Sok házasság rámehet a megemelkedett energiaárakra

221732
2022.08.06. 11:07
A szerelemnek igenis van köze a pénzhez, legalábbis a sárga csekk tönkre teheti a boldogságot – mondta el az Indexnek Galambos Balázs, a SzépenVáljEl Válásközpont alapítója. Tapasztalataik szerint már most érezhető a romló gazdasági helyzet házasságokra gyakorolt hatása, ami 2024–2025 között a válások robbanásszerű megugrásához vezethet.

A válásterapeuta szerint egyelőre a pénzügyi nehézségeknek összetartó ereje van, ugyanis együtt könnyebb kifizetni a számlákat. „Egy válni kívánó házaspár a hetekben mégis meggondolta magát, mivel a családi házukat együtt tudják csak fenntartani most, hogy megváltoztatták a rezsikedvezményekre vonatkozó szabályokat” – idézte fel Galambos Balázs, és hozzátette, hogy a katarendszer módosítása is mély egzisztenciális helyzetet okozhat a mintegy félmillió kisvállalkozó és családjuk számára. 

A sárga csekk megöli a szerelmet

Júniusban az infláció huszonnégy éve nem tapasztalt mértékre 11,7 százalékra nőtt, a drágulás az MNB szerint szeptemberre elérheti a 14–16 százalékot. Az árstop hatályán kívül eső élelmiszerek ára 23,7 százalékkal magasabb a tavalyihoz képest, hetek múlva pedig a legolcsóbb kenyér kilója is ezer forintba kerülhet. Emellett az importcikkek ára is emelkedett a 400 forintos euró miatt, ami tavaly ilyenkor még 350–360 forint között mozgott.

„Mindez már most spórolásra készteti a családokat, ami a fűtési szezon beindulásával még inkább csökkenti a háztartások büdzséjét, ugyanis akkor fogjuk a bőrünkön tapasztalni, az egyelőre csak kikalkulált többletrezsit” – mondta a szakértő, aki azt is kifejtette, hogy ez a házasságokra egyelőre összetartó hatással lesz, ugyanis az életszínvonaluk fenntartásához mindkét fizetésre szükség lesz.

„Ennek következtében sok olyan pár is együtt marad, akik korábban válni akartak, mondhatni gazdasági kényszerből egymásra lesznek szorulva. Olyan párok is akik, már nem szívesen töltik együtt az idejüket, kiégett kapcsolatban élnek és megszűnt az egymás iránti tisztelet.

A különköltözésre egyre kevésbé lesz fedezet, emiatt a bántalmazó kapcsolatban élők is maradnak. Az, hogy kevesebb dolgot engedhetnek meg maguknak, kevésbé jönnek ki a fizetésből, frusztrációt okozhat a párok között, ami állandó veszekedéshez vezethet, megemelkedhet a családon belüli erőszakos esetek száma. A bizonytalan környezetben a gyerek is sérül

– magyarázta Galambos Balázs, aki hozzáfűzte, hogy hasonló folyamatok lesznek a magánélet tekintetében, mint a 2020-as járvány okozta bezártság időszakában. „Akkor emellett még azért is szorult vissza a válások aránya, mert a járványhelyzet miatt egy ideig szüneteltek a bírósági tárgyalások, az ügyvédi ügyintézések, majd később is nehézkesebbek és lassabbak voltak a folyamatok még mindig a koronavírus okozta fennakadások és a várakozó ügyfelek egyre nagyobb száma miatt. A korlátozások feloldásakor, ahogy egyre inkább fokozatosan visszatértünk korábbi életünkhöz, a válások száma is megugrott 22 százalékkal az azt megelőző évhez képest” – részletezte a párterapeuta, aki úgy gondolja, hogy a recesszió időszakának enyhülése után 2024–2025-ben nőhet meg kiugróan a válások aránya. 

Túlnyomórészt a nők akarnak válni

Herkules Mónika, a Szépen VáljEl Válásközpont projektvezetőjétől megtudtuk, hogy hozzájuk többségében a 30-as évei végén járó párok érkeznek, akár kisgyermekesek, akik még tíz éve sincsenek házasok.

„Meglepő módon többségében 70 százalékban a nők kezdeményezik a válást, akár még gyerekekkel is, akik 90 százalékban náluk maradnak. Egy jellemző indokuk, hogy nem kapnak a háztartásban a gyerekek gondozásában segítséget férjüktől. A férfi szenvedélybetegsége, szerencsejáték-függősége vagy alkoholizmusa, az ebből adódó anyagi veszteségek miatt is gyakran nyújtanak be keresetet a nők” – emelte ki.

A KSH adatai szerint tavaly többségében 35–44 év közötti nők, a férfiak közül jellemzően a 40-esek vetettek véget házasságuknak. A SzépenVáljEl Válásközpont szakértői szerint a kiüresedést először ebben az életkorban tapasztalják a felek, amikor már megvan a közös otthon, megszülettek a gyerekek és inkább ők kerültek a fókuszba.

