Gulyás Gergely: Lemondott Palkovics László, új minisztérium jön létre

PAP 0937
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy Palkovics László lemondása után új minisztérium alakul.

Gulyás Gergely hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy strukturális változtatást hajtanak végre a kormányban, önálló energetikai minisztérium alakul, feladata az energiapolitika egységes irányítása lesz, ezért az Energiahivatal hatásköreinek többségét az új tárca veszi át. A minisztériumot Lantos Csaba fogja vezetni, aki december elsejétől vállalja a feladatot.

Palkovics László lemondását elfogadta Orbán Viktor, a távozó tárcavezető azzal indokolt, hogy egységes portfólióként tekint a tárcára, az önálló minisztérium megalakulását követően nem vállalja a Technológiai és Ipari Minisztérium vezetését.

A miniszter megköszönte Palkovics László munkáját, és elmondta: reményeik szerint a felsőoktatásban, a járműipari innovációban és a védelemiparban fog fontos szerepet játszani és feladatokat ellátni.

Az eddigi minisztérium megszűnik, feladatait szétosztják több miniszter között. Az ipari terület Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterhez, a közlekedés Lázár János építési és beruházási tárcájához, a felnőttképzés, illetve azok a gazdasági társaságok, amelyek innovációval foglalkoznak, Csák János kulturális és innovációs miniszterhez kerültek. A paksi beruházás az uniós szabályok miatt nem kerülhet a tárcához.

Gulyás Gergely újságírói kérdésre azt is elárulta, hogy Palkovics László nem marad a kormány tagja. Orbán Viktor egyébként próbálta meggyőzni a maradásról, ebben az esetben az energetikai tárca mellett a TIM is egyben maradhatott volna.

Szintén újságírói kérdésre a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: Lantos Csaba mellett az szól, hogy kiváló menedzserképességekkel rendelkező közgazdász, aki komoly elismertségre tett szert. Lantos Csaba parlamenti meghallgatására december elseje előtt kerülhet sor, mert ez a feltétele annak, hogy a köztársasági elnök kinevezze. A miniszterhelyettesen és a közigazgatási államtitkáron kívül még két államtitkára (az egyik a környezetvédelemért lesz felelős) lesz az új minisztériumnak.

Szerdán számoltunk be a lemondásról

A lapunkhoz eljutott információk alapján szerdán arról számoltunk be, hogy lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter. Értesüléseink szerint a tárcavezető távozásának hátterében az áll, hogy a kormányfő megváltoztatná a minisztériumi struktúrát, az energetika kikerülne a Technológiai és Ipari Minisztérium hatásköréből. 

A Miniszterelnökség akkor úgy kommentálta a hírt, hogy „a kormány tagjairól a miniszterelnök dönt, amennyiben a kormány szerkezetében változás történik, arról a nyilvánosságot tájékoztatni fogjuk”.

(Borítókép: Gulyás Gergely 2022. november 14-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)