A Magyar Honvédség lefújta a szombatra tervezett légi parádét

DSC5810
2022.08.19. 14:36
A várhatóan kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a Magyar Honvédség szakértőinek döntése értelmében elmarad a szombat délelőtt 9 órára tervezett légi parádé – közölte az augusztus 20-i nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője pénteken az MTI-vel.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közleménye szerint a pénteki délutáni-esti programokkal kapcsolatban szükséges bármilyen lépésről a 16 órakor rendelkezésre álló meteorológiai adatok fényében születik döntés.

A szombaton 21 órakor kezdődő tűzijátékról az operatív törzs a szombat 12 órai ülését követően fog döntést hozni – tette hozzá.

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka korábban azt mondta, meglepetéssel is készülnek a légi parádén. Sejtelmesen csak annyit mondott: olyat is lehet majd látni a Duna felett, amit Magyarországon magyar géppel még nem láthattak az emberek.

a jelek szerint nem most derül ki, hogy pontosan mire gondolt.

A mintegy háromnegyed órásra tervezett eseményen levegőbe emelkedtek volna a honvédség új kiképző gépei, illetve a magyar helikopterállomány minden típusa, köztük a H145M-es és a Mi-17-es helikopterek is.

Az új utasszállító gépek – a Falcon és az A319-es Airbus  – debütálására is most került volna sor, és persze a Gripenek megjelenésére is számítottak a szakemberek. Igaz, ezeknek a Baltikumban sokkal húzósabb jelenésük volt tegnap, amikor a NATO-légteret megsértő orosz vadászgép nyomába eredtek. „Áthúzások” és egyéni bemutatók is szerepeltek a programban.

Meg szeretnénk mutatni, hogy mink van, és mire képesek a pilótáink. Meg szeretnénk mutatni, hogy azok a haditechnikai fejlesztések, amelyekről az elmúlt években beszéltek, valóban megvalósultak, és hogy ezeket az eszközöket a pilóták, a kezelőállomány képesek mesteri fokon üzemeltetni

nyilatkozta néhány nappal ezelőtt dr. Ruszin-Szendi Romulusz.

Az operatív törzs szombat reggel 7 órától folyamatosan ülésezik, figyelemmel kíséri az időjárási helyzet alakulását, és ha szükséges, dönt a szabadtéri rendezvények biztonságos megtartásához szükséges lépésekről. A szombat reggel 8 órakor kezdődő állami díszünnepséget és a tisztavatást az eredeti terveknek megfelelően megtartják.

Az operatív törzs a szombaton napközben várható időjárás alapján arról is döntött, hogy a szombati, több mint 20 helyszínen zajló napközbeni események és rendezvények megtartását engedélyezi – azzal, hogy mind a szervezőket, mind pedig a résztvevőket arra kérik, fokozottan figyeljék az időjárással kapcsolatos fejleményeket.

„Bármilyen, a programokban bekövetkező változásról azonnal tájékoztatjuk a közvéleményt” – emelte ki közleményében Kovács Zoltán, hozzátéve: mindenkit arra kérnek, hogy mielőtt útnak indulna, részletesen tájékozódjon az aktuális információkról a Szent István-napi programsorozat applikációján, honlapján és a média híradásain keresztül – írja az MTI.

Németh Lajos meteorológus az Index megkeresésére elmondta: meteorológiai szempontból sem egyszerű a mostani helyzet, pláne úgy, hogy egy adott helyre kellene előrejelzést adni.

Nincs olyan meteorológus, aki meg tudná mondani, lesz-e tűzijáték 

– fogalmazott Németh Lajos. 

Elmondása szerint az országban van olyan pont, ahol jelenleg 22 fok van, míg Szegeden 40 fok körül tetőzik a hőmérséklet. A Balatonon már esik, Budapesten pedig még hőség van. 

A meteorológus azt is elmondta: átélte a 2006-os rendkívüli vihart, majd 2007-ben ugyanolyan meteorológiai helyzet volt, ami végül azt okozta, hogy akkor 19 órakor volt egy kisebb vihar, és nem este 9 órakor. Ugyanakkor úgy véli, pontosan csak szombat délután lehet megmondani, hogy milyen lesz az időjárás a tűzijáték időpontjában.

Azóta sokkal fejlettebb és felkészültebb az előrejelzési rendszer, ám nagy biztonsággal megmondani, hogy a tűzijáték tervezett időpontjában milyen időjárási körülmények lesznek, csak holnap délután lehet. Az biztos, hogy zivatarokkal teli lehet a hétvége, hogy ez mikor és hogyan fokozódik, azt jelenleg nem lehet pontosan látni. Nem irigylem a most dolgozó kollégáimat

– tette hozzá Németh Lajos.

Az államalapítás ünnepéhez idén is négynapos programsorozat kapcsolódik. A részletes programkínálat és egyéb információ a folyamatosan frissülő www.szentistvannap.hu weboldalon található.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)