Gőzerővel halad a Lánchíd felújítása

2022.10.08. 13:19
A Lánchíd felújítása gőzerővel halad – írja Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a közösségi oldalán.

Lánchíd-felújítás: régi fényében pompázik a „Széchenyi – Lánczhíd” felirat, amelyet a híd II. világháború utáni újjáépítésekor nem tudtak helyreállítani – írja Karácsony Gergely a Facebook-oldalán.

Előző héten a szakemberek már az utolsó simításokat végezték a pesti pilon kőfelületein. Megszépültek a pesti kapuzaton lévő oroszlánfejek és a fölöttük lévő címerek is, valamint már visszaszerelték a köveket díszítő 60 kis rozettát (a rózsaszirmokat formázó fém épületdíszeket) és 26 nagyobb díszöntvényt is, amelyet a híd „új”, kékesszürke színére festettek.

A Lánchíd felújítása tehát gőzerővel halad, a hídpályát a tervek szerint idén decemberben vissza is adjuk a forgalomnak – olvasható a főpolgármester posztjában. Szeptember kilencedikén felszínre hozták a II. világháborúban felrobbantott Lánchíd eddig rejtve maradt maradványait – erről szintén Karácsony Gergely számolt be. 

A Budapesti Közlekedési Központ honlapján azt írta, a Lánchíd felújításának jelenlegi szakaszában kiemelik a folyómederben eddig rejtve maradt, többek között a II. világháború végén felrobbantott híd maradványait. Így került szeptember 9-én, pénteken a felszínre a Lánchíd régi korlátjának egy darabja. 

A Lánchíd felújításának folyamata alatt Karácsony Gergely rendszerint megosztotta a hírt, miszerint a felújítás tökéletesen az ütemterveknek megfelelően halad: tette ezt februárban, márciusban és májusban. Júniusban 10 milliárd forintot kért a kormánytól a Lánchídra, ez azonban 3 milliárd forinttal több annál, mint amit a kormány hajlandó a híd rekonstrukciójára fordítani. 

Karácsony Gergely szerint azonban a Lánchidat „akkor is fel fogják újítani, ha beleroskadnak”, hiszen nemzeti kincsnek tekintik. Budapest főpolgármestere 2020-ban Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár nyilatkozatára reagált így, amely szerint Karácsony Gergely késlekedése milliárdokkal drágítja a Lánchíd felújítását, és jelentősen meghosszabbítja a hídzár idejét is.