Újabb verekedő FTC-drukkereket fogtak el

2022.11.17. 09:54
A ferencvárosi rendőrök újabb két feltételezett elkövetőt azonosítottak és hallgattak ki az október közepén Budapesten rendezett Európa-liga-labdarúgó-mérkőzés előtt történt garázdaságok miatt, így a gyanúsítottak száma négyre nőtt.

A Groupama Arénában október 13-án a Ferencváros körülbelül húszezer néző előtt 2–1-re legyőzte a Crvena zvezdát, amellyel akkor hajszálnyira került a kupatavasztól Sztanyiszlav Csercseszov együttese. A csapat végül csoportelsőként jutott tovább, így rögtön a legjobb 16 között folytatja tavasszal.

A mérkőzés előtt egy társaság tagjai egy, a stadionnál megálló taxiból külföldi szurkolókat próbáltak kirángatni. A tettesek elmenekültek, amikor a rendőrök egy percen belül megérkeztek és közbeléptek.

Nem sokkal később az Üllői út és a Könyves Kálmán körút kereszteződésénél többen megütöttek és megrúgtak egy férfit; a támadók szintén elfutottak a másodpercek alatt odaérő rendőrök láttán – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A többi verekedő után még folyik a nyomozás

Korábban közölték azt is, hogy a IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt folytatott eljárásban korábban mindkét társaságból egy-egy feltételezett elkövetőt azonosítottak és kihallgattak

A gyanúsítottak köre most újabb két férfival bővült. A ferencvárosi rendőrök egy 29 éves és egy 27 éves férfit hallgattak ki csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt. Az eléjük tárt bizonyítékok hatására mindkét gyanúsított beismerő vallomást tett. A többi verekedő után tovább folyik a nyomozás – áll a közleményben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.

március 18., 13:47

  • Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.

március 18., 14:14

  • Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.

március 18., 13:02

  • Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

tegnap, 21:59

  • Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.

március 18., 12:55

  • Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.

március 18., 13:20

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

tegnap, 19:48

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

tegnap, 15:35

  • Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.

március 18., 14:23

  • Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

A temetés a média kizárásával zajlik majd.

március 18., 15:29

  • Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.

március 18., 11:39

  • Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek

Több új dandártábornokot is kineveztek

A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.

március 18., 06:43

  • Címlapon
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.

tegnap, 21:06

  • Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.

március 18., 07:26

  • Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt

Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt

A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.

március 18., 09:20

  • Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.

tegnap, 19:35

  • Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.

március 18., 07:33

  • Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.

március 18., 07:35

  • Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés

Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés

A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.

március 18., 09:08

  • Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.

március 18., 08:46

  • Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.

tegnap, 14:45

  • Címlapon
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól

Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól

Váratlan videók jelentek meg.

tegnap, 17:28

  • Belföld
444: olyan férfi kapott állami kitüntetést, aki ellen nyomoz a rendőrség

444: olyan férfi kapott állami kitüntetést, aki ellen nyomoz a rendőrség

A férfi volt munkahelye szerint lezárult a nyomozás.

március 18., 10:08