„Anya és apa lett belőlük, megszűntek párként működni. A férfi mellőzve lesz, sokszor a férfiasságát egy szeretővel vagy egyre több külön hobbival, extrém sportokkal próbálja megtámogatni. Ezt nevezzük a férfiak életközépi válságának, amit csak fokozhat, ha gazdasági környezet miatt a karrierje is instabillá válik, családfenntartóként önbizalma is sérülhet, ha nem tudja biztosítani szeretteinek a korábbi életszínvonalat. Ezeknek a helyzeteknek külső segítség nélkül nagyrészt válás lesz a vége” – fogalmazott Galambos Balázs, aki ugyanakkor megemlítette, hogy az ilyen helyzetekben is tudnak segíteni, ugyanis a hozzájuk fordulók eddig 50 százalékának sikerült megmenteni a házasságát.

Ezzel lehet megmenteni a házasságot

Herkules Mónika elmondása szerint akkor érdemes megmenteni a kapcsolatot, ha még van érzelmi alap, ha tudnak közös célokat felállítani, ha az egymás iránti tisztelet még megvan. A megoldás, hogy még a gyerekes családok tudjanak párként működni, ehhez heti egy randevút és nyílt kommunikációt szoktak ajánlani. Galambos szerint az anyagilag nehéz helyzetben is vannak erre lehetőségek, mint a legsúlyosabb Covid-időszak alatt, vissza kell térni a természetbe, egy kettesben való kirándulás, egy piknik is kiválóan alkalmas erre.

„Ha a kapcsolatban van humor, az a legnehezebb szituációkból is ki tudja mozdítani az embereket. A szexualitásnak is kiemelt jelentősége van, ennek rendszerességére is érdemes ügyelni. A problémák megbeszélése, a másik hibáztatása nélkül is fontos tényező. Mi szoktunk a hozzánk érkező párokkal egy általuk közösen megfogalmazott szerződést íratni, amiben részletezve vannak az egymás iránti elvárások, a vágyak, és ki vannak jelölve a határok” – mondta a válásszakértő. 

A házasságkötési hajlandóság 2019–2021 között sosem látott mértékben nőtt a 2010-es adatokhoz képest megkétszereződött az adott évben megtartott menyegzők száma, tavaly 72 ezer pár mondta ki az igent. Galambos Balázs ennek okát a családtámogatási kedvezmények bevezetésében látja. Ezek közül pedig idén több is megszűnik, például a babaváró hitel, az otthonfelújítási támogatás vagy az új lakások kedvezményes 5 százalékos áfája. A családok otthonteremtési kedvezménye megmarad, ami sokakat ösztönzött házasságkötésre, olyanokat is, akiknek több gyerekük volt már élettársi kapcsolatban. „Ugyanakkor az anyagi megfontolásból köttetett frigyek egy ingatag gazdasági környezetben sokkal sérülékenyebbé válnak” – hívta fel a figyelmet a párterapeuta. 

Érdemes felkészülni a krízisre

Herkules Mónika kiemelte, hogy mindannyian sejtjük, pénzügyileg nehéz időszak áll előttünk, nem tudjuk, hogy meddig fokozódik a már most is tapasztalható drágulás.

Senki sincs felkészülve a bizonytalan helyzetekre, a krízisekre, ugyan valaki jól reagál, de a többség nehezen veszi az akadályokat. Aki az elkövetkezendő éveket, az anyagi megfontolásból indokolt összezártság időszakát nem arra használja fel, hogy javítson a párkapcsolata minőségén, azok valószínűleg el fognak válni, mikor stabilizálódik a gazdasági környezet, ugyanis a pénzügyi problémák még nagyobb éket fognak verni közéjük.

A SzépenVáljEl Válásközpont szakemberei szerint ahol megvannak az alapok, és egészséges kapcsolatról van szó, főleg ha gyermekek vannak, ott érdemes küzdeni a partner megtartásáért, javítani a házasság minőségén. „Ezzel együtt önmagunkat is fejlesszük, hisz amíg ez nem történik meg, egy új, épp izgalmasnak tűnő szerelem is ugyanúgy zátonyra futhat, érdemes ebbe belegondolni, mielőtt elválnának útjaink” – emelte ki Galambos Balázs.

A szakértők emellett felhívták a figyelmet arra, hogy amíg még tart a szerelem, nincsenek problémák, addig érdemes mielőbb házassági szerződést kötni, amit az esküvő után is bármikor meg lehet tenni, ezzel tisztázzuk az anyagi viszonyokat és felkészülünk akár a legrosszabb forgatókönyvre.

(Borítókép: Galambos Balázs. Fotó: Szabó Réka / Index)