Ők Dobrev Klára árnyékkormányának árnyékminiszterei

20220919105108 PAP 8617
A Demokratikus Koalíció elnökségének felkérésére árnyékkormányt alakít Dobrev Klára, aki programbeszédét követően bemutatta árnyékminisztereit.

Kálmán Olga, a DK országgyűlési képviselője azzal kezdte az árnyékminisztereket bemutató sajtótájékoztatót, hogy „ebből a válságból nem az Orbán-kormánnyal fog kikerülni Magyarország”, egy felelős ellenzéki pártnak pedig arra kell készülnie, hogy képes legyen kormányozni, ezért hoztak létre árnyékkormányt.

Dobrev Klára beszédében kifejtette: a 12 éve tartó „felelőtlen kormányzás, a tudás, a szakértelem teljes hiánya” oda vezetett, hogy nincs más kiút a válságból, mint hogy „Orbán Viktornak és kormányának buknia kell”. Az árnyék-miniszterelnök szerint a válság oka elsősorban nem a háború, hanem a kormány.

Az EP-képviselő hangsúlyozta, a Demokratikus Koalíció baloldali alternatívát kínál, és a kormányzás politikai tevékenység, aminek természetes része, hogy különböző szakértői anyagokból, szakmai javaslatok között a kormány a politikai értékrendje, stratégiai céljai és az ország érdeke alapján dönt, így a kormányzás nem csupán szakmai, hanem értékvezérelt döntések sorozata.

Dobrev Klára azzal ért egyet, ha a kormányt választott képviselők, politikusok alkotják, hozzátette: a brit parlamentarizmust, a brit árnyékkormányt tekintették példának.

Az élő közvetítés néhány perc után leállt, a Magyar Hang tudósítása alapján az árnyékminiszterek névsora:

  • Molnár Csaba kancelláriaminiszter,
  • Bodnár Zoltán pénzügyminiszter,
  • Rónai Sándor külügyminiszter,
  • Arató Gergely kormányprogramért felelős miniszter,
  • Mustó Géza belügyminiszter,
  • Kordás László bér- és munkaügyi miniszter,
  • Gy. Németh Erzsébet szociális és nyugdíjügyi miniszter,
  • Komáromi Zoltán egészségügyi miniszter,
  • Varju László energia- és rezsiügyi miniszter,
  • Dávid Ferenc gazdasági miniszter,
  • Vadai Ágnes honvédelmi miniszter,
  • Oláh Lajos környezetvédelmi és klímaügyi miniszter,
  • Benedek Szilveszter mezőgazdasági miniszter,
  • Barkóczi Balázs oktatási miniszter,
  • Szaniszló Sándor önkormányzati miniszter.

A vidéki önkormányzatokért felelős főtanácsadó Szitka Péter, a kazincbarcikai polgármester felel a sportért is. Az árnyékkormány szóvivője Kálmán Olga.

Fidesz: Gyurcsány akar visszatérni

A Fidesz közleményben reagált az árnyékkormány-alapításra, szerintük Gyurcsány Ferenc akar visszatérni a hatalomba:

Mi rég megmondtuk és most már nem is leplezik: Gyurcsány Ferenc a vezér a baloldalon és Gyurcsány akar visszatérni a hatalomba, méghozzá a saját embereivel akar visszatérni a hatalomba. Az egész baloldali választási kampány egy színjáték volt, akkor is végig Gyurcsány irányított és Gyurcsány akart visszatérni a hatalomba. Gyurcsányék már megmutatták, hogy kormányoznak. Tönkretették az országot, a magyar gazdaságot, a csőd szélére és tömeges munkanélküliségbe juttatták Magyarországot, elszegényítették, sorozatos megszorításokkal, adó- és rezsiemelésekkel sújtották a magyar családokat.

Hazafias politikát folytatnának

Miután a Demokratikus Koalíció az elmúlt időszakban hosszasan és minden konkrétumot mellőzve  készülődött , pénteken Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke bejelentette: a DK elnöksége arra kérte fel Dobrev Klárát, a párt európai parlamenti képviselőjét, hogy árnyék-miniszterelnökként  alakítson árnyékkormányt .

Molnár Csaba közölte: Orbán Viktor „miatt van megélhetési válság Magyarországon, és amíg Orbán marad, marad a válság is”, egy ilyen helyzetben pedig az ellenzéknek morális és politikai kötelessége megmutatni, hogy „van kiút az ország számára a válságból, van alternatíva”.

Az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke hozzátette: a DK ma a legnagyobb támogatottságú és a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki párt, így nagyobb a felelőssége is, mint bármely más ellenzéki párté.

A bejelentés után több ellenzéki kötődésű közéleti szereplő is jelezte, hogy támogatják Dobrev Klára árnyékkormányát. Többek között Vásárhelyi Mária szociológus, Kaltenbach Jenő jogtudós és Juszt László szerkesztő-riporter, újságíró is kiállt a DK-s kezdeményezés mellett.

Árnyékkormánya felállításával kapcsolatban mondott beszédében Dobrev Klára hangsúlyozta: „hazafias politikát” fognak folytatni, ami azt jelenti, hogy egy kormány biztonságban tudja a magyar embereket. „Olyan, amelyik előre tekint, és tízmillió magyar nevében, de tizenötmillió magyar érdekében. Ezt hívom én hazafias politikának” – jelentette ki.

Szakértőket meggyőző, jó politikusok kellenek

Az árnyékkabinet tagjairól Dobrev Klára azt mondta, hogy a politikában alternatíva kell a személyekben, a kormányzati szerkezetben, minden egyes területnek külön-külön politikai felelőse kell hogy legyen.

Olyan ember, aki nyitott és képes meghallgatni az azon a területen dolgozó, működő, ahhoz értő embereket, a szakértőket. Olyan ember, aki képes kompromisszumot kötni és javaslatokat letenni. Igen, a kormányzáshoz szakértelem kell, de a kormányba jó politikusok kellenek. Az árnyékkormányom jó politikusokból fog állni

– fogalmazott Dobrev Klára.

A DK-s politikus arról is beszélt: tudja, sokan gondolják azt, hogy nem szabad politikusokra bízni a kormányzást, de a kormányzás, az a politika egyik legfontosabb és az életünket leginkább meghatározó területe.

A politika is egy szakma. Lehet jól csinálni, és lehet rosszul csinálni. A politikus feladata, hogy az egymásnak egyébként néha ellentmondó szakértői vélemények, javaslatok, alternatívák közül döntsön, hogy az ő és a kormányának értékrendje – mert a politika értékekről szól –, az ország céljai, az ország boldogulása szempontjából mi a legfontosabb feladat

– fejtette ki Dobrev Klára.

A döntésről való meggyőzést is politikai feladatnak nevezte, mert csak ezután lehet egy döntést demokratikusan végrehajtani.

„Nincsen más lehetőség, mint az, hogy visszaadjuk a politika tisztességét, visszaadjuk a politika becsületét. Felkészült, okos, tisztességes politikusokkal. Az árnyékkormányom politikusokból fog állni” – szögezte le Dobrev Klára.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)