Megvan, ki rendezi a karácsonyi vásárt a Vörösmarty téren

DBZOL20211128050
2022.09.30. 21:54
Elvi hozzájárulását adta a Belváros önkormányzata a Vörösmarty téri karácsonyi vásár szervezésére az Advent Bazilika esemény szervezőinek, miután nem sikerült megállapodásra jutnia a Budapest Branddel – közölte az önkormányzat sajtóosztálya szeptember 30-án, pénteken.

Közleményükben azt írták, korrekt tárgyalásokat folytattak a fővárosi céggel, ugyanakkor a Budapest Brand – a saját szempontjából érthető okokból – csak két évre szóló együttműködés esetén tudta volna a vásár szervezését elvállalni.

A Belváros önkormányzata a Vörösmarty tér üzemeltetéséért, valamint az itt élőkért vállalt felelősségére tekintettel olyan együttműködést szeretett volna kialakítani, amely a kölcsönös elégedettségen, a remélt közös sikereken és mindenekelőtt a lakosság igényeinek való megfelelésen alapszik, nem pedig egy előre kialkudott időtartamon – írták, indokolva azt, hogy miért nem a fővárosi cég kapta meg a szervezéshez az elvi hozzájárulást.

Ezúttal a kétszeresen Európa legjobbjának választott Advent Bazilika esemény szervezői kaptak elvi hozzájárulást az idei Vörösmarty téri vásár szervezésére.

Mint írták, a Belváros önkormányzata bízik a Vörösmarty téri karácsonyi vásár a lakossági igényeket szolgáló, az ünnep fényét és hagyományos értékeit emelő, színvonalas, a Belvároshoz, a belvárosiakhoz méltó megvalósításában. A Vörösmarty tér hasznosításából származó bevételeket pedig az V. kerület – a korábbi fővárosi gyakorlattal ellentétben – teljes egészében a közterületek fenntartására kívánja fordítani – írja az MTI.

(Borítókép: A Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a belvárosi Vörösmarty téren 2021. november 28-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
Az egyik államtitkár inkább nem várná meg, míg kötelezővé válik a Pride

Az egyik államtitkár inkább nem várná meg, míg kötelezővé válik a Pride

Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak is beszóltak a parlamentben.

20 perce

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

2 órája

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.

március 17., 10:59

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Lefotóztuk a járművet.

március 17., 11:21

  • Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.

március 17., 06:12

  • Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.

március 17., 14:41

  • Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.

március 17., 14:21

  • Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Bírság és arcképelemzés.

március 17., 10:08

  • Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.

március 17., 06:49

  • Címlapon
Rogán Antal a parlamentben beszélt a szankciós ügyről, és tanácsot is adott Kálmán Olgának

Rogán Antal a parlamentben beszélt a szankciós ügyről, és tanácsot is adott Kálmán Olgának

A miniszter sem tudja a feltett kérdésre a választ.

49 perce

  • Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.

március 17., 08:18

  • Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.

március 17., 07:32

  • Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.

március 17., 07:43

  • Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.

3 órája

  • Címlapon
Hrutka János: Minden válogatottunk kiesett – mégis vb-döntőről álmodunk

Hrutka János: Minden válogatottunk kiesett – mégis vb-döntőről álmodunk

Március közepe fekete tintával íródik a magyar futball történelemkönyvébe.

38 perce

  • Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Az ügyben büntetőeljárás indult.

március 17., 12:05

  • Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.

március 17., 11:52

  • Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.

március 17., 11:34

  • Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Négyen sérültek meg a balesetben.

március 17., 12:36

  • Címlapon
Eltemették Bényi Ildikót

Eltemették Bényi Ildikót

A szertartást a család, a kollégák, az ismerősei és a helyi lakosok jelenlétében rendezték meg.

1 órája

  • Címlapon
Hiába romlottak a kapcsolatok, a magyarok többsége még mindig maradna az Európai Unió tagja

Hiába romlottak a kapcsolatok, a magyarok többsége még mindig maradna az Európai Unió tagja

Még a Mi Hazánk szavazóinak a többsége is a maradás mellett szavazna.

32 perce