tiltakozva sok tanár nem fogja felvenni a munkát csütörtökön a fővárosi és vidéki gimnáziumokban. 

„Mutassuk már meg ennek a hatalomnak, hogy nem félünk!” – zárta beszédét Törley Katalin, majd a Nincs hatalmad felettem című dalt  – amely még a 2018-as kockás inges tanárdemonstrációkon vált ismertté –, valamint a Kossuth Lajos azt üzentét énekelte zárásképp a színpadon. 

Ezt követően több fiatal demonstráló foglalta el a színpadot, és az ő vezényletükre több ritmust is skandálni kezdett a tömeg, mint például:

Általános sztrájk!

Rendőrállam, nem jogállam!

Nincs tanár, nincs jövő!

Elegünk van!

Nincs pénz, nincs tanítás!

El a kezekkel a tanárainktól!

Megszólalt az egyik kirúgott tanár 

Időközben az ATV Híradónak Csorvásiné Ősi Judit, a Karinthy Gimnázium kirúgott francia szakos tanára azt mondta az említett munkabeszüntetésekről, hogy 10 tanár biztosan nem fogja felvenni holnap a munkát, de a létszám folyamatosan nő.

Hozzátette: bízik abban, hogy a Tanárok a Tanárokért aláírásgyűjtés résztvevői betartják a korábbi vállalásukat, amelyben arra tettek ígéretet: ha egyetlen tanárt is kirúgnak polgári engedetlenség miatt, akkor mindannyian beszüntetik másnap a munkát.

A sajtótól értesültek a kirúgásról

Mindeközben a tüntetésen Berta Beáta, a Karinthy Frigyes Gimnázium tanára is felszólalt, és arról számolt be, hogy ő maga akkor értesült hat kollégája kirúgásáról, amikor az egyik hírportál újságírója felhívta szerda dél körül, és megkérdezte, hogy látta-e a Belügyminisztérium közleményét. Elmondása szerint az érintettek csak ezután vehették át a menesztésükről szóló levelet. 

Valódi sztrájk, több százan szüntethetik be a munkát 

Berta Beáta hozzátette azt is:

csütörtöktől kezdve országszerte, a vállalásuknak megfelelően több száz tanár szüntetheti be a munkát, méghozzá határozatlan ideig. 

Egy másik felszólaló utána úgy fogalmazott: „Tényleg föl kell készülni, nem biztos, hogy ez rövid lesz, de [...] mutassuk meg, milyen a valódi sztrájk, mutassuk meg, milyen az, amikor bezárjuk az iskolákat”. Ezután a demonstrálók elénekelték A Pál utcai fiúk színdarabból ismert Mi vagyunk a Grund! című dalt, amely már a korábbi megmozdulásokon is előkerült. 

Az egyik kirúgott tanár is beszélt

A demonstráción felszólalt az egyik most kirúgott karinthys tanár, Rábai János is, aki azt mondta: a döntés miatt nem fejezheti be a végzős diákjaival a tanévet, de ő mégis így fog tenni. Hozzátette: látta, hogy a menesztése mekkora fájdalmat okozott a diákjainak, és ezt nem fogja annyiban hagyni.  

Szombaton jöhet a folytatás egy másik demonstráción...

Mindeközben egy, a Tanítanék Mozgalom által kiküldött közleményből az is kiderült, hogy december 3-án, szombat délután öt órára a Klebelsberg Központ budapesti épülete elé hirdetnek egy másik demonstrációt.

A mozgalom közleményében azt írták: Pintér Sándor „ámokfutását” nem lehet tovább tűrni, de felelősségre kell vonni azokat a tankerületi vezetőket is, „akik mindeddig tétlenül nézték mindez”.

...december 8-án ülősztrájk, december 9-én pedig az MTVA előtt tiltakoznak

Ezután jelentette be a tüntetés egyik felszólalója, az Egységes Diákfront aktivistája, hogy december 8-ára ülősztrájkot hirdetnek. 

És még ennyi sem elég, itt sem hagyjuk abba!

– mondta, majd azzal folytatta, hogy a következő napon, december 9-én a köztévé előtt fogják követelni azt, hogy bemondhassák, milyen helyzetben van most az oktatás Magyarországon. 

Felváltott virrasztás a Belügyminisztériumnál 

Ezután – már este 20 órakor – bejelentették, hogy a tüntetés most véget ér. A tüntetés legvégén arra hívták fel a figyelmet, hogy a fenti bejelentett demonstrációk mellett még lesz egy határozatlan idejű, felváltott virrasztás is a Belügyminisztériumnál a diákok szervezésében, amely aznap este, 21 órakor meg is kezdődik. 

(Borítókép: Németh Kata / Index)