Napi két pánikrohama volt, de már tudja, hogyan uralja

„Felfutott a tarkómon egy furcsa érzés. Borzalmas szorongás lett úrrá rajtam, görcsbe rándult a gyomrom, remegtem, felment a vérnyomásom, megmagyarázhatatlan gyengeséget és halálfélelmet éreztem, anyukám szerint a tekintetem is azt sugallta, hogy rettegek” – így írja le lapunknak élete első pánikrohamát Judit (kérésére a továbbiakban Juju), a sorozat legújabb részének főszereplője.

A konkrét eset 2019 tavaszán történt, közvetlenül azután, hogy a kulturális területen dolgozó nő sok év után felmondott korábbi munkahelyén, és megtartották a búcsúbuliját, de ebben az időszakban több baráti árulás és nevelőapja súlyos balesete is megviselte.

Másnap minden előjel nélkül, a semmiből tört rá a fenti érzés, ami körülbelül húsz percig tartott.

Az a húsz perc annyira igénybe vette a szervezetem, hogy utána úgy éreztem magam, mintha lefutottam volna a maratont

– idézi fel Juju, aki a legtöbb pánikbeteghez hasonlóan az első rohamok jelentkezésekor kapásból arra gondolt, hogy szívinfarktusa, agyvérzése van. Hipochondriája, túlzott egészségféltése csak olaj volt a tűzre.

Vérnyomását egymás után hatszor megmérte, ám ettől a rágörcsöléstől az értékei csak még inkább felmentek, ami további pánikhoz, halálfélelemhez vezetett.

Volt példa olyan súlyos állapotra is, hogy az ügyeletes orvost kellett riasztani hozzá, a szakemberek azonban minden alkalommal megállapították: pszichoszomatikus tünetekről van szó, a valós fizikai probléma lehetőségét egyértelműen kizárták.

Megesett, hogy a roham egy fesztiválon tört rá, ekkor maga kért segítséget az egyik mentőállomásnál. Ott is azt az információt kapta, hogy bár felment a vérnyomása, azt leszámítva minden rendben.

Nagyon nehéz azt hallani, hogy minden rendben, miközben konkrétan azt érzed, mindjárt meghalsz

– jelenti ki a harmincas éveiben járó nő, aki a pánikroham okozta tünetek kezelésére rendszeresen kapott valamilyen eseti nyugtatót, vérnyomáscsökkentőt, amit minden alkalommal el is fogadott.

Miután a rohamok egyre gyakrabban és a legkülönfélébb helyzetekben jelentkeztek,

úgy gondolta, hogy a felszíni tünetek kezelésén túl a betegséget kiváltó okokat is ki kell derítenie, ezért segítséget kért.

Bár már a pánikbetegség előtt is évekig járt pszichológushoz, a szakember pszichiáter bevonását javasolta.

„A gyógyszeres kezeléstől sokan elzárkóznak – elsősorban a társadalmi megbélyegzés miatt –, de én szerencsére hamar megértettem, hogy van olyan helyzet, amikor igenis szükséges. Ez nem gyengeség. Arról van szó, hogy addig, amíg az érintett a terápia segítségével felfejti a pánikrohamok valódi okait, addig képes nyugalmi állapotban lenni. A gyógyszer tehát nem hosszú távú, hanem rövid távú megoldás” – emeli ki, legfőképpen amiatt, mert az évek során számos egyéb rossz beidegződéssel, tévhittel találkozott.

Példaként említi, hogy amikor nyíltan beszélt a pánikbetegségéről, akkor beszélgetőtársai gyakran azt mondták: ehhez hasonlót már ők is átéltek, „nekik is volt már pánikrohamuk”.

Juju szerint mindez azzal magyarázható, hogy egy-egy pánikroham bárkinél jelentkezhet valamilyen stresszes, nem várt helyzetben, de ez még nem feltétlenül pánikbetegség.

„A pánikbetegség lényege, hogy a rohamok újra és újra jönnek, nem csak egyszeri alkalomról van szó” – mutat rá.

Mire képes a kirekesztés?

Bár Juju alapvetően szép emlékeket őriz a gyerekkorából, az általános iskola felső tagozatában rengeteg bántást kapott. Nyolcadikig egy pestszentlőrinci intézménybe járt, ahol kiközösítették, mint mondja, mai divatos kifejezéssel élve bullying áldozata volt.

„Elsősorban a művész karakterem és a jó értelemben vett elvontságom miatt lógtam ki, a hetedik és a nyolcadik egyenesen pokol volt. A helyzet odáig fajult, hogy nyolcadik végén az utolsó pár hétről anyukám ki is vett az intézményből” – emlékszik vissza, hozzátéve, hogy abban bízik: volt osztálytársai olvassák a cikket, és valamelyest elgondolkodnak a történteken.

A bántások mellett fiatalon azzal is meg kellett küzdenie, hogy már tinédzserként megtudta: egy endokrin-hormonális tünetegyüttessel, PCOS-inzulinrezisztenciával küzd, emiatt akkoriban a ciklusa sem volt rendben.

»Lehet-e majd belőlem anyuka, nő vagyok-e így egyáltalán?« – ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódtak meg bennem pubertáskoromban, és úgy gondolom, hogy hosszú távon ez is borzalmas károkat, illetve önbizalomhiányt okozott. Sok mindent és sokáig elfojtottam, elnyomtam magamban, ami aztán később pánikrohamok formájában tört a felszínre

– részletezi Juju, majd megjegyzi: a pszichés problémák kialakulásában továbbá az is közrejátszhatott, hogy anyai ágon egyébként is hajlamos a szorongásra.

Megtanulta uralni a betegségét

Juju az évek során rájött, hogy megfelelő eszközök segítségével kontroll alatt tudja tartani a betegségét, és tünetmentessé tud válni. Egy ideje már nem volt pánikrohama, úgy véli, ebben többek között a kutyája is szerepet játszott, akinek a jelenlétében mindig nyugodtabb. Szintén segített neki a kiegyensúlyozott étkezés, a természet, de számos relaxációs technikát is megtanult.

„Emellett a hit is nagyon sokat adott nekem. Az elmúlt években csatlakoztam egy református gyülekezethez, ahol megbékéltem magammal. A legnagyobb kapaszkodóm egy bibliai idézet volt, ami így szól: »Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét«” – idézi Pál apostol Timóteushoz írt 2. levelét.

Végül megjegyzi, hogy a kapaszkodók ellenére vélhetően örökre szorongóbb alkat lesz, mint mások, de a rohamokat már maga mögött hagyta, azok a jövőben már nem keserítik meg a mindennapjait.

„Ma már hamar észreveszem, ha szorongok, és pontosan tudom, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy ne legyen pánikrohamom. Megtanultam, hogyan ne engedjem be, végre azt mondhatom, hogy tudom uralni a testem” – egészíti ki Juju.

Egyre több a pánikbeteg

Ahogy a cikksorozat korábbi részeiben, most is felkerestünk egy szakembert annak érdekében, hogy még pontosabb képet kapjunk az adott betegségről. Ezúttal dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológust hívtuk segítségül. A pszichoterapeuta a következőképpen írta le a pánikbetegséget.

A pánikbetegség egy, a szorongásos kórképek közé sorolható pszichés zavar, mely egyénenként eltérő gyakorisággal, de mindenképpen visszatérő rohamok formájában jelentkezik.

A leggyakoribb tünetek közé tartozik a heves szívverés, a remegés, az izzadás, a fulladás érzése és a halálfélelem. A pánikbetegség nagyon sokszor kéz a kézben jár bizonyos fóbiákkal, kényszerekkel vagy akár depresszióval, ami a pontos diagnózis felállítását némiképp megnehezíti.

Fontos kiemelni, hogy a rohamok jellemzően előre kiszámíthatatlan, váratlan helyzetekben jelentkeznek, a sztereotípiákkal ellentétben azt nem feltétlenül olyan stresszes, nyomasztó helyzet váltja ki, mint például a tömeg. A pánikroham lényege, hogy épp akkor jön, amikor az érintett a legkevésbé számít rá, bármikor belerondíthat egy egyébként kellemes szituációba, például egy nyaralásba, pihenésbe.

Az érintettek az első roham jelentkezésekor jó eséllyel valamilyen fizikai problémára asszociálnak, gyakran hiszik azt, hogy agyvérzésük, szívinfarktusuk van. Előfordul, hogy a pánikbetegek emiatt a mentőt is kihívják magukra. Bár a szakemberek általában elsőre megállapítják, hogy vélhetően pszichés panaszról, pánikrohamról van szó, minden esetben fontos a fizikai probléma lehetőségét kizárni, az ehhez szükséges vizsgálatokat mindenképpen el kell végezni.

Ha ez megtörtént, és a pánikroham beigazolódik, fontos, hogy ezt a páciens is elfogadja. Ez persze nem mindig könnyű, de a gyógyuláshoz vezető úton ez a lépés nélkülözhetetlen.

Közvetlenül a rohamok jelentkezésekor a tünetek enyhítésére az érintettek kaphatnak nyugtatót, szorongásoldót, ami segít átvészelni azt a rövid időszakot, de hosszú távon a betegség háttere, a kiváltó okok feltárása is elengedhetetlen.

Mélyre kell ásni, és meg kell találni a probléma gyökerét, a pánikroham ugyanis csak a felszín, ami azt jelzi, hogy az érintett szorong.

A saját praxisomban azt tapasztalom, hogy egyre többen küzdenek pánikbetegséggel. A jelenség hátterében az állhat, hogy az elmúlt években komoly, eddig számunkra ismeretlen kihívásokkal találtuk szembe magunkat, gondoljunk a koronavírus-járványra vagy a háborúra, de úgy általában sokunk életében mindennapossá vált a stressz, a bizonytalanság és a tehetetlenség érzése, ami idővel szorongásos panaszokhoz vezethet.

Szintén hozzájárulhat a pánikbetegség kialakulásához a szeparációtól való félelem, a szülőkről való leválás, egy szakítás, egy családtag vagy akár egy korábbi munkahely, státusz elvesztése.

A legfontosabb, hogy komplexen tekintsünk a problémára, ez ugyanis a gyógyulás kulcsa.

A sorozat korábbi részeit ide kattintva érheti el: 1. rész (borderline személyiségzavar), 2. rész (skizofrénia), 3. rész (Tourette-szindróma), 4. rész (autizmus), 5. rész (bipoláris zavar), 6. rész (narkolepszia), 7.rész (anorexia).

(Borítókép: Barna Judit Annamária. Fotó: Papajcsik Péter / Index)