Kihallgatták, majd nyomkövetőt kapott Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő

2022.09.29. 10:56
Közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki dr. Szabó Bálint Gábor szegedi önkormányzati képviselőt, a gazdatüntetések fő szervezőjeként elhíresült korábbi MSZP-s és DK-s politikust.

A gyanú szerint Szabó Bálint Gábor szeptember 21-én, Budapesten az általa vezetett személygépkocsival akadályozta egy rendőrségi konvoj tagjait személyvédelmi feladatuk ellátásában. A szegedi önkormányzati képviselő többször súlyosan megszegte a közlekedési szabályokat, miközben a szolgálati járműben utazók és mások testi épségét is veszélyeztette – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

A nyomozó ügyészség indítványára a Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán elrendelte, hogy a korábbi szocialista és DK-s politikus engedély nélkül nem hagyhatja el Magyarország területét. A közleményből kiderül az is, hogy a lehetséges bűnismétlés megakadályozása érdekében az önkormányzati képviselő nyomkövetőt kapott.

A nyomozó ügyészség a bűnügyi felügyeletet érintő terület szűkítése, továbbá a kényszerintézkedés további okának megállapítása érdekében fellebbezést jelentett be a döntés ellen.

Óriási gazdatüntetést vizionált, Kötcséről rendőrök vitték el

A politikus korábban a gazdatüntetések fő szervezőjeként hallatott magáról. Abban reménykedett, hogy óriási, több ezer embert megmozgató demonstrációt tud tartani augusztus 20-án, amikor az összes budapesti bekötőutat le akarta lassítani és az alsó rakpart pesti oldalán szeretett volna tüntetni, sőt azt vizionálta, hogy traktorok lepik majd el a főváros utcáit. A gigatüntetésből végül nem lett semmiSzabó Bálint Gábor korábban is felhívta magára a figyelmet egyedi akcióival. A koronavírus-járvány idején autójával órákra megbénította a szegedi villamosközlekedést, ami miatt vádat emeltek ellene.

Szabó Bálint Gábor a szeptemberi, kötcsei pikniken is megjelent. Pintér Sándor belügyminiszter akadályba ütközött a rendezvényre való bejutás során, miután Szabó beállt elé egy autóval. A belügyminiszter végül kiszállt a saját autójából, és besétált. A szegedi önkormányzati képviselőt a rendőrök intézkedés alá vonták, miközben a politikus lemondásra szólította fel Orbán Viktort.