Nézőpont Intézet: Minden második magyar szerint ártanak Európának az uniós szankciók

2022.10.14. 13:33
A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint minden második magyar úgy véli, az uniós szankciók inkább Európának ártanak, és csak a megkérdezettek 12 százaléka állítja, hogy inkább Oroszország a szankciók kárvallottja.

A Nézőpont Intézet az MTI-hez pénteken eljuttatott – október 3–5. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült – kutatásában azt írták: arra a kérdésre, hogy inkább Európának, vagy inkább Oroszországnak ártanak a szankciók, a válaszadók abszolút többsége – 50 százaléka – felelt úgy, hogy inkább Európának, és csak 12 százalékuk szerint Oroszországnak.

A választók egyharmada – 32 százaléka – azt mondta, hogy mindkét félnek ugyanannyira ártanak a korlátozó intézkedések – tették hozzá.

Közölték: jelentős megosztottság van a baloldal választói között, akik körülbelül fele-fele arányban gondolják, hogy inkább Európának (24 százalék), semmint Oroszországnak (28 százalék) ártanak a szankciók, míg 43 százalékuk szerint mindkét fél ugyanannyira szenvedi meg azokat.

Ezzel szemben tízből hét kormánypárti szavazó szerint Európának jobban ártanak a szankciók. Csak két százalékuk véli úgy, hogy súlyosabbak a korlátozó intézkedések Oroszországra nézve, 23 százalékuk szerint pedig mindkettőnek ugyanannyira ártalmas a szankciós politika – áll a közleményben